Lédi Di

by lucia

Diana hercegnő felébredt. Pislogott kettőt, és ásított. A reflexszerű mozdulatot elnyomva nem tette a kezét a szája elé, hogy ne zavarja szag. Ez még a terhesség idején lett szokása, akkoriban ettől a mozdulattól és a következményeként az orrába áradó szájszagtól sokszor jött a reggeli rosszullét első hulláma. Diana hercegnő nem mozdult meg, jól esett feküdni még egy kicsit. A sötétbarna műanyaggal fedett, kerekes furnér éjjeliszekrény sarkát látta, meg a világoskék tapéta egy részletét. Csend volt, hallani lehetett, ahogy az éjjeliszekrényen álló óra másodpercmutatója ugrik és ugrik és ugrik.
Diana hercegnő arra gondolt, milyen jó, hogy a két kicsi a nagymamánál van, a nagy lement a lakótelepi számitógépes játékterembe valami káuntersztrájkozni, vagy micsoda, Dustin Hoffman pedig focizik a haverjaival. Milyen jó, hogy focizik, gondolta Diana hercegnő, igaz, ezer forint a terembérlet fejenként az általános iskolában, meg utána sörözik is, de nem megéri? Évek óta nem aludtam szombat délután, gondolta. Egészen kábának is érezte magát. Egyáltalán nem jutott eszébe a vacsora, a mosás, az óvoda, ahol dolgozik, a három gyerek, a kocsi, a takarítás, a beázás, a szomszédból áthallatszó tévé, nem jutott eszébe semmi. Feküdt félig oldalt és érezte, hogy nagyon régóta először újra a teste közepe a közepe. Érezte, ahogy az egyik combja töve hozzáér a másikhoz, és ahogy ez a találkozás síkos az izzadságtól. Diana hercegnő hanyatt fordult, kicsit terpesztve kinyújtóztatta a lábait, hogy beleremegett a lábfeje, majd a karjait is megfeszítette, és utána ernyedten a hasa aljára esett mindkét ökle. Bágyadtan elhatározta, hogy ezt a szombat délutánt arra fogja felhasználni, hogy alaposan kisikálja a kádat és vesz egy jó forró fürdőt.

ál lom

by lucia

Ropogott a hó a lábam alatt, ez adta az ütemet amire változott a mögémvetített táj. Aludtak sorban, egymás mellett a szőlőtőkék a vastag hó alatt. Arrafelé tükének hívják amúgy, a lopót meg hébérnek. A hébér most már nekem is hébér, mi lenne más, de a tükére szerintem soha nem fog ráállni a szám. Aztán hirtelen nyár lett, a hegyen emberek nyüzsögtek, és mi arról beszéltünk, hogy cukor helyett mézet rakunk bele, hogy beinduljon az erjedés, mert úgy bió. Szó esett az almafákról, a lovakról, meg a tóról is, de nem hiszem, hogy eljutottunk az úszásig. Később története is lett ennek az álmodott nyárközepi szüretnek, de az most mindegy.

by lucia

Nincs blog. Szarul vagyok. Akkorák a nyirokcsomóim, mint két nagy, érett szilva. Most el is képzeltem, ahogy mint valami Bosch festményen lógok a nyakamnál fogva egy szilvafán, és közben egy féreg nevet garatom mellett a húsomból kifelé, beesett tyúkmellem van, kicsi, puffadtan kerek hasam, félig elnyílott szájamban dögletes kártevők tanyáznak, görcsbe ránduló jobb kezem egy-két ideges vonás csupán, ahogy homlokomon a ráncok is csak a festék textúrájának változásai, a lábfejemet meg egészen elhanyagolta a vén rohadék, az lábujjaim nem is látszanak, vagy nincsenek egyáltalán, mert a lepra is zabálja porhüvelyem, férfiszerszámom szánalmasan szemérmes elnyújtott kis paca, és végig, mint a vörheny veri bőrömet a vászon szövetének sok apró dudora, látszik, bőröm alatt hogyan fut össze, és találkozik a sok kicsi szál.

alátét

by lucia

Persze ennek az éjszakának is úgy lett vége, ahogy általában. Egy pultnál ülök a hosszú kabátomban, görnyedten lógatom a fejem, és azt nézem, hogyan csillan a fény a sörcsap rezén. Hosszan latolgatok, majd végül is nem kérek több felest, és kortyolok még egyet a sörömből. Két magas székkel arrébb egy kétségbeesett nő egyre vastagabb söralátétpaklikat pöcköl fel a pult széléről, és kapja el őket miután egyszer megfordultak a levegőben. A nő az este folyamán rendszeres időközönként levette a kardigánját, hogy lássam jókora melleit az amúgy is átlátszó blúz mély kivágásában, majd két mondattal később szégyellősen visszavette. Gondolom azért szégyellte el magát mert én olyan szégyentelnül bámultam őket. Aztán megharagudott valami miatt és most pöckölget. Meg cigizik. Én meg görnyedek. Aztán felállok, kimegyek vizelni, mondom is, hogy “pisilni kell”, és még egyszer megnézem, ahogy a nő szoknyája megfeszül kicsit szétrakott combján. A vécében aztán felnyúlok, kinyitom a kicsi ablakot, felhúzom magam, körbenézek a túloldalon. Leveszem a kabátomat, gombóccá gyúrom, kidobom, majd újra felhúzom és kipréselem magam a szűk nyíláson. Egy ház belső udvarában találom magam. Az egyik földszinti, udvari lakásban ég a villany. Odamegyek, bekopogok. Egy nő nyit ajtót. Fiatal. Pizsamát visel. Kicsit meglepett. Szia mondom, kicsit rekedt hangon. Bocsánat a zavarásért. Szia. Mondja. Őőő. mondom. Nézem, ahogy néz, hogy mit akarok. Kedves arca van, jószándékú, inkább kíváncsi, mint ingerült. Nem alhatnék nálad? kérdezem. Elmosolyodik, a szemembe néz, és így szól: Nem.

by lucia

Tegnap elvettem egy tollat egy kollégám asztaláról véletlenül és amikor észrevettem, hogy nálam maradt, megnéztem magamnak és úgy döntöttem, milyen jó kis toll, megtartom. Lehet, hogy nemsokára lesz új pénztárcám, telefonom és laptopom is?

regressz!

by lucia

Régen rockpápa voltam, nem tudom, meséltem-e már, én voltam Axl Rose a Guns n Rosesból, a nagymamám három napig hímezte a Guns n Roses feliratot pirossal a farmerdzsekim hátára, és kurvahosszú és vörös volt a hajam és szakadt snoopys pólóban jártam, meg hosszúszárú pumacipőben és amikor végre elmúltak a ragyáim az összes csaj engem akart, mert nem csak kurvajól néztem ki, de kurvajófej is voltam, Szentendre tizenéves társasági életének egyik központja, amin igen nagyot dobott a dácsia, amit a szüleimtől kaptam amikor meglett 17 évesen a jogsim, és akkor állandóan azzal jártam, és állandóan Guns meg Hendrix szólt benne, és állandóan a bányatavaknál lógtunk és esténként meg a doorkocsmában vagy a dalmátban teáztunk és meséltük, hogy milyen pucérnőket láttunk a tónál, meg mennyivel előztünk balról a tizenegyesen, meg milyen messzire bringáztunk a dunakanyarban, meg milyen szerelmesek vagyunk a Kingába, meg arról, hogy a Guns milyen iszonyú állat jó és aztán lementünk mondjuk a patakpartra és az egyik oldal volt a színpad, a másik a nézőtér és elénekeltem a Paradise Cityt és tökre úgy tudtam mozogni mint Axl és azóta tulajdonképp minden csak szarabb lett, de ez mindegy. Egyszer meg majd meg is halunk, és az is hogy le van szarva.

tökari

by lucia

“…és aztán persze, hogy azt mondta, hogy köcsög vagyok, pedig nem is voltam köcsög, csak tényleg néha olyan béna tudd lenni a Kristóf, nem?, hát a múltkor is tökre nem akartam röhögni bioszon, de amikor felállt, és a Balázs közben egy kicsit elhúzta a székét és a Kristóf meg visszaült és egyszerűen nem bírtuk ki, muszáj volt röhögni és aztán persze ki volt akadva, jóhogy eltörhetett volna a gerince, de ki lehet bírni egy ilyet röhögés nélkül?, hát persze, hogy nem és aztán a kiránduláson is ami volt, nem hallottad?, szegény megint úgy megszívta és persze megint ő, mondjuk ebbe már az is benne van, hogy tényleg állandóan őt szívatják a fiúk, és ez olyan szar, hogy egyszerűen nem lehet nem röhögni az ilyeneken és aztán tökre azt gondolja, hogy köcsög vagyok, pedig mondjuk nem is. szóval a kiránduláson az volt, hogy mentünk végig abban a hülye szakadékban, és már mindenünk vizes volt, és tök rendes volt, mert végig segített meg minden, még a láncokon is, meg odarakta a kezét, hogy lépjek arra, meg ilyenek, szóval tök jó fej volt, de aztán az egyik legmeredekebb résznél a hülye Kereki hátulról kihúzta a lábát és én meg épp néztem felülről, mert segített alulról és annyit láttam csak, hogy a Kristóf baz néz rám és egyszercsak ilyen kétségbeesett lesz az arca, és elkezd távolodni tőlem és aztán egy iszonyatosat zakózott persze és tök vizes lett és annyira fájt neki, hogy majdnem sírt, de ettől, az arcától, egyszerűen röhögnöm kellett és aztán persze haragudott, pedig szerintem tök ari, és…”

A terroristák kézikönyvéből

by lucia

“Az objektum megközelítése, a fegyver célhoz juttatása minden akció legfontosabb és talán legveszélyesebb mozzanata. A jármű helyes kiválasztása döntően befolyásolhatja az akció sikerét. Lássunk egy példát a rossz járműválasztásra.“

szamizz that!

by lucia

Arra gondoltam, mondta tegnap este a kávézóban a lány, aki nagyon régóta szeretné publikálni az írásait, hogy vékony, hosszú kis slejfnikre kéne vékony és hosszú verseket írni és aztán feladni postán, mondjuk galambpostán egy kontaktszemnélynek, aki egy kis fényképezőgéppel lefényképezné mielőtt elégeti őket és a hamut gondosan lemossa a mosogató lefolyójába, majd a kis filmtekercset egy fémtokba teszi, amit beledug a fenekébe és aztán átviszi a határon, és az első burgellandi pihenőben beül a vécébe és erősen nyom majd boldogan mosolyogva kijön, és aztán előhívják a verseket és elolvassák és boldogan csóválják a fejüket, hogy milyen bátor vagyok, és kinyomtatják egy papírborítós kis füzetbe egy nyomdában párizsban és ezt a füzetet egy kivágott belsejű francia nyelvű Marx összesben hazaküldik a szerkesztőségnek de úgy, hogy közben az egészet videóra dokumentáljuk és feltesszük az internetre, és akkor lehet, hogy végre lehoznának. Kurvajó ötlet! mondtam lelkesen. És a film alatt végig az ils ne veut portera menne a Noir Désirtől!

térülj fordulj!

by lucia

Hétvégén találkoztam a barátommal és tök jó volt, mint mindig. Először egy szép lánynak udvaroltunk, aztán a lány mamájával söröztünk és a barátom mesélt egy történetet, amit még nem hallottam, pedig már azt hittem, hogy minden történetét ismerem, azonban ezt, mint kiderült, nem ismertem. Arról szól, hogy a barátom hogyan lett térítő. Egyszer régen a barátom éppen hazafelé baktatott egy barátjával a hosszú éjszakai kikapcsolódás után, amikor a Jászai Mari térnél eléjük ugrott egy hajléktalan egy Bibliával a kezében és elkezdte mondani, hogy térjetek észre, ébredjetek végre rá az igazságra, találjátok meg Jézus Krisztust. A barátom egy ideig hallgatta, majd azt mondta neki, hogy térjen észre, ébredjen rá az igazságra, és kezdje el keresni az igaz, a valódi Istent, ami bizony testvér nem a könyvben lakozik, mert a könyvben bizony csak üres szavak vannak, üresek, ha nem ismeri az értelmüket, az értelmük viszont itt van a világban, köztünk, a mindennapokban, fűbenfában, levegőben. Ezért mondom neked testvérem, mondta barátom, engedd el ezt az írott világot és élj az igaziban, mert Isten bizony ott lakik, nem papírban. És ezzel a barátom sarkonfordult és elindult a barátja után a szórakozóhely felé, ahol még egy két utolsó sört szándékoztak elfogyasztani. Ahogy benyitott a kocsma ajtaján, hallott a körút felől valami csattanást, és odafordulva látta, ahogy a Szent Könyv landol a villamossínek között, majd látta, ahogy a hajléktalan térítő futásnak ered. A barátom két hónappal később megint látta a hajléktalant, akkor már mikrofonba beszélt a nyugati aluljáróban egy koncert után, aztán két évvel később a tévében látta egy vasárnap délelőtt, de ez már egy másik történet, mondta a barátom és másról kezdtünk beszélni azután. Ha jól emlékszem a szép lány telefonszámát próbáltuk meg kiszedni a mamából, de nem mondta el, hajthatatlan volt, mondtuk is neki, hogy féltékeny, pedig nem is kéne, mert a maga módján ő is szép, csak már öreg, de jól áll neki, ne értse félre, csak a lánya szebb érti.