home office

by zsempet

– Nem, egy kicsit jobban előre a lábat – mondja laptopom kedvesen megrovó hangon, mintha egy óvodai foglalkozáson lenne és azt szeretné, hogy a gyerekeknek ne legyen negatív emlékük vele kapcsolatban –, és innen húzd fel egy, lassan vissza és kettő. Három. – Elviselhetetlenül lassan számol, miközben én arra gondolok, hogy remélem, nem látszik, ahogy remeg a combom és a fejem is, ahogy a felsőtestemet a magasban tartom, miközben ügyelek rá, hogy ne húzzam a nyakam, a könyököm oldalra mutasson, amit szintén gyakran kér tőlem a laptop.

– Négy, öt és hat – itt egy kis feszült szünet –, hét, nyolc, még kettő – újabb szünet –, kettő, egy.

Leengedem a fejem és a lábam. Olyan, mintha egy egy négyzetméteres tenyerű, végtelenül gyengéd nő tetőtől talpig végigsimogatna. Sóhajtok egy nagyot.

– Na most, gyere fel még egyszer – mondja a laptop. Feljövök. – Így – mondja a laptop elismerően. – És most – mondja, és én arra gondolok, hogy MONDJAD MÁR BASZD MEG! – gyere kicsiket! – És pattogósan folytatja:

– Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc – és én jövök kicsiket, vagyis tulajdonképpen rángok, mintha egy elektromos sokkoló lenne a hasamra ragasztva, és egy kétéves gyerek nyomkodná a gombját az ecc-pecc, kimehetsz ritmusára.

Közben a szomszéd erkélyen köhög a szomszéd.

A szomszéd hetek óta hallgatja az online pilátesz óráimat. Valószínűleg a többi szomszéd is figyeli őket, mert amióta jobb idő van, nyitott erkélyajtónál csinálom. Ilyenkor a harsonás sem szokott gyakorolni a ferdén szembe épület földszintjén. Amit amúgy én szoktam hallgatni.

A házunkban lakó néni lánya hegedűs. Azt mondta, neki videókat kell beküldenie a karnagynak arról, ahogy gyakorol. Zenész HO-ban.

– Kilenc, és tíz – mondja a laptopom. Megint leengedek, mint egy lufi. – Szép – mondja, és én büszke vagyok magamra. Arra gondolok, hogy vajon mennyi lehet még vissza az órából. – Na most feküdj hasra.

Lassan áramlik be a fűszag.

Ez a szomszéd első cigije, így dél és egy között. Még kettő lesz estig, de ha bulis nap van, akkor sötétedés után folyamatosan jön a szag, és a falon át az artikulálatlan, kiabáló röhögés. Meg néha a dobolás.

Amúgy a szomszéd állandóan köhög. Az az elméletünk, hogy tébécés, azért nem dolgozik, és aggódunk érte, hogy el ne kapja a vírust, mert biztosan veszélyeztetett. A barátnője tartja el, aki minden reggel hétkor indul dolgozni, és minden reggel hétkor hagyja nagyon hangosan becsapódni a kertkaput.

Amikor üvöltöznek egymással, akkor a lány mindig sírni kezd. Néha zokogva elrohan.

– Rakd a csuklód alá a hengered – mondja a laptop, és én oldalra fordulva megfogom a könnyű SMR hengeremet, és beteszem a csuklóm alá.  Amikor kiderült, hogy van ilyen hengerem, gyanúsan boldog lett a piláteszoktatóm. Sokszor gondolok arra, hogy titokban kellett volna tartani ezt a hengert. A fejem engedelmesen a természetellenes pózban tartom, vagyis az orrnyergemet szorítom a jógaszőnyegre. – Jó, nyakad egyenes, orrod a talajon – mondja azért a biztonság kedvéért. – És gyere fel!

A fölöttünk levő lakás most üres, de egy-két órán belül megjönnek.

Egy hatvanas, ősz haját copfban hordó ilyen ex-rocknroll férfi és egy késő negyvenes nő jár oda. A férfinak lerobbant X ötöse, a nőnek egy rongyosra hordott kis Suzukija van. Mindig szabálytalanul parkolnak a lehető legközelebb a házhoz. A nő mindig tökéletes magassarkúban és kosztümben van. Érkezés után halljuk, ahogy kopog a magassarkúja a fejünk fölött, nagyjából tíz lépésnyit. Kinyitja az erkélyajtót, visszamegy a nappalin át a hálóhoz, ott leveszi a cipőjét, és két percen belül már halljuk is, ahogy a copfos csávó kúrja, ő pedig biztatóan nyögdécsel neki. Néha hatalmas orgazmusa van. Olyankor örülünk a sikerüknek. Néha a nyögdécselés elúszik, elhal, hátrahúzódik, mint apálykor az óceán a parti homokról. Azt se szoktuk kudarcnak ítélni.

Ezt hetente átlag négyszer csinálják. Évek óta idejárnak. Sokáig egyértelmű volt számunkra, hogy szeretők, de nemrég láttam őket együtt az utcában a majdnem teljesen felnőtt gyerekeikkel a házuk előtt. Házaspár. Nem akarják zavarni a gyerekeket.

– Ne így gyere, hanem hajlított könyökkel! – mondja a laptopban a pilátesztanárom. – És a fejed legyen egyenes. Ne emeld az állad!

Lenézek a jógamatracra. Orron át beszívom a fűszagot. Szájon át ki.

Az erkélyajtón bejön a macska.

Mindjárt rá fog ülni a billentyűzetre.