gyerekkorock

by lucia

Mindig, ha rövidet iszom az Ararát konyak jut eszembe, amit anyámék ittak gyerekkoromban. Kecskemét, nyolcvanas évek. Szimfónia, meg szofi. Jobb napokon puhadobozos malboró, ha. Emlékszem, egyszer a dollárbolotba anyám camelcigit vett. Camelcigi, ez volt a hivatalos megnevezés. Puhadobozos. Nincs is már puhadobozos cigi egyáltalán. (Miért vagyok megszállotja a dohányzásnak, mikor nem is cigizek?) Anyám múzeológus. Minden este nálunk egy-két kollégája, meg mások. Fekszünk az öcsémmel a szobánkban, a másik szobából meg szivárog át a durva cigifüst, egész körül recseg a szabadeurópa, amúgy bakelitről szól Rolling Stones, Hendrix, Beatles, Cseh Tamás,  Pink Floyd, Illés, vagy Koncz Zsuzsa. Néha ordítozás, mert vitatkoznak. A faszt! A faszt! Kurvára nincs igazad! Hegel sem ezt mondaná erre! Hülyén sokszorosított (igazi akkori szó: stencilezett) könyvek a nappaliban. A legtöbbjéből egy kurva szót sem értek. Az egyik tetszik: Orwell: Állati farm. Nyolcvanhárom, nyolcvannégy, nyolcvanöt, nyolcvanhat – mindegyik szilveszter tök élesen bennem van. Felnőttek, ahogy sírnak a fürdőszobában. Anyám, ahogy táncol nevelőapámmal. Mindenkivel tegeződöm. Pityu, a múzeum igazgatóhelyettese, ahogy mosogat. A néprajzosok iszákosok, a régészek jófejek, az irodalomtörténészek bolondok, a restaurátorok viccesek, a fotósokat nem szeretjük valami miatt. Éjfél után éneklés. A néprajzosok csángó népdalokra próbálnak visszaemlékezni. Anyám kihajtott Mozgó Világot dugdos az érkezők orra alá. Ezt nézd meg bazmeg! Ez ennyire kemény? Fú bazmeg! Ilyenek.
Mindig arra gondolok, hogy a fiam miket fog hallani. Fasz ügyfél? Milyen prezi volt ez már! Ez bazmeg nem bríf. Vagy: fasz Gyurcsány. Nem! Fasz Orbán! Vagy: Spirituális szempontból. De a Buddhizmus nem ez. Nézd már meg, a világ felső harmóniáját bazmeg! Nem irigylem.

Advertisements

gyerekkorock

by lucia

Mindig, ha rövidet iszom az Ararát konyak jut eszembe, amit anyámék ittak gyerekkoromban. Kecskemét, nyolcvanas évek. Szimfónia, meg szofi. Jobb napokon puhadobozos malboró, ha. Emlékszem, egyszer a dollárbolotba anyám camelcigit vett. Camelcigi, ez volt a hivatalos megnevezés. Puhadobozos. Nincs is már puhadobozos cigi egyáltalán. (Miért vagyok megszállotja a dohányzásnak, mikor nem is cigizek?) Anyám múzeológus. Minden este nálunk egy-két kollégája, meg mások. Fekszünk az öcsémmel a szobánkban, a másik szobából meg szivárog át a durva cigifüst, egész körül recseg a szabadeurópa, amúgy bakelitről szól Rolling Stones, Hendrix, Beatles, Cseh Tamás,  Pink Floyd, Illés, vagy Koncz Zsuzsa. Néha ordítozás, mert vitatkoznak. A faszt! A faszt! Kurvára nincs igazad! Hegel sem ezt mondaná erre! Hülyén sokszorosított (igazi akkori szó: stencilezett) könyvek a nappaliban. A legtöbbjéből egy kurva szót sem értek. Az egyik tetszik: Orwell: Állati farm. Nyolcvanhárom, nyolcvannégy, nyolcvanöt, nyolcvanhat – mindegyik szilveszter tök élesen bennem van. Felnőttek, ahogy sírnak a fürdőszobában. Anyám, ahogy táncol nevelőapámmal. Mindenkivel tegeződöm. Pityu, a múzeum igazgatóhelyettese, ahogy mosogat. A néprajzosok iszákosok, a régészek jófejek, az irodalomtörténészek bolondok, a restaurátorok viccesek, a fotósokat nem szeretjük valami miatt. Éjfél után éneklés. A néprajzosok csángó népdalokra próbálnak visszaemlékezni. Anyám kihajtott Mozgó Világot dugdos az érkezők orra alá. Ezt nézd meg bazmeg! Ez ennyire kemény? Fú bazmeg! Ilyenek.
Mindig arra gondolok, hogy a fiam miket fog hallani. Fasz ügyfél? Milyen prezi volt ez már! Ez bazmeg nem bríf. Vagy: fasz Gyurcsány. Nem! Fasz Orbán! Vagy: Spirituális szempontból. De a Buddhizmus nem ez. Nézd már meg, a világ felső harmóniáját bazmeg! Nem irigylem.

szomor

by lucia

Menék, menék napokon, heteken át, falám a mérföldeket egymás után, hogy már csak én állék egy helyben, világunk pedig mintha alattam forogna, akárha kerek golyóbis vala, s nem lapos korong, mint igazából. Menék, menék, s közben minden álomféle ijesztett reám magányomba, mely mint vahjmi álom borula a szemem mögülé, elfedve gonolatim való mivoltát.
Varázsos állatok vevék körül balsorsú lényemet, belém marva vérmes karmaikat, rettenet csőreiket, szürcsölve vérem, létem lényegét, és én csak hagyám, hadd pusztítsanak, engedve akaratuk borzadályos erejének. Vérmes asszonylények tapadának férfi mivoltom vérbő nyilvánvalóságára, hogy kiszívják belőlem gerincem velejének utolsó cseppjét is, hogy én csak ámulva bámuljam, hogyan dagadnak, mint megannyi orvosi pijóca. Fülembe, mint afféle gombás betegség beette magát valami távoli rettenet zúgás, nehogy meghalljam az élő világ rendes csipergését, vartyogását, zizegését, röttyenését és horkanásait, nehogy meghalljak egy hangot is abból, ami Isten körben forgó rendjével tapasztana saját szféránk rendes, saras, ganajos igazához.
Kívülről figyeltem én, hogyan emészt a téboly, hogyan tépkedi lelkem testét a kétely, és tudtam, egyszer ennek is vége lesz, tudtam, egyszer nyugovóra tér a rémek eme borzalmas fekete hada. Addig is menék, menék, szívem az ég felé nyújtózik, könnyeim egész testemből a szememhez gyűlnek, és folyót ásnak taknyomnak az orromon átal agyamból a szájam felé.

Igen. Obszcén. És öncélú is.

by lucia

A minap pisáltam a délutáni fényben. Már délben is tök éles szögben jönnek a felhőkön át a sugarak. Pászmák. Vagy mik ezek. Szóval pisáltam és a sugarat néztem, nem napsugarat, hanem a hugyámat (ahogy oviban mondtuk) amíg el nem múlt és arra gondoltam igen, ez az ív is biztos egyre szűkebb lesz majd, ahogy öregszem és arra, hogy nem akarok megöregedni, dehát muszáj, sőt, meg fogok halni egyszer, de ha már meghalok, hát addig legyen jó, szóval végigfutott rajtam ami sokszor ilyenkor. (Szerintem mindenkinek ilyenek jönnek ilyenkor, csak sokan már egyszerűen nem akarják meghallani azt, ami ilyenkor az eszükbe jut.) Aztán lenéztem a faszomra, és néztem, ahogy rázza a kezem és az jutott eszembe, hogy Robert de Niro.

meredek

by lucia

Egy narancs gurult előttem az utcán a minap. Autóval mentem. Gurultam le a meredek utcán, amikor kiugrott elém a narancs és vidáman pattogva mutatta az utat hazafelé. A tükörben láttam a szatyrokat cipelő férfit, ahogy lemond a narancsról. Már amúgy is messze járt tőle. Szerencséje volt a narancsnak, kiszabadult.
Szép lassan követtem. A narancs átbucskázott két fekvőrendőrön, és gurult előttem tovább. Úgy hússzal mehetett. A kereszteződésben izgultam a jobbkézszabály miatt, de a narancsnak lassítania sem kellett, mert senki nem jött jobbról. A narancs elment az út jobb oldalára, megsimogatta a járdaszegélyt és átment a baloldalra, hogy megnézze a vízlevezető árkot. Kíváncsi voltam, beugrik-e, de nem tette. Csak benézett, aztán vigyorogva kikanyarodott újra középre és szaladt tovább. Aztán, ahogy lassítani kezdett, szépen kihúzódott a baloldalra. Én kinyitottam az ajtót, mellé gurultam, és hopp, fel is kaptam. Ott pihegett az ülemben, amíg haza nem értem vele. Azóta alszik a konyhaasztalon.

sznorkelling

by lucia

A múltkor is az volt, mindig ez van. Veszek egy nagy levegőt, hogy na, lemegyek, és felhozok egy kagylót, de valahogy összefutok egy rákkal, meg két hallal és pont ők is kagylóért mennek, rajtuk is mackóalsó vagy bermuda és papucs, és persze ott van mindjárt a Kishal presszó, és egy ideig csak lebegünk és kitárgyaljuk, hogy mi van, de aztán – egy sör? – és előkapjuk a mobilokat, anya! összefutottunk, tök rég láttam. Egy sör. Na? Na! Naaa. Tündibogi vagy drága kincsem, imádlak, párperc és hozom a kagylót.
És a kishal, sör, csapolva, halkan szól a tenger, és a rák viccet mesél, a két hal meg egymás szavába vágva politizálnak, hogy az egy polip, a faszt! Az egy kibaszott tengeri csillag! Én meg szólok, hogy a faszt! Ez mind kibaszott undorító, szaralakú tengeri uborka! És még egy sör, a kis makréla pincérnőnek bazmeg milyen kivágott már az uszonya, és elkezdenék mondani valamit amit épp ott találok ki, és az egész olyan, mint régen az egyetemen volt, amikor hirtelen megérzem, hogy a testem – a rohadék – már ráng az oxigénhiánytól, és félig fekete minden amit látok. És nagyon gyorsan feljövök. Ötből háromszor kagyló nélkül.

kokain és kokajang

by lucia

Ülök a kocsiban. Hallgatom ahogy esnek rá az esőcseppek. Már a taxiban ülnek. Mindjárt ideérnek a jogosítványommal. Csak nem fog lecsukni egy helyszínelő azért, mert nincs nálam a jogsim. Még akkor se, ha szabálysértés. Szól a rendőr, üljek be mellé. Adatfelvétel. A diplomata, aki összetörte a kocsimat bezzeg már vagy félórája elmehetett. Beülök.
– Mikor érnek ide? – kérdezi a rendőr.
– Nagyon remélem, hogy mindjárt – válaszolom.
– Jó – szól a rendőr. – Mi három napja megállás nélkül dolgozunk. Most tizennyolc tizennégy van. Ha huszonnégyig nem ér ide a jogsid, beviszünk a kapitányságra. Bocs.
– Jaj. – Hívom a taxit. Még a Lánchídon vannak.
– Figyelj csak! – szól a rendőr. – Diktáltasd be a számokat, aztán rádión ellenőrizzük a többit.
– Hú, dejó! Köszi szépen! – mondom. Lediktálom a számokat, ő rádiózik, bent a számítógépen ellenőriznek. Minden rendben.
– Na még egy körözést kérdezek – szól a rendőr. – Csak a rend kedvéért.
– Jó – szólok megkönnyebbülten vigyorogva. – És ha nem köröznek, akkor a két kiló kokainról se szólok, ami a kesztyűtartóban van, jó?
– Hát – válaszol a rendőr -, eladhatnánk és risztelhetnénk rajta.
Én csak egy széles vigyorral válaszolok. Nem köröznek. A rendőr elmagyarázza, hogy kapok egy határozatot és azt kell elvinnem a biztosítóhoz, hogy megkapjam a pénzem. Elbúcsúzunk, beülök és beindítom a motort. Nézem, ahogy a rendőrautó elmegy. Amikor eltűnnek a sarkon, kinyitom a kesztyűtartót és megnézem a két kilós téglát. Jobb lesz valahol a lakásban eldugni.

by lucia

fliker

by lucia

fliker

tapassz, bár

by lucia

Van Norbi. Norbi cigit használ, hogy leszokjon a nikorett tapaszról. Bezzeg Balázs cigi nélkül próbál szakítani káros tapasszenvedélyével. Norbi nem érzi a tapasz kínzó hiányát, mivel egész nap cigizik. Balázs egész nap vágyakozva gondol a bőrére ragadó tapaszra. Norbi már simán el tud járni szórakozni anélkül, hogy tapaszt ragasztana magára. Balázs is egész jól megtanult otthon bulizni. Norbi már vígan cigizik. És Balázs? Hát ő sem használ már tapaszt…