zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: July, 2012

by lucia

Ez már ilyen péntek-szombat magasságában lehetett. Isten készen volt majdnem mindennel. Tökre örült, hogy milyen szépen elrendezte az állatoknál a jellem és a funkciók egyensúlyát. A hangyák vakon engedelmeskednek és mennek a többiek után. Ezt Isten hangyásságnak mondta, mert akkor még nem használták a hangyás szót arra, hogy bolond.
A madarak csapatosak lettek, követik egymást, érzik a tömeg rezdüléseit. A növényevők szinte mind rendesek – ezt is Isten mondta így -, vagyis alá-fölé rendeltségi viszonyokba rendeződnek. Van a főnök, akinek mindent szabad, az viszi a nőstényeket is, cserébe viszont ő fogja megmondani merre van a legelő és az itató. Végülis az ő kölykei hullanak el, ha rosszul tudja. Aztán ott voltak még a ragadozó jellemek is. A magányosak és az erőszakosak. A hidegen funkcionális csapatszellem a farkasoknál, ahol addig főnök valaki, amíg gyorsabban és tovább fut a töbieknél, és a meditatív, hatékony magány a pumáknál és a jegesmedvéknél.
Isten örült, mert látta, hogy milyen jól van ez az egész. Mindenki megkapta azt a jellemet, amivel a legjobban tud élni, az egész klasszul kategorizálható, minden fasza. Gondolom, ha már lett volna akkor számítógép, csinált volna excelltáblát mindenről, eléggé olyan típus.
Csak a delfineket nem tudta hová tenni. Nekik külön jellemet csinált, egy mindenkiétől eltérőt. Mindegyik másmilyen lett, bekategorizálhatatlan, és teljességgel zabolátlan. Össze-vissza szaladgáltak, mindig új játékot találtak ki és mindenbe beleütötték az orrukat. Ettől függetlenül Isten eltűrte őket maga körül, mert bár magának sem vallotta volna be, de azért nagyon bírta őket. Most is ott ugráltak, hogy mit csinálsz? Mit csinálsz?
Embereket. Tulajdonképpen készen is vannak. Csak még azt nem tudom, hogy milyen jellemet adjak nekik.
Ezek itt a jellemek? kérdezték a Delfinek és felugráltak a polcra, ahol az előző napokon kikevert állati jellemek voltak hosszú, törékeny üvegekben.
Azok ott jellemek, mondta Isten, de nem az emberekéi. Nekik jó lenne kitalálni valami újat. És óvatosan azokkal az üvegekkel.
Nem kell új az embereknek. Mondták a féltékeny delfinek és ugrálni kezdett mind, hogy bizony nem kell, de nem hát! Itt vannak ők a delfinek. Nekik egyedi és eredeti. Ez a jó!
Az Isten pont röhögni akart, hogy micsoda kis erőszakos lényeket sikerült csinálnia, mikor az egyik delfin meglökte az egyik nagy üveget, ami nekidőlt egy másiknak és pár pillanattal később az összes jellem lefolyt a polcról. Pont az alul sorakozó kész emberekre. Van, akire a hangyajellemből csurgott, másra a csordában élő állatokéból, de jutott elég az alá-fölé rendeződő fajok jelleméből is, és páran kaptak a pumák és jegesmedvék magányosságából is.
Amint a jellemek elérték őket, az emberek megmozdultak és szétszaladtak a világba. Isten állt, nézte az oltári kuplerájt és legszívesebben káromkodott volna, de inkább csak megvakarta a fejét, és félig nevetve elsóhajtotta magát. A teremtés már csak ilyen. Ahogy sikerül. Aztán a delfinekre nézett, akik a nyakukat behúzva álldogáltak a polcon a felborogatott üvegek romjai között.
Nagyon hülye állatok vagytok, mondta nekik. Gondolom megértitek, hogy ezek után nem fogom engedni, hogy csak úgy szaladgáljatok fel-alá. És elvette a lábukat és a kezüket és tengeri lényeket csinált belőlük. Azóta is kérik bocsánatát, de hiába ugrálnak ki a vízből, Isten csak felhúzza magát, ha látja, hogy még mindig nem szoktak le a linkeskedésről.

by lucia

Sok kis szivárványt húz a tengerfenékre a vízfodrokkal a nap. Forró a víz teteje, amikor feljövök levegőért. Közben török zene üvölt egy nyitott csomagtartóból és az apuka kiabál a hat gyerekkel, négy kisfiú, két nagyobb lány. A remeterák ütemesen kidugja fél testét a csigaházból, de amikor érzi, hogy a fenti meleg vízben van, gyorsan visszabújik. Eldobom, és pár perccel később újra elúszok fölötte a fenék közelében. Micsoda szerencse, micsoda véletlen.

by lucia

“- A biztosításunk ötvenezer euróig fizet balesetre és kétszázezer a poggyász.
– Ja, hazahozni a hullákat.
– …?
– Ja, poggyász?! Én pót gyászt értettem.”

by lucia

Az ingyenes kertmoziban mindenki öreg, fehéredik a hajuk, de már én is vagyok annyira öreg, hogy tudjam, milyenek voltak nyolcvanvalahányban, és, hogy még mindig szoktak szerelmeskedni például, látszik abból, ahogy a férfi térde keresztbe van rakva, a nőnek meg kicsit befelé billen a könyöke, ahogy támaszkodik a kényelmetlen padon.
Ilyenkor a Balatonon voltak a gyerekekkel, némán kellett lenni a níveaszagú szuszogásban, vigyázni kellett a leégés éles határainál fenéktájon, ott a legérzékenyebb – élénkpiros, vakfehér, és sötétfekete – nevezhetjük akár baszózászlónak is. A többit, a sötétvöröset nem nézték, nem is voltak testiek, csak max annyira, mint a kis magyar pornográfia. A szépségük is funkcionális, a hasuk sem a feszítéstől lapos, a mellük sem a melltartótól vagy a szilikontól feszes, a faszuk is csak áll, nem lesz belőle istenség, kegyhely, obeliszk, ahogy a pinájuk is megmaradt pinának, röhögtek is az Illatos kertben a kelyhecskéken meg mézbödönkéken.
Ugyanolyan gyanútlanul tolták bele az éveiket az életükbe, ahogy mi tesszük most. Ugyanolyan meglepetten vették észre, hogy vége van, ahogy mi fogjuk. Lesz, akinek kelleni fog egy infarktus vagy mittudomén, mert minket is simán vinni fog minden fos betegség. És aztán mi is megtaláljuk a jókat, a kertmozit, a hozzáöltözést a korunkhoz, az őszülő, ritkás szeretkezést, a kevesebb, de jobb bort.

by lucia

A macska befeküdt a könyvek mögé, aztán kiterült a hűvös kőre, aztán befeküdt a ház mögé az árnyékba, aztán lefeküdt a lábunkhoz, aztán befeküdt a babzsákba, aztán lefeküdt a szőnyegre, aztán evett, aztán lefeküdt a könyvespolc alá, aztán felfeküdt a könyvespolc tetejére, aztán befeküdt a kádba, aztán aludtunk, nem tudjuk mit csinált közben, de hajnalban jött a körmeivel dagasztani, aztán megnyugodott és lefeküdt végre, aztán evett, aztán lefeküdt a szőnyegre, aztán befeküdt a könyvek mögé, aztán kiterült a hűvös kőre, aztán befeküdt a ház mögé az árnyékba, aztán lefeküdt a lábunkhoz, aztán befeküdt a babzsákba, aztán elmentünk, nem tudjuk mit csinált, aztán hazajöttünk és evett.

by lucia

Fölösleges

by lucia

Olyan erőset álmodtam, amikor megjöttél. Aztán nem tudtam visszaaludni. Aki minden álmát meg tudná jegyezni, az megbolondulna és nem mehetne el aludni, amíg jobban nem lesz. Vannak könyvek, amikkel nem lehet elaludni este, mert nem csukódnak össze soha. Ilyen könyvet kell azoknak olvasni. Hogyha száraz és égető bolondságuk van, akkor nedves és hűsítő történetes könyvet olvastatnak velük. Nedves, hűvös bolondságra kénes könyv kell, foszforos bolondságra hidrogénes történet jár.
A csomókat a mellkasban úgy gyógyítjuk, hogy a beteggel szarvasbogarakat nézetünk és közben szagokkal támadjuk. És ajánlott még a sok folyadék és a félárnyék.

by lucia

A kertmoziban szinte mindenki ötven fölött volt.

by lucia

1982-ben Spanyolországban volt a döntő és az olaszok nyertek. Ugyanilyen meleg volt

by lucia

Halk suttogásként meghallhatjuk az első rádióadások egyikét. Meg is lepődünk, hogy mi beszélünk. A műsor arról szól, milyen megöregedni, de nem értünk túl sokat, a hullámok visszafelé jönnek az időben, ezért mi is visszafelé beszélünk. Még szerencse, hogy rengeteg olyan szót használunk, aminek hátulról olvasva is van értelme. Azt mondom, megereszkedett a feleségem melle, de azt hallom, ellem meg és e lefa. Nem akarok megöregedni, mondom gyorsan suttogva, nehogy kimaradjunk értékes szavainkból és te bólintasz némán, hogy te sem, majd gyorsan elkezded keresni, hol lehetne letölteni az egész adást, hátha le tudjuk játszani visszafelé a hangfájlt.

A strandon ma oly érett volt már minden, mint a som fanyar ékszere a bokron az októbervégi napon. A medence alján a por olyan lustán és pofátlanul teng-leng előre-hátra, hogy legszívesebben leszedném a porszívó fejét, mert a cső durvábban szív. A szivárványbugyis kislány azt mondta, addig fog úszni, amíg nagyon el nem fárad. Nem addig, amíg meg nem unja, mert az sokkal korábban lesz. Ahogy lépkedett a medence felé, őszinte, leplezetlen irigységgel fordultak utána a nők.