zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: April, 2014

by zsempet

A szőke csajnak a lába a piros kabát és a fekete magassarkú csizma között a fényes harisnyában nem is tűnik igazinak, mégis azt veszem észre elsőre, és megnyugtat, hogy még mindig tudatos vagyok arra, hogy öntudatlanul a húst látom meg elsőre még mindig, már megint. Minek, ésatöbbi.
Nem is hiszem, hogy tudnám máshogy csinálni a szőke csaj megnézését, mint így, hogy lehetne más módszerem, mint elsőre megkapaszkodni bármiben, ami bőrszerű, bármiben, ami valahogy eltűnik valami alatt, ahol értelemszerűen folytatódnia kell.
Ahogy tovább nézem, rájövök, hogy a szőkecsaj egy anyuka, és a másik csaj, akivel egymásba karolva mennek, a lánya, tehát a másik csaj nem csaj, nincs ott semmi látnivaló, még akkor sem, ha elsőre ő is nőnek tűnik. Tudatos vagyok a benyomásaim benyomásosságára is. Lelkesen mennek, anyaéslányajóbanvannak típusú menéssel, furán magasra lendítve a lábukat minden lépésnél. Barátnők ők és az anyuka döntésének köszönhetően most boldogok és jókedvűek, még nevetnek is, és ránevetnek egymásra, senki se bánja, hogy ki kinek a gyökere-ága.
Az anyuka másik oldalán egy férfi megy, elsőre a kislány apja, de aztán meglátom rajta, hogy nem, ő a szőke csaj csávója, vagyis a kislány szavával a barátja, az anyjáéval meg a párja, a szónak az összes terhével, hazugságával és butaságával együtt, pedig ebbe jó sok ilyesmi lett gyömöszölve azóta, amióta használják a még nem asszonyok, de már nem lányok, amikor egymásnak próbálnak magukról, vagyis a vélt énjükről bizonygatni valamit.
A nő, vagyis az anyuka, vagyis a szőke csaj, akinek a fényes harisnyalába (Haris Nyalába – afrikai diktátor) a kabát alatt folytatódik, ami optikai csalódás, mert hát biztosan van ott egy mini is, talán ruha, de inkább szoknya, vidáman megpróbál jobbra is karolni, a párjába, hogy ők hárman, haha, meg hohó, de a csávónak lógva marad a karja, nem elég férfi még ehhez.
Arra gondolok, én biztosan elég férfi lennék, de rögtön arra is, hogy aztán nem maradnék reggelig sosem, szóval mi is ez a férfizés itt, és különben is, mondjuk csak meg gyorsan, hogy mi is az a férfi. Meg arra, hogy viszont a kislány, meglehet, meg lesz fantáziálva pár éven belül, ha ez így marad, ez a soványan görbülő hát mellett lógós kar, de tudatos vagyok a cinizmusomra. Meg még mormogom, immár nem tudatosan, a kislány nevében, hogy nekem van a legszebb anyukám, nekem van a legszebb anyukám, nekem a legszebb a Nyukám.

Advertisements

by zsempet

Dolgozom egy nyafogós hangú vörös nőnek mostanában, akinek van egy nyafogós hangú vörös beosztottja. Ülök a mítingen az asztal túlsó oldalán, és arra gondolok, hogy a kollégáimnak arról fogok beszélni nemsokára, hogy a beosztott hogyan nyalhatja a főnöke pináját esténként, akinek titokban biztosan van egy horogkeresztes piercing a klitoriszában gyémántból, és amúgy mindketten kopaszok, a vörös haj paróka, a férfi kollégáik pedig mind nagyfaszú néger szexrabszolgák csak teljestest gumiálarcot viselnek napközben, mint annak idején a Fantomasz. És ettől megnyugszom és mosolyogva várom, hogy elmondják végre, mit kell csinálni.

by zsempet

Olyan az a kurva rukkola már most, mint valami borosta, nő, mint a rosseb fasza, mondtam a kőműveseknek reggel a kiskert mellett állva, miután mondtam nekik, hogy ha belelépnek a kiskertbe amíg itt dolgoznak a lábukkal, mármint a lábukkal ha lépnek, mert amúgy főleg a kezükkel dolgoznak ők, akkor meg fognak halni a csajom haragja által. Nem tapostak le semmit, viszont késő délután beszélgettem az első emeleten lakó két kisgyerekkel, Mikivel és Lillával, akik elmondták, hogy nagyon büdös van a folyosójukon, mert valaki cigizett. A folyosójuk a lépcsőház, és a lépcsőház aljában, a pincémben dolgoztak a kőművesek, ezek szerint úgy, ahogy szoktak, cigivel a szájuk sarkában, szóval meg fognak halni.

by zsempet

Fent voltunk sárkányt eregetni egy kopár dombtetőn, a németajkúak még kápolnát is építettek rá. (A németajkú hülye szó, olyan, mintha ez lenne a szigorú, pengeszájú emberek gyűjtőneve. A lehetetlen helyre kápolnaépítés is ilyen germán sajátosság. Végülis a legtöbb lehetetlen hegytetőre is ők raktak keresztet, de még Spanyolországban a zarándokúton a legnagyobb és legdíszesebb kőkeresztekről is kiderült, hogy Németországból hozták őket gyalog.) Lökésekben fújt a szél. Kétszálas sárkányunk van, irányítani kell, különben leesik, és ha túl erős a szél, felmegy a fejünk fölé, az sem jó. Nem ment túl jól nekünk, a sárkányunk úgy repült, mint a kamikázék a csendes-óceáni hadszíntéren – lefelé, mintha mindig kinézett volna egy-egy követ ott a kopár hegytetőn, amit el akart pusztítani, meg akart semmisíteni. És odajött egy gyerek, olyan tizenhat éves körül, cigivel a szájában, hogy segíthet-e. Puha vattaszerű világos haja volt, kerek arca. Valahogy pimasz volt a szeme. Minden szót szépen kimondott, és közben arra nézett, akihez beszél.
Nem tetszett, hogy cigizik, de nem mondtam semmit. Mondtuk neki, hogy persze, segíthet. Kézbevette a sárkányunkat, és megigazított benne minden pálcát. Néztem mit csinál. Mindent jó szorosra húzott, és közben hangtalanul mormogott. Kicsit meghúzkodta a vitorlafelületeket is. Aztán kézbevette a két zsinórt, és kért, hogy dobjam fel a sárkányt.
Hihetetlenül ügyesen táncoltatta a kis háromszöget. A sárkány fürgén perdült és fordult a levegőben. A srác szájában közben tövig égett a cigi. Odamentem, kivettem, és elnyomtam egy kövön. A srác egyre több zsinórt adott neki, a sárkány egyre magasabbra repült, miközben táncolt a levegőben. Aztán a srác ránknézett és szépen kimondva a szavakat így szólt: El szeretne menni. Most már megy neki egyedül is. Engedhetem?
A gyerekre néztem. Kicsit kétségbeesett arcot vágott. Hiszen aznap vettük ezt a játékot és drága volt. De ő is érezte, hogy igaza van a srácnak. A sárkánynak már megy egyedül is. Áron a fiúra nézett és bólintott. És a sárkány pörgött forgott felfelé, egyre kisebb lett az égen.

by zsempet

Reggel sorbanálltam a tejeskávéért, és a soromra várva elfordítottam a fejem, kicsit lefelé néztem, mintha robot lennék, aki egy pillanatra energiatakarékos üzemmódba helyezte magát, amivel jár egy bizonyos fejtartás, és közben mindenki a sorban mondta egymásnak, hogy szép napot, amitől egy kicsit mindig ideges leszek; és egy lány pedig sokszor bocsánatot kért, és kiöntötte a bukszájából az összes aprót, és a sok pénz nagyon hangos csörgéssel esett a műanyagtálkába (mindig gondolkodom rajta, hogy ezeket úgy veszik a kávézósok, boltosok, jegyárusok, nemzeti dohányboltosok, vagy sose fizettek érte, mert a területi képviselő hozta őket, bár ő is tudja, hogy az emberek már észresem veszik a benne levő reklámot), de még ettől sem rezzentem össze és jöttem ki a robotom alvó módjából, hanem néztem balra le a németes, hidegen mérnöki, kicsit minimalista irodaház kőpadlójára, amin épp egy jókora pók igyekezett a négyzetalakú lapokon a kávéspult felé.

by zsempet

Itthagytak pár darab hurkát nekem a konyhapulton, akárhogy néztem is, csak a szar jutott eszembe a barna kis darabokról és arra gondoltam, hogy a hurka esetében a prezentáció mindennél fontosabb, hiszen egy szépen csillogó, frissen sült egész hurka, ahogy megbízhatóan és lelkesen feszül a bőrében egész más, mint a hideg, kiszáradt, fura helyen törött három darab maradék takaros kis kupacban.
Ki is fizettem őket, és nem kezdtem el bánkódni azon, hogy ferde lett az egyik ablak, mert tudtam, hogy attól nem fog kiegyenesedni és amúgy ferde volt addig is, csak nem volt ilyen hangsúlyos a kerete, és különben is, az ember örüljön, ha kap valamit, még ha pénzért is.
Aztán siettem vissza a munkahelyemre, mert ez a nap közepe volt, és menet közben arra gondoltam, hogy a biciklim egy helyben van, csak a várost húzkodja alatta egy makettmániás, őrült óriás, és én azért tekerek, mert próbálok fentmaradni az asztalon. Mert ha elkapnak a gyerekek, akik odalent szottyosra nyáladzanak egy kiflit minden délelőtt, akkor az lesz az első dolguk, hogy letörik a fejem, vagy feldugják a lábamat a tesójuk orrába, vagy kitörik a lábam közül a bringámat és elkezdik szopogatni, engem meg az anyjuk bedob mondjuk a legós dobozba. A seggük hatalmas, mert mindig túl van húggyal a pelenkájuk. Az orrukon pedig örök takonykéreg szárad. És amikor itt tartottam, beértem vissza a munkahelyemre és a takonykéreg, mint egy bukósisak, pont ráillett a fejemre és ott homályosított a homlokomon mindent egész délután.

by zsempet

Arra jöttem rá reggel a jógagyakorlás közben, hogy úgy sem vagyok a testem, hogy például a szüleim a lábaim, a csípőm meg a viszonyom velük. Állok az anyámon, és féllótuszban simán elérem a hátam mögött átnyúlva az apámat, vagyis a jobb lábamat, de ha az apámra állva megpróbálok eljutni anyámhoz, annak semmi esélye. Nem is lehet jól ráállni egy apára, aki nem létezik. Az összes előrehajlós gyakorlatban leborulok a szüleim előtt. Tisztellek drága anyám, öt légzésen át imádkozom hozzád és megpróbálom átélni valódat, aztán a másik oldalon tisztellek drága apám, csak téged kissé nehezebben tudlak, mert a nevedet sem régóta tudom. Az is szép, hogy ők nem okai semmilyen nehézségnek. Ők a cél, meg az irány, meg a viszonyítási pont minden gyakorlatban, és minden gyakorlat így vagy úgy, de arról szól, hogy a velük való viszonyt, azt, ahogy kapcsolódok hozzájuk – a csípőmet – rendezzem. Az is nagyon érdekes, hogy a jobb csípőm befolyásolja, hogy meddig tudok ráhajolni a bal lábamra és viszont. Az apával való kapcsolatom meghatározza, hogy mennyire tisztelem és szeretem anyámat és fordítva.
A karom mutatja a legszebben a különbséget az akarat és az erőlködés között. A kar az akarat. Kell akarni, nyújtózni, nyúlni, és kell a támasz is például a hegypózban, a hídban a karom tart, vagyis az akarat-erő. De ha már húzom magam a karommal, az erőlködés. Ott csúszik be a fejem a vállaim közé, ott már nem lehet jól lélegezni, ott már simán szakadhat is bármi. Legtöbbször a térdizület. Ahol szakad, ott van a különbség az alázat és az alázkodás között. Az alázkodás a megfelelni akarás görcse.

by zsempet

Megnézhetem esténként a nagyfilmet, nem kell titokban, a levegőt halkan véve álldogálni a hideg folyosón és az ajtórésen át. De ezt a képet azt hiszem írtam pár napja, vagy hete. Mondjuk, hogy a közelmúltban. Szóval megnézhetem, csak egyáltalán nem érdekel már.
Ültem egy hetvennél kicsit idősebb orvos icipici irodájában pár nappal ezelőtt. Két állóra állított monitoron nézi a digitális képalkotó berendezések felvételeit és diktálja a leleteket a számítógépnek, közben káromkodva javítja a gép által mindig elkövetett rövidítési és orvosi latinos hibákat. Inkább öreg és keserű ez a férfi, mint idős és bölcs, nem tudom, mennyire érthető a különbség.
Szóval ott ültem pár órát és beszélgettünk, miközben ő dolgozni próbált és amikor diktált és csendben voltam, és értékeltem, hogy hangosan, mintegy nekem is magyarázva nézi és elemzi a beteg testrészeket. És nemrég műtötték a szívét, egy disznó billentyűjét kapta meg a sajátja helyett. A disznóbillentyű csak tizenöt évig bírja, mondta nekem, de nem hiszi, hogy nyolcvanhét éves korában ez még probléma volna. És elmesélte, hogy milyen az, amikor egyáltalán nincsen semmilyen porc a térdeden, egyiken sem. Merthogy én is valami hasonló baj miatt ültem ott. És mondott valamit a hátralevő éveiről, nem lemondóan, nem tagadást várva, és nem önsajnálva, hanem teljesen tényszerűen. Pontosan tudtam, miről beszél, éreztem a hangsúlyt is, meg főleg az érzést, a bizonyosságot. Belémhasított, hogy egy éve még fingom sem lett volna, hogy mit is jelent amit mond. Aztán meg eszembe jutott, hogy az ő génjei ott vannak az enyéimmel együtt a fiam mindegyik sejtjében.