by lucia

Diana hercegnő ment ma egy új környéken, új házak közt. Sok helyen még nem is laktak. Diana hercegnő minden levelesládát megnézett. Mindegyiken két név volt.Arra gondolt Diana hercegnő, hogy álmokat fog írni ezeknek a pároknak. Igazi álmokat, meg reális álmokat. Lesz olyan, ami csak úgy kezdődik, hogy meghalt a nagyi, és kiderült, hogy a huszasévekben beépített nappalibútora többet ér, mint a jelzáloghitelünk. Így ki tudtunk fizetni huszonöt évnyi tartozást és elmentünk nyaralni is.
Brazilia legromantikusabb partján jártunk, Gábor olvasott róla egy magazinban és úgy döntött, ha nyerünk a lottón elvisz oda. És most elvitt. Egész nap a napernyőnk alatt feküdtünk és all inclusive kaptuk a kaját. Este Gábor elvitt táncolni, igazi élő brazil zenekar volt, és koktélokat kaptam, Gábor meg Coronitát ivott, amit itthon sose szokott.Nagyon jó út volt. Egészen jól megtanultam sudokuzni a napernyő alatt töltött napok alatt.
Diana hercegnő ment, nézte a neveket a levelesládákon, ahogy régen a fejfákon és csak jöttek és jöttek az álmok. Aztán elhesegette őket és arra gondolt, vajon Liptay Klaudiának nem-e hiányzik a kisgyereke ott Afrikában a dögmelegben. Szegény, mennyit dolgozik. És egy pillanatig megengedte magának, hogy elöntse a leplezetlen, nyílt, sóvár irígység.

by lucia

A szomorúság a boldogságom, a sírás a nevetésem, a hányástól jóllakok, a virrasztás pihentet. A munka kikapcsol, a fájdalomtól élvezek, a halál nevetséges, a gyötrődés maga a nyugalom. Minden más rendben.

by lucia

Néha átjön hozzám egy betört, régi bőröv. Vagyis szíj. Nadrágszíj. De inkább csak szíj. Abból a mondatból, hogy hol van a szíjam. Vagy abból, hogy várjál csak, bekötöm a szíjam. Nem csatolom, kötöm. Nem üt meg, bár szíj. Eszébe se jut. Soha eszébe sem volt. Csak átjön, megkóstolja a sajtospiritósomat, vagy a paradicsomos tésztámat, iszik egy kortyot a boromból, belenéz a filmembe, és nem szól bele abba, amit megpróbálok írni.
Néha átjön hozzám egy cigiszagú kéz is. Itt lakik a szomszédos tárolóban, egyre jobban fázik, fájnak az izületei, azt mondja, úgy érzi magát, mintha álmában motoroznának vele kesztyű nélkül. Még sosem vette le magáról a kesztyűt amúgy, szégyellős fajta, pedig ő is szokott inni a boromból, már ha van borom, többnyire nincs. Semmim sincs, csak gyümölcslé, amit a gyereknek vettem nememlékszem mikor, és ha töltök belőle, akkor egy kupac gombás képződény loccsan a pohárba. Kérsz vizet?, kérdezem az öreg kezet ilyenkor, vagy van feketeszínű gyógylikőröm még, állítólag csak Mallorcán készül ilyen, tök jó. Amikor rázza a fejét (a kéz, érted), akkor még gyorsan hozzáteszem: tudok még csinálni kakukkfüves teát kamillával, esetleg főzhetek egy kávét is.
A víz jó lesz, válaszol megadó sóhajjal. De tudodmit? Nem kérek semmit. Teszi hozzá gyorsan. Nem veszi le magáról a kesztyűt, pedig vastag, bélelt bőrkesztyűt hord, biztos szégyelli magát előttem. A ráncait, meg lehet, hogy reumás púpjai is vannak a bütykei mellett. Már biztos nincs az a punci amit meg tudna ujjazni. Biztos titokban néha legszívesebben le is vágná azt a hasztalan középső ujjat magáról.
Én bezzeg leszarom a szégyellősködést, úgy kijövök a fürdőszobából amikor itt van, mintha itt se lenne, mintha egyedül lennék, pedig soha sehol nem vagyok egyedül, jönnek velem hangok, szemek, nemiszervek, hajak, kezek, hónaljak, mellek, lábak, lapockák, hasak, szájak, sőt, még ruhadarabok is mindenhova, akár esik, akár fúj. Még az uszodába is. Még a Dunába is, ha nyáron elmegyek Paksról Kalocsára úszni. Megtanultam már velük élni.
Ez a kéz is, sokszor észre sem veszem, csak egyszercsak érzem azt a cigiszagot. Amit akkor éreztem utoljára, amikor még hátat tapostam büszkén. Jó, jó lesz, nem kell túl erősen, pedig én azt éreztem, nem tudom elég erősen, rúgtam volna azt a világszéles hátat a kurvanagy négyéves igyekezetemben. Micsoda büszkén. Most meg már rúgnám, hogy az elsőtől szakadna a vese, a másiktól reccsenve nyaklana furán a fej. Lassan hatvan. Hogy szét tudnék rúgni egy ilyen iszákos, összetört, magányos, hazug hatvanast. Aztán lehet, hogy már nem is bőgnék, pedig még tavaly is bőgtem volna, hogy kurvaanyád. Most már nem. Is rúgnék.
Még huszonhét.

by lucia

Úgy sétáltatom magam, mintha a kutyám lennék. A múltkori Normafa-Dömös után most Csillaghegyről mentem el Dömösre. Nem feltétlenül volt elég, de elég jó volt utána egyből lemenni úszni az új Sportmaxba, aminek a kinti medencéjét látom innen a kertből, ha lábujjhegyre állok és véletlenül épp négyszázharmincas a lábam.
Most ilyen kedvesnaplómos kedvem van. A szaunában volt két dagadt nő, vagyis nem dagadtak voltak, hanem hájasak. Olyanok voltak, mint két állandóan aggodalmaskodó harmincötéves apuka valamelyik lakóparkból, lízingelt autóban, akik négy éve minden második héten megbeszélik a haverokkal focit, de aztán minden alkalommal rájönnek, hogy feltétlenül haza kell menniük a tévé elé zabálni valami sósat. Csak ezeknek a csajoknak vékonyabb volt a hangjuk és a mellükön is volt gumírozott textil, meg nem voltak olyan szőrösek, de amúgy pont olyanok voltak.
Olyanokat beszélgettek, hogy:
– Képzeld, indul egy új műsor. Ilyen éttermes. Egy étterem indulása. Ilyen celebek is lesznek benne, meg ilyen nagyon híres séfek.
– Tényleg? Nahát!
Remek nap volt szóval. Legalább négyféle hó esett rám, volt közte hópára amit a szél fúj, meg kis hungarocell darbok jégből, meg nagy, puha hópelyhek. A hungarocell ma már nikecell, igaz? Vettem lecsónakvalót holnapra, meg búzasört mostanra, meg vajat mert elfogyott. Áron ma itt alszik, nézzük a Megasztárt és arra gondolok, hogy egy normális világban ezt az egészet elvinnék bűnös inautenticitásért és tehetségtelenségért öt év komoly kényszermunkára. Az egész végtelenül derivatív és magyar. Erről beszél amúgy a Mestertamás. Hogy emberek, ne legyetek már tényleg ennyire olyanok, amilyennek lennetek kell. Mármint szavazók és előadók. A cél az lenne, hogy meghaladjuk magunkat. És a Tóth Lüszi tényleg egy undorító kis kamerakurva, ahogy a Juci mondta a múltkor és a legjobban a szmokingos csávót gyűlölöm, de a mjuzikelest is rohadtul és a nyálasat is iszonyúan. A felnőtt csaj nyerjen, mert az legalább nő.
Futottak ma előlem őzek. Tökjó arra gondolni, hogy most itt vagyok a meleg lakásban és nem valahol kint az erdőben esik rám a hungarocelles jégkristály.

by lucia

Berajzolja a fény ide nekem a dolgokat. A fülemen jön be egy ilyen éles fénypászma és a szembefalra húz egy elszenesedett csíkot, mert erős nap ez, erős, novemberi napsütés. Tizenegy felé érkezik meg a fény és kezdi el húzni azt a lassú csíkot. Általában leülök a fülem alá és nézem, ahogy a porszemek sosem esnek le ott a csíkban, vagy azt nézem, ahogy lassan halad a csík a falon felfelé.
Gondoltam művészi projektre is, mondjuk egy diszkógömbre, amit egy órával összekötött okos kis mechanikus gépezet pont a csíkkal egy ütemben emel, és így két órára fénypöttyökkel telik meg az agyam és csillog a szemem, és csillogószemű portrékat készítek magamról polaroid fényképezőgéppel és mindre írok egy fénypöttyös szöveget.
Van, hogy átalszom a fénycsíkot. Volt már olyan is, hogy odaraktam a fénycsík útjába a májam és szagolgattam, ahogy sül, hallgattam ahogy serceg. Raktam már a pöcsömet is bele persze, felhúztam a bőrt, hadd sajogjon, meg a tenyeremet, hátha nyomot hagy rajta, hátha megváltoztatja a sorsomat, kihúzza kicsit az életvonalamat a nap.
De leginkább csak ülök a fülem alatt és feltartok ezt-azt. Plüszsiráfot, szagosradírt, ceruzahegyet, taknyos zsepit. A szembefalon meg nézem, ahogy berajzolja a fény ide nekem a dolgokat. Az egyik vetületüket.

by lucia

Ezúton szeretnék gratulálni a Nyomozó című film összes készítőjének. És köszönöm szépen.

by lucia

Kovács Petra bemutatkozott. Szia, Petra. Szia. Konrád. Mondtam neki. Te kinek vagy a haverja? kérdezte. Én a Gábornak, mondtam. Nem ismerem, mondta. Én igen. mondtam. Arra gondoltam, hogy ha most nem megy el, akkor tetszem neki. Nem rossz buli, nem? szólt. Nem rossz. mondtam. Én csináltam a dekorációt! mondta. Hú! Tényleg? Tök jó lett. mondtam lelkesedést imitálva. Köszi! mondta. És te kinek a haverja vagy? kérdeztem. Most már folytatni akartam, mert úgy döntöttem, elmondom neki. Hát én a Lacié főleg, válaszolta. Nem mondtam rá azt, hogy nem ismerem, pedig nem ismerek Lacit. Azt mondtam inkább: Petra. jó kis név. Mindig azt gondoltam, hogy a Péter női változata. Mert az is, válaszolta. Tényleg? Tényleg meglepődtem. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy mégsem mondom el neki. Aztán úgy döntöttem, mégis. Tudod Petra, az a helyzet, hogy ma már láttalak. Kicsit ciki, és valószínűleg jobb lenne, ha hallgatnék róla. Tényleg zavarban voltam. De ittam már eleget, folytattam, és egész este ez járt a fejemben. Szóval nem tudom, mond-e neked az valamit, hogy teensluts.com. Nem? Hot blonde teen blowjob, and anal. Ez sem? Ez volt a címe annak a felvételnek, amin láttalak. Hé! Hé! Azért nem kell elmenni! Nyugimár, nem mondom el senkinek!

by lucia

Először csak mentem tovább, hogy befizessem azt a valamit a postán, aztán rohanás a boltba, aztán jön hozzám a gyerek, főzök, eszünk, játszunk egyet és olvasom a mesét és alszunk, de aztán úgy döntöttem, hogy először átmegyek az úton, megnézem ezt a valamit, és csak aztán posta, rohanás, gyerek, főz, játszás, mese alvás. Átugrottam a sövényen, aztán vissza mert túl sok kocsi jött, aztán megint át mert már nem jöttek, aztán középen olyan sűrű volt a sok bokor, hogy mégis muszáj volt elmenni a lámpáig a szegélyen egyensúlyozva és akkor már arra gondoltam, hogy nem vagyok normális, hát bezár a posta és még ott van a rohan, gyer, fő, esz, já, ol, és al, de akkor már átjutottam arra az oldalra és onnan már minek vissza.
A hatalmas tűzből a fák tetejénél is magasabbra ömlött az állandó szikrafolyam felfelé. Hat tűzoltó táplálta, messzoről dobálták bele a hasábokat. Aztán sorbaálltak előtte és lefényképezkedtek. Ott volt egy sátor is. A sátorban egy bajuszos ember állt a színpadon és egy történetet olvasott fel, aminek minden szava M betűvel kezdődött. Azt hittem, hogy tűzoltónap. Egy költő, aki tűzoltó. Vagyis egy tűzoltó, aki költő, beteges vonzódással az M betűvel kezdődő szavak iránt. Aki nem azt mondja, hogy nyisd  a csapot, hanem azt, hogy megengedheted a meleg magjának megölőjét. Milyen szép, hogy a tűzoltók egy kurvanagy tábortűzzel ünnaplik a szent Locsolócső napját. Aztán láttam, hogy mindenki eszik. Krumplipűrét ilyen műanyag eszcájggal. Aztán láttam a sorokat, meg, hogy mindenkinél van legalább egy nejlonzacsi, és eszembe jutott, hogy na végre ehetnék hajléktalankonyhán. Aztán eszembe jutott a posrogyerfő eszjátszolal és a rohan és indultam tovább.

by lucia

"Megnéztem a Shortbust. Szerintem egy hétre elment a kedvem a baszástól."

by lucia

"Megnéztem a Shortbust. Szerintem egy hétre elment a kedvem a baszástól."