zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: July, 2013

by zsempet

Tarzan megvakarta a fejét és utána megnézte, mi ragadt a körme alá. Szürkés ragacsot látott, halott bőrt. A szájába nyúlt és kipucolta fogával. Sós.
Tarzan hívja Csitát, gondolta, miközben indexelt és lépésben átsorolt a jobb szélső sávba a szokásos reggeli dugóban. Üzletben gond, Tarzan tör-zúz – gondolta. Hívja gorillák. Csita megbaszva.
Tarzan igazából nem haragudott az üzlettársára, csak megszokásból beszélt magában csúnyán. Tarzan tudta, hogy nem lenne szabad csúnyán beszélnie, mert nem tesz jót neki, de úgy érezte, a káromkodás olyan neki, mint a kávé. Rosszat tesz, de nem lenne önmaga nélküle. Tarzan egy ideje fontolgatta, hogy minden megváltoztat az életében. Megpróbálta újra megszeretni a feleségét, Jane-t és elküldte a szeretőit, megpróbált eltávolodni a gorilláktól, és kevesebbet találkozott az elefántokkal is. Csitát sem verte át minden kínálkozó alkalommal. Nem igazán tudta, hogy ezt miért teszi. Valahogy úgy érezte, változtatnia kell.

Advertisements

by zsempet

Megállíthatatlanul megy előre az idő és egyre messzebb vannak azok az instagrammos képek, amik akkor készültek, amikor még jó volt a lábam, és ahogy görgetek vissza hozzájuk egyre mélyebbre megy a felismerés, hogy ez lett az életem, hogy ezt nem lehet visszacsinálni, hogy ez nem lesz soha többet olyan, mint volt. Mindig fájni fog, mindig gyenge lesz, mindig zsibbadni fog ott ahol az elszakadt idegszáltól zsibbad, mindig bicegni fogok estére. Amikor történt, már három hónapja, azt írtam, hogy volt harminchét jó évem. Most már látom, hogy ezek után sem lesz rossz, de olyan a mozgás és olyan a testi jelenlét sose lesz.

by zsempet

A gyémánt pinapiercinges nő a tépett frizurával az utolsó nap volt, előtte volt még kettő és egy este, amikben volt kőrecsurgó viasz, föl-fölhozott kagylóhéj, naptej, harapós víz, péniszhalak, punadúzák és egy kiló fölháborító garnélarák, ami nem a garnélara többesszáma. A „titokban elutazni valahova, és ott egymásra találni újra” motívum a hetvenes-nyolcvanas években szórakoztató céllal készült francia filmekben dominált (Titokban Hongkongban, A házibuli folytatódik, Magas szőke férfi felemás cipőben), de úgy tűnik, újra teret nyer.
Ismét rájöttünk, hogy az emberek pucéran szépek, még akkor is, ha átmenetileg ruhával fedik a meztelenségüket, viszont az egyszál pólóban az altestüket lógató/lengető, amúgy valami hétköznapi tevékenységben szorgosan elmerülő felnőttek látványa továbbra is elviselhetetlen. A tenger sokszáz évvel ezelőtt is ott volt, pont úgy, ahogy most, csak akkor még könnyebben tudtam  a kavicsos parton járni, mert akkor még nem tört el a sarkam. A sátorra kell a ponyva és ha nagy leszek, árnyékolástechnikai szakember leszek. A naptej pedig nem jó a kávéba, bár forrón az is éget.

by zsempet

Van egy esküvő, arra készülnek, rakják ki az asztalokat a nagy betonplatnira és terítik le őket. A mennyasszony nővére már a gyönyörű piros ruhájában álldogáll és ellenőriz, de még fürdőgatyás angolok caplatnak mellette a bed and breakfastjaik felé.
A főpincér enyhén ferdén ácsorog és zsebrevágja a kezét, zakója két szárnyát mintha lüktető szíve tárná szét, pedig csak a gyönge is pocakja az. Még sose láttam pocakot ennyire a tulajdonosához tartozni.
Az angolok caplatnak, a nap megy lefelé, a fizetős nyugágyak már mind össze vannak csukva, a napernyők is leeresztve lógnak. Az egyik sziklafal árnyéka már nem is az öböl kavicsain húzza meg a csíkot, hanem a szembefalon. A piros ruhás nő cigarettázik, az abroszok felpúposodnak az alájuk szorult levegővel. Én szeretnék egy sört, amivel leülhetek a betonplatni szélére lábat lógázni és nézni a víz színváltozásait. Egy hölgy, mert nincs rá jobb szó, az egyik erkélyen vizes törölközőket tereget.

Image

by zsempet

Reggel reggeli, este vacsora teljesen rendesen, mondjuk ma grissini volt a vacsora gyümölcsjoghurttal meg rukkolás szalszával, amíg egy tunkolásnyi rukkola bele nem plöttyent a joghurtba miközben egy kamion mögül indexeltem kifelé. A gyerek meg lényegében három magnumot evett, mert a bevásárlóközpontban kikönyörgött egy négydarabost, hogy ez most le van árazva én meg nevelési célzattam pozitív visszajeleztem. Végülis kettőtízért három magnum jó biznisz, nem kérdeztem, kell-e hányni, ő meg nem mondta. Kettőtízért a hülyének is ugye.

Aztán elaludt hátul, megérkeztünk, és én kidobtam a valószínűleg fossá olvadt negyedik magnumot, átültettem a csomagokat előre, és befeküdtem a gyerek mellé hátra.

 

Az olaszok a városban mindig majdnem nekünk jönnek, az autópályán meg lassúak, a boltokban a bokánknak tolják a kocsijukat és állandóan belénkütköznek a vállukkal ezért az Áron elkezdett olaszozni, vagyis cikkcakkban szaladni és kiabálva majdnem nekimenni az embereknek, amire én elkezdtem ilyen húzkodva röhögni nagyon hangosan, mire az Áron elkezdett elszaladni tőlem és közben azt kiabálta, hogy nem ismerem! Nem ismerem! Aztán tizenöt percig válogattunk a sajtkrémek között.

 

Írtam kilenc cédét, de empéháromban írtam rájuk a számokat véletlenül, ezért egy hete három Greenday albumot és egy régi írott válogatást hallgatunk. Mindegyik lemezen pontosan tudom, hogy az Áron melyik számot fogja átugorni.

 

Itt a soundtrack:

The Magnetic Fields – I Think I Need A New Heart

Alt-J – Fitzpleasure

Alabama Shakes – Always Alright

Alt-J – Taro

Bonobo – Cirrus

Bonobo – Ten Tigers

Bob Dylan, Johnny Cash etc – Girl from the North Country

Daft Punk – Get Lucky

Nirvana – Come As You Are

Daft Punk – Doin It Right

Foxygen – San Francisco

Eagles of Death Metal – Now I’m a Fool

Gus Gus – Arabian Horse

The Hives – Come On!

Foals – My Number

Massive Attack – Babel

Russian Red – Cigarretes

Mickey3D – Je M’apelle Joseph

The xx – Tides

 

Grazie arrivederci ciao, mondjuk, ha elindulunk valahonnan és uno due tre quattro mondjuk, meg angolul, hogy miből annyit. Meg mondjuk magyarul, mert leszarjuk és nagyon nem szeretnénk olyanok lenni, mint az amerikaiak. Vannak amerikaiak, akik tökéletesen beszélnek olaszul, de olyanok se szeretnénk lenni. Angolok lennénk, de azt meg ők nem szeretnék. Németek is lennénk, azt ők is szeretnék, de sajnos nem lennénk rá képesek. A franciákat és a spanyolokat nem értjük, hogy mit keresnek itt. Amúgy magyarok lennénk a leginkább. Ezért is mondjuk úgy. Meg mert leszarjuk.

 

Jó érzés, hogy félt és mindig szól, hogy vigyázz autó a kisutcás helyeken, ahol nincs járda és jön az autó. Mondtam neki, hogy így is mozgássérült vagyok, ilyenkor az ember nem szokott mégegyszer megsérülni, mire rámkiabált, hogy nem vagy mozgássérült, mire nagyon elszégyelltem magam.

Ő tökéletesen képtelen az önsajnálatra és ebbe én úgy dörgölöm bele magam, mint a vadászkutya a döglött halba. Persze próbálkozok, évek fosgerincű gyengesége nem múlik pillanatok alatt el, de olyan ritmusérzékkel torkol le, ahogy a jobboldalon felfelé menet lépést vált beadás előtt, két hátvédet is átverve bármilyen kontakt vagy csel nélkül, amitől egy pillanatra a csapat többi szülője is visszatartja a lélegzetét, nem csak én.

 

Ma messze parkoltunk és sokat mentünk. Áron türelmesen bevár mindig, de ha látja, hogy tudnék gyorsabban is menni, akkor szól, hogy gyerünk. Kutyagoltunk kifelé a belvárosból és fájt a lábam, de ha nyögtem rám szólt. Mondta, hogy akkor üljünk le pihenni, le is ültünk a járda szélére, mondta, hogy a lábam ne tegyem a fehér vonalon kívülre, ott mennek az autók. Aztán megkérdezte, hogy elég volt-e, mondtam, hogy igen, és ő vette fel a táskát, bár nehéz volt neki és ment előttem. És ha sóhajtottam, úgy kérdezte meg, hogy mi van, hogy az első után tényleg visszatartottam, nem sajnáltattam magam.

Mentem a kis háta mögött a dögmelegben, próbáltam nem bicegni, mert az rosszat tesz és megalázónak is érzem nagyon. Minden lépés fájt és kakilni is kellett és melegem is volt, de nem szóltam, hogy ő ne feszüljön és egyszercsak rájöttem, hogy eközött és a pár óra alatt lenyomott teljesítménytúrák vagy hosszú futások között nincsen semmi különbség. Azokat mégis önként csináltam, és azt hittem erős vagyok. És megint rájöttem, mekkora egy fasz voltam én.

 

Olaszország a mi Amerikánk. Átszeljük hosszában és csak arra gondolunk közben, hogy lent Délen valami klassz dolog vár ránk. Háromdecis dobozos sörök, ágyazás a kocsiban, evő- és alvóhely keresés. Zen. A Zen és az apanevelés művészete.

Ma sóhajtottam, megkérdezte, hogy mi a baj! Az neki rossz, ha nekem bajom van. Amúgy bármit megtesz, bárhova eljön velem, bármire képes (ma délután hatkor ettünk másodszor, akkor sem normális ételt), de ha bajom van, azt nem tűri. Mit sóhajtozol? Csak eszembe jutott valami otthoni dolog. Hát jusson eszedbe csendben!

 

Itt van az ma útizene:

The White Stripes – Seven Nation Army

The Anti-Nowhere League – Woman

The All Seeing I – Beat goes on

The Black Keys – Sinister Kid

The White Stripes – Hotel Yorba

Soko – Take My Heart

The White Stripes – Ball and Biscuit

Telepopmusic – Breathe

Tankcsapda – Fiúk ölébe a lányok

The White Stripes – Jolene

Suzanne Vega – Caramel

Beirut – Postcards from Italy

Amorf Ördögök – Dunántúli sláger

Nirvana – All Apologies (unplugged)

Seu Jorge – Five Years

The Kinks – Powerman

David Bowie – Queen Bitch

The White Stripes – The Hardest Button To Button

 

Az út simogat. Ha sokat mész és mész és mész és mész és mész és mész és mész akkor az útból mantra lesz. Mi mostanra szakadtunk el és lett az út az otthonunk. Úgy két napja már nincs útiterv, cél, vagy szándék. Mindketten egyértelműen azt élvezzük a legjobban az egészben, ahogy alakul. Ahogy mindketten benne vagyunk, ahogy elfogadjuk a másikat, ahogy figyelünk. Egymást élvezzük és azt, hogy egy olyan dolgot csinálunk, aminek nem kell, hogy vége legyen.

A járásnak örülünk, nem a sétának.

 

Reggel nyolc körül egy parkolóban ébredtünk, mellettünk egy lakóautó, a két lakó percenként kijött cigizni. Spanyolok voltak, megkérdezték, hogy hollandok vagyunk-e, mondtam, hogy Ungria, mondták, hogy aha. Aztán a csávó elővett egy kisüveges sört és elkezdett inni.

 

Pár percenként változnak a szabályok. Nem szabad, hogy elérje a lábadat a fehér hab, de oda kell szaladni a hullám előtt a szélére és onnan kell jó tempóban visszalépegetni. Fel kell dobnod a labdát úgy, hogy tudjak vele ollózni! (Hanyattkúrja magát a vízben és úgy rúg a labdába.) Dobáljuk a labdát egymásnak! Ütögessük a labdát egymásnak! (Ez nagyon jó.) Dobjuk úgy a labdát, hogy egyet pattanjon egy hullámon! Dobd a labdát, hogy tudja vetődni érte! dobjuk úgy a labdát, hogy fel az égig és el kell kapni lefelé jövet! Dobd úgy a labdát, hogy vissza tudjam passzolni a kezedbe egy rúgással!

És akkor még vannak a játékok a hullámokkal. Meg a pingpong.

 

by zsempet

A vezetés itt egy közösségi élmény, amiben mindenki felcsatlakozik egy nagy neuronhálózatra, és megy. Nem áll meg a stoptáblánál, nem lassít az elsőbbségadáskötelezőnél és nem néz a tükörbe sávváltás előtt. Vagy te is rá tudsz csatlakozni a titkos olasz hálóra, vagy garantáltan megtöröd a kocsidat két nap alatt. Nincs jelszó, de azért tud lenni connection timed out. Náluk is: öt autóból három teli van horpadással. Soha nem csinálok ilyet, de itt párszor hajoltam ki az ablakon lila fejjel ordítva.

Amúgy csak nagyon kicsi kocsik vannak, vagy nagy audik és BMW-k. Az elképesztő méretű országot keresztül-kasul beutazzák Fiat pandával, smarttal meg új ötszázassal, amiből rengeteg van. Valószínűleg ezért van az, hogy százhússzal mennek az autópályán. De inkább százzal, száztízzel. Vagy nagyon durván be van kamerázva minden és iszonyú büntetések vannak. Mindenesetre mi is lassan megyünk és élvezzük.
Amúgy szerintem az olajválságban kialakult reflexek lehetnek ezek, a kiskocsi és a lassúzás is, meg a kismotorok. Akkoriban hétvégén tilos volt autózni és felengedték a bringásokat az autópályákra.

A hatalmas azt jelenti, hogy tényleg hatalmas. Olyan itt menni, mintha átszelnéd Amerikát. Vagyis nagyon jó, nagyon érdekes és nagyon fárasztó egyszerre. Nápolytól délre olyan, mintha egy helyben járnál. Teljesen egyforma dombok mindenhol. Az egész ország sokkal érdekesebbnek és gazdagabbnak – nem pénzben – tűnik Rómától északra. De szép lakóházat, vagy irodaházat, érdekes építészetet alig látni. A lakóházak, a nyaralók mind szörnyűek, viszont a természet és a növényzet mindent csodaszéppé varázsol. Úgy szép itt minden, ahogy a magyar nagymamáknak tetszene, akik irtóznak az egyszerű vonalaktól és a funkcionalitástól, akiknek panel a bauhaus. 

És itt tényleg mutyi minden. Példa: fai da te – te csinálod benzinkút, vagyis te tankolsz. Ott áll a servicio mellett, ahol a tankos tankolhat neked csak. A fai da te olcsóbb, mindenki odamegy, a kutas ott szolgál ki mindenkit és szedi be az ötvencenteket, eurókat. Nincs olyan, hogy tankolsz, bemész, fizetsz – az egész halálosan bonyolult és van benne egy tök felesleges kavarós dörgölőzés a kutassal. És alapszabály, hogy minden helyzetben lehúznak, ha megtehetik. Mindenképpen. Látod rajta, hogy tudja, hogy tudod, de ez a rend és kész. Ez is egy ilyen neuronhálózat.

Hogy nem a pisai torony ferde, hanem az

by zsempet

Hogy nem a pisai torony ferde, hanem az az egyenes és ott minden más tök ferde, csak ezt annyira gáznak érezte mindenki, hogy már a tizennegyedik században elkezdtek olyan festményeket csinálni, amiken a gatyás nemesek támasztják a tornyot. Ezekért akkoriban két dukátot fizetett a városvezetés, nehogy kiderüljön, hogy van egy egész terük teleépítve ferde épületekkel. Mert azt gondolták, hogy egy ferde torony mégiscsak kisebb égés, mint egy keresztelőkápolna (akkora, mint máshol két templom) meg egy dóm, ami akkora mint otthon a parlament fele.
Én azért merem megírni, mert nem érdekel semmi sem. Visszautasítottam az ezerkilométerre szóló benzinbónt is.

Azt beszéltük ma az Áronnal, hogy a kutyák

by zsempet

Azt beszéltük ma az Áronnal, hogy a kutyák macskavicceket mesélnek, amikor vigyorognak.

Na de mi van a használaton kívüli becenevekkel?

by zsempet

Na de mi van a használaton kívüli becenevekkel? Erre a kérdésre keressük a választ a következő két hétben Olaszországban, ahova nyaralni visszük gyermekünket és sérülésünket.