Egy nem túl nagy, fémes, szürke, vagyis mondjuk piszkos ezüstmetál golyó. Akkora, hogy pont befér a mellkasomba. Kemény, de nem síkos, inkább matt felülete van. Ha megfogom, nem csúszik a kezemben, de nem is szemcsés, valahogy mégis ragad a kezembe. Legalábbis én ilyennek vizualizálom a depresszióm.
Álmomban egy diktátor magyarázott valamit spanyolul egy cseresznyefa alatt. Öntelt volt, ezért odanyúltam, és beállítottam a hangot, mert torz volt és visszhangos. Aztán a színeken is állítottam, és kiderült, hogy azért recseg most már az álmom, mert olyan vékony lett a sok állítgatástól a fala, hogy behallatszik a lélegzetem. Nagyon szorgalmasan lélegzemalvás közben, ennyit mondhatok.
Tényként szögezem le, hogy a sportuszodában vannak a legjobb nők a városban.
Vélemény: Kibaszottul gyűlöltem a Danubiuszt és a Slágert is. Azt gondoltam, hogy büntetni kéne azt, aki ízlésrombolást végez tudatosan egy olyan közvagyonnal, mint az országosan fogható rádiófrekvenciák. Még ha fizet is érte. Egyszer beszéltem a Sláger egy vezetőnőjével és megkérdeztem, hogy hogy lehet az, hogy ennyire szar zenét játszanak, és nincs-e lelkifurdalásuk, amiért kárt okoznak az embereknek az országban és roncsolják a közízlést, ami így is a béka segge alatt van. Azt válaszolta, hogy ők fókuszcsoportokkal dolgoznak és nem rakhatnak be olyan zenét a számítógépbe, ami zavarja az embereket. Haha. Mondtam. Magyarul: hatalmas taps, amiért ezek eltűntek.
Azonban az, hogy a politikai rétegnek nevezett maffia teljesen egyszerűen eloszthat maga közt olyan vagyontárgyakat, ami a miénk, állampolgároké, és efölött a miniszterelnök szimplán sajnálkozik, a köztársasági elnöknek a hangját sem hallani, a nagy pártok vezetői sunyi módon nem kommentálnak és az átlagember meg megvonja a vállát és annyit mond, hogy hát igen, kár, szerintem tök jó volt a Sláger/Danubiusz, az azt jelenti, hogy a dél-amerikanizálódásos balkanizmusnak olyan szintjére süllyedtünk, ami már régen túl van azon, hogy "innen el kell menni". Ráadásul, még csak meg sem fizetik az árát, hiszen egy machinációval kilopják a reklámbevételeket is az állam zsebéből.
Most hallottam, hogy ismét elosztottak 880 milliót a pécsi kulturális év hirdetéseire. Ebből 790 jutott hajszálpotosan elfelezve olyan orgánumoknak, mint mondjuk a 168óra és a Demokrata, a Magyar Nemzet és a Népszabadság és így tovább, szépen, fifti-fifti, pároknak. Távolról sem arról van szó, hogy vannak a geci maszoposok, akik kilopják a szemünket! És nem is izolált dolgokról, mint a tíz százalékos Kósa Debrecenben. Arról van szó, hogy húsz év alatt itt létrejött egy hihetetlen profitábilis bűnözési forma, amit négyévente a szavazatainkkal legitimálunk, és ami egyben az országunk államformája is.
Az a jó, hogy minden nap végén fel lehet ülni a biciklire. Lehet írni, ami olyan, mintha zenélnék. Jönnek ki a hangok a fejemből, már nem is kell koncentrálnom arra, hogy hogyan mozgatom az ujjaimat, csak megtörténik az egész. Elkezdődik, mindegyhogy, és abból már ki is jön a folytatás. Nedves, de nem sír, bölcsen született, bár azt ő sem érti, hogy miért pont hozzám. Vakít a tekintete. Édesapám, mondja. Hát mit szomorkodik itten? Hogy nem tudja, hogyan kéne befejezni a történetet? Adja nekem a gyeplőt, hadd menek ki a vásárba, megcsinálom én azt a befejezést magának. Átadom a gyeplőt, és a kis folytatás elindul, kiscsizmája alatt szikrázik a földút homokja. Kiér az aszfaltra, és találkozik a sárga busszal, ami majd beviszi a városba. A buszvezetőre csak ránéz, az szó nélkül beüti neki a jegyet a negyedik megállóig, ami a teszkó parkolója. Ott van a vásár. A kis folytatás odamegy a vásár szélén álldogáló hoszteszlányhoz, hogyaszondja: Adjisten szépségem. Én vagyok a folytatás. Adsz-e nekem kóstolót finom joghurtodbul? Hátha benne lesz a befejezés? Megkapja a kis tálkát a műanyag kalánkával, beletúrkál, és biz valami keménybe ütközik. Hijnye, ez meg mi a csuda? Beveszi a szájába. Kis tojáslakú kapszula. Ránéz a hoszteszre, és megkérdezi? Nohát szépségem, csak nem te vagy a befejezés? És ráharap a kapszulára. Azt még látja, ahogy a hosztesz elmosolyodik és bólint. Utána nem jön más, csak a sötét.
Az eszkimókba az a durva, hogy olyan kurva hideg van, hogy amikor kimennek kakilni, akkor a kakijuk sose rohad el és sose lesz belőle termőföld. Abban a kurvahidegben a kaki azonnal megfagy. Pár ezer éve laknak eszkimók a sarkvidéken, hát el lehet képzelni, hogy mennyi fagyott szar lehet a sarkvidéken. Az a sok fénykép, meg természetfilm a National Geographin meg a Discoverin mind úgy készül, hogy leszáll a helikopter, kiszáll a stáb, és elkezdi vakarni a fejét, hogy azt a kurva. Hát itt minden teli van fagyott kakikkal! És akkor hetekig csak állítgatják a képkivágásokat, hogy végre csináljanak egy olyat, amin egy kupac fagyott szar sem látszik.
Három napja nem nézem meg, hogy nyertem-e a lottón, mert arra gondolok, hogy majd azt mesélem a mindszentkálli szőlőhegynek majdnem a tetején levő, kishíján tökéletes négyzet alaprajzú, furcsán alacsony dőlésszőgű tetős házamban, így, novembertájt, este, már be van fűtve, néha egy nagyot pattan a kályhában a fa, és a kutya is a helyén fekszik már, de azért tétován felemeli a fejét és megveregeti a farkával a padlót, ha valaki feláll, és szól a zene is, de csak halkan, hogy halljuk a falakon is átütő erős, vaskos csendet, meg azt, ahogy a megérkezik a pohárba a bor, meg ahogy szakad a kettészedett maradék kenyérhéj, szóval arra gondolok, hogy majd ott ülünk páran és azt mesélem, hogy annak idején szinte már el is feledkeztem, meg le is mondtam, de aztán gondoltam egyebassza, megnézem gyorsan, mert épp akadt egy kis időm, és megnéztem, és kiderült, hogy mégis teljesülhet minden álmom. Ez az itt és most.
Kelj fel reggel. Fürödj! Moss fogat. Pakold be a táskádat! Ne felejtsd el az úszószemüvegedet! Ne felejtsd el a bringakulcsodat! Tegyél be váltóruhát! Dezodort! Indulj el! Zárj be három zárat a négyből, aztán nyisd ki és vedd magadhoz a mobilodat! Zárj be négy zárat, egyél két szem fügét a fáról, gurulj le az uszodába, és ússz kétezret. Szaunázz. Nyújts. Menj be a munkahelyedre! Egyél, kávézz, internetezz! Menj el kakilni! Mondj be kettőt abból a három szóból, amiért mindenki azt gondolja, hogy te jól csinálod amit csinálsz! Menj el ebédelni! Rajzolj tele egy lapot absztrakt formákkal egy megbeszélésen! Ne szólj egy szót se! Írj a rajzok mellé két négysoros szabadverset! Lődd le a kollégáidat hálózatban a számítógépen! Gyere el! Vegyél ennivalót a boltban! Gyere haza! Főzz! Egyél úgy, hogy szól a tévé, és előtted van a laptopod! Igyál meg egy sört! Írj! Igyál meg mégegy sört! Írjál még, de ezt aztán töröld ki! Moss fogat! Feküdj le! Sóhajts! Olvass! Ejtsd el a könyvet! Kapcsold le a villanyt! Aludj! Kelj fel reggel! És ne hagyd abba! Ne! Hagyd! Abba!
Járkálok a szupermarketben, bár ez a kicsit céltalan neonvilágított lépdelés eléggé kétezerhat, mégis, bár újat nem ad, most valahogy jól esik, ahogy a paradicsomról hirtelen eszembe jut valami a fagyasztott halakról és odamegyek és elképzelem, ahogy a csávókra feleségek és gyerekek várnak, miközben ők a vízhatlan cuccban erős reflektorok fényében húzzák be a nagy hálót. Közben norvégul szívatják egymást. Hogy a Nils fasza lehet ilyen puha és hideg, mint ez a sok hal. Persze, az én faszom már megint. Buzie vagy, hogy mindig ezzel vagy elfoglalva?
Aztán otthon, valami fjrodparti házban a high-endes cuccukon feltesznek egy niche magyar dzsezzlemezt a hetvenes évekből és sóhajtva folytatják az Ullysesst a tizenhatodik fejezetnél.
Járkálok a szupermarketben, bár ez a kicsit céltalan neonvilágított lépdelés eléggé kétezerhat, mégis, bár újat nem ad, most valahogy jól esik, ahogy a paradicsomról hirtelen eszembe jut valami a fagyasztott halakról és odamegyek és elképzelem, ahogy a csávókra feleségek és gyerekek várnak, miközben ők a vízhatlan cuccban erős reflektorok fényében húzzák be a nagy hálót. Közben norvégul szívatják egymást. Hogy a Nils fasza lehet ilyen puha és hideg, mint ez a sok hal. Persze, az én faszom már megint. Buzie vagy, hogy mindig ezzel vagy elfoglalva?
Aztán otthon, valami fjrodparti házban a high-endes cuccukon feltesznek egy niche magyar dzsezzlemezt a hetvenes évekből és sóhajtva folytatják az Ullysesst a tizenhatodik fejezetnél.
zsempet 