zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: March, 2004

by lucia

Írni kéne mindenféle
hosszú és
csapongó
verset,
locsogósat,
szabadat
arról, hogy milyen verseket
kéne írni, meg,
hogy milyen is nálunk
az idézôjelbe tett
lámpafény
ami körül
elhallgatnak a bogarak
és jó lesz az este mégis.
Írni kéne mindenféle
hosszút
meg inni is kéne
hosszan
de nem hosszú lépést
hanem tisztán
a bort
szigorúan délután hat után
sôt, akár hét is,
addig meg vizet, mohón, nagy
kortyokban
érezve, ahogy szurôdik szinte azonnal,
higítva vérem
az emésztésem
kis lyukain
át.
És ahogy írnám,
jönne
is mindjárt
az ötlet,
hogy legyen belôle
egy olyan gyerekkori szöveg
arról, hogy
szóval férfi lettem mostanában:
vakon gépelek
és tükör nélkül borotválkozom
aztán hagyok idôt bôven a
javításoknak is.
Tudom
egész pontosan
milyen hersegve harapni virslit,
inni rá a sört,
és tudom,
mikor kívánok almát inkább
vagy banánt.
Ha lehet reszelve, vagy turmixnak szeretem,
bár mióta férfi lettem,
már ettôl is rögtön rámugrik
néhány fölös kiló.
Meg, hogy
annak idején olyan rövid volt a lábam.
Mindig egy lépéssel rövidebb volt, mint kellett volna.
A lábam vitt elôre pedig.
Meg hozott vissza a hosszú utak után.
A lábam lépett bele a tócsákba is, és
A lábam alatt csikorgott a kavics.
Mindig csak tipegtem rajta, mint egy kínai picsa
vagy egy japán.
Hétmérfdöldes helyet harminccentis csizmát hordtam télen és
csak ha nagyon csúszott a jég
tártam ki magam a földnek,
hogy
na ezt nézd meg
ilyet még úgyse láttál,
vagy ha igen,
akkor se túl gyakran.
És attól fogva a föld
kicsit csodálva
kicsit büszkén
nézett fel rám
ahogy tipegtem
rajta.
És annak idején
mindig nagyon szerelmes voltam
legtöbbször azt sem tudtam kibe.
De jó volt megbeszélni azokkal,
akikbe nem voltam, hogy aztán beléjük legyek
és azokkal beszéljem meg, akikbe addig voltam.
Azzal soha nem mertem, akibe
éppen voltam.
Jó is volt ez így.
Mert aztán annak idején
egyszer végre
basztam is,
de ez persze csúnya szó,
annak idején gondolni sem mertem rá.
Talán szexnek hívtuk néha,
szexelésnek emlegettük a srácokkal
a lánnyal pedig
annak.
De azért jó volt,
titkos,
meleg,
kedves
és megértô
az a lány.
Aztán persze belém zúgott
és úgy is maradt
vagy hat évig.
És mindig titkos maradt
meleg,
kedves, megértô
és lágy.
Amúgy annak idején
órákon át
ültem, hogy rajzoljanak
a muvész haverok,
mert nekem olyan arcom volt
amit rajzolni nehéz
és jó volt
figyelni, ahogy figyelnek
néznek, mintha
lenne bennem valami.
És rájuk nevettem,
felpróbáltam mindenféle
arcot,
és elképzeltem
a rajzot,
és persze soha nem olyan lett
de azért
ránevettem
és elképzeltem,
hogy milyen lenne, ha
én rajzolnám.
Meg annak idején
volt, hogy felmentünk egy hegytetôre
és tüzet raktunk,
hogy legyen fény meg
meleg
és beszéltünk
fôleg csúnya szavakat
meg ettünk amit hoztuk,
egymás szendvicseit,
ahogy évek óta minden
csengetés után
és hallgattuk,
milyen ritmust húzkodnak
a tücskök vagy mik
azok az éjjeli percegôk.
Hajnalban aztán
már rekedten
elmondtunk még
néhány csúnya szót,
és résnyi szemünkön betuzött a nap.
Annak idején
még költô voltam,
ahogy kell
nyakamban kendô
szívemben ihlet
lábamon lyukas cipô
és a gyertya meg a pipa
melengette dermedt ujjaim.
A nagymamám
csomagolt kaját,
anyám pénzt adott,
apám meg a kocsit,
és mentem költôsködni
kicsit
kényelmesen
de tiszta erôbôl,
mint Tropauer Hümér
a koszorús.
Annak idején
átmentem két hegyet
éjszaka gyalog
és csak a papucsom floppogása kisért
végig a fák alatt,
és kukoricaföldek is
voltak
meg búzamezôk.
Mind mást susogott, és én is
mást mondtam nekik.
Annak idején
is nagyon sokszor mondtam, hogy annak
idején.
Pedig már egy kicsit
késôbb volt,
hogy ahogy beszéltem
lassan elemelkedtem
az asztal mellôl,
és aztán ott
a plafon alatt forogtam
és csak kiabáltam,
hogy én itt
forgok látjátok?
Ti tudjátok ezt a figurát?
Nehéz elem. Marhára.
Lábmunka, meg minden.
Figyeld a sima végrehajtást.
A tecnikát! A technikát! A technikát!
Annak idején
ismertem
minden zugot
padlást,
pincét és garázst.
A hegytetôket
is mind tudtam
hogy melyiken merre kell fordulni, ha jön
a nap.
A fák is jók voltak,
haverek
egytôl egyig,
és a mezôk is mind.
Ahova hozzá
bújni
lehetett.

Advertisements

by lucia

oké, de azért skatulya jével… Aztakurva. Ezentúl elolvasom, amit írok. Most el vagyok pirulva. bocs

kedvenc félreütések

by lucia

Ausztrlália helyett Ausztré.

szabad alom

by lucia

Egyszer napokig találmányokon törtük a fejünket. A barátom azt mondta,
ez a jövô útja. Most már mindenképp meg kell gazdagodnunk és most már
csak ez az egyetlen lehetséges módszer. Fel kell találnunk valamit.
Valami olyat, amit aztán mindenki jól megvesz és gazdagok leszünk.
Az elsô két napban feltaláltunk egy csomó olyan dolgot, amit aztán
rögtön el is vetettünk. A barátom például feltalált egy külön polcot a
sör hûtésére a hûtôben. Még márkanevet is talált: Sörpolc. Aztán
piszkosul lecseszett, hogy miért oda teszem vissza reggeli után a
vajat. Én feltaláltam tölcséres vízforgós acmosót, amit ciklonnak
neveztem el. Amikor kipróbáltam, a barátom benézett a fürdôszobába és
megkérdezte, hogy miért szagolom a kád lefolyóját miközben folyatom a
vizet. Más szaga van, mint víz nélkül? Aztán, mikor elmagyaráztam a
találmányomat, hogy ez egy arcmosó berendezés, és szükség van hozzá egy
kellô méretû víztölcsérre, akkor azt mondta, ez hülyeség. Kádat nagyon
ritkán vesznek az emberek, ráadásul az eldobható dolgokkal jobban lehet
keresni.
Aztán kimentünk az utcára, hogy na akkor most együtt feltalálunk
valamit. Végre valami értelmeset. Megpróbáltuk feltalálni a
szemeteskukát mint hangszert, de a Moizesnéni az elsô emeletrôl
lesipított, hogy azonnal kihívja a rendôrséget. Aztán megpróbáltunk
feltalálni egy galambszarkaparó eszközt, de rájöttünk, hogy a legtöbb
házmesternek már biztosan van erre a célra spaknija, és ezek olyanok,
hogy egy ilyen spaknit harminc évig használnak. Vagyis túl keskeny a
piaci rés. Aztán lementünk a kocsmába, az egyik pincés, borszagú helyre
és feltaláltuk a százötven forintos menüt, a két deci fehérbor, egy
csomag ropisat. De azt is elvetettük.
Már épp kezdtük feladni a találmányosdit, amikor a barátomnak végre
eszébe jutott valami. Hülyék vagyunk. Mondta. A túl konkrét dolgokat
nem lehet eladni. Olyasmi kell, ami konkrét is, meg nem is.
Kézzelfogható, de nem marad meg sokáig, és az emberek mindenre képesek
érte.
Ez jó, mondtam én, de mégis hogy találod ki, hogy ez mi lehet? mondtam.
Már ki is találtam. felelte a barátom. Tudod mi lesz az? Nem, de
mindjárt megmondod. Személyre szabott szavak. Figyelj csak! mondta és
közelhajolt hozzám. Így szólt halkan. Most mindjárt kimondom a te
súlyos szódat. Megkapod tôlem ingyen. Ez lesz a próba. Az elô szó.
Vigyázz, mert egy van, és nem látható, de kézzel fogható. El kell
kapnod! Ne ijedj majd meg tôle! Úgy kell elraknod, hogy soha senki se
hallja. Nem kell félni, elég halk, véletlenül senki sem fogja hallani.
A tied nem nagy szó, bárhol elfér.
És ezzel a barátom egészen odahajolt a fülemhez és kimondta a szavamat.
Éreztem, ahogy a szó melegen hozzáért az arcomhoz, gyorsan odakaptam és
sikerült megfognom. A tenyerembe zártam amíg a barátom kiürített egy
gyufásdobozt, aztán beleraktam. Látni semmi sem látszódott, de érezni
lehetett a szót. Vonaglott a kezemben. Próbált szbadulni.
Szerencsére az enyém egy lassú szó, így nem ficánkolt túlzottan, és
szárazabb fajta, így nem csúszott ki a kezem közül. Csiklandozta a
tenyeremet, ahogy beleraktam a skatulyába.
Aztán persze árulni nem kezdtük a dolgot, mert drágán adták volna a
különbözô méretû díszdobozokat, amiket a szavakhoz, vagyis nekik
mellékeltünk volna, meg kellett volna egy külön jól zárható helység,
ahol a barátom megmondja ôket a vevôknek, hogy a gyors és síkosabb
szavak ne tudjanak meglépni. Szóval technikai problémák adódtak és az
ilyesmikbe mindig könnyen belebukunk a barátommal, de az én szavam még
mindig megvan. Néha meg is rázom a dobozában és hallgatom, miközben várom, hogy feljöjjön a nap.

by lucia

Kinti edzés. Körök kerek karok. Kiköpöm a piköpöm.

pár felbôszült és ájtatos mondat

by lucia

Megnéztem a Passiót. Nem vagyok egyház tagja, nem tartom jó dolognak a vallást, de szerintem a Biblia szent szöveg, ami rengeteg embernek nagyon sokat jelent. Bizonyos kultúrákban a szent tárgyakat, helyeket, dolgokat tabu övezi, nevüket kimondani nem szabad, közel menni hozzájuk, látni ôket tilos. Nem értem, hogy a mi kultúránkban a Bibliát miért nem övezi ugyanilyen tisztelet. Nem értem, hogy egy magát hívônek nevezô ember hogy meri venni a bátorságot és filmre vinni bármit is belôle. Mindegy, hogy a Passió milyen, a probléma ott kezdôdik, hogy van. Hogy lehet ilyen mélyre profanizálni ennek a szent szövegnek pont ezt a részét? Hiszen ez emberek millióinak jelent mindent.
A sokkal rosszabb az, hogy a film hatásvadász, üres, tele olcsó dramaturgiai és vizuális fogásokkal, klisékkel, csöpög belôle Hollywood („Szent Erdô”) és kurvára manipulatív. Nem csak a zsidó fôpapok ábrázolásában (akik aztán tényleg marhára megkapják eléggé öcélúan). Az egész baromira manipulatív és nagyon-nagyon-nagyon hatásvadász. Rossz. Egy közepes amerikai film jó nagy PR-lufival. Ez lett Krisztus szenvedésébôl 1961 év alatt. („Krisztus szenvedése? Á! Ki nem látta haver! Tök szarul volt megcsinálva a csávón a sok mûseb. A Mátrix három. Az király volt! Krisztus szenvedése gagyi baze.”) Köszi Mel. Köszi szépen. Minden hívô és a magam nevében is.
Az elmúlt néhány évben lassan elkezdtem olvasni a Bibliát, fôleg a négy Evangéliumot, meg Pál leveleit. Dogmák nélkül, kíváncsian, de nem a kívülálló kíváncsiságával, hanem talán keresve a hitet, mindenképp tisztelettel, a megértés (vagy Megértés) vágyával. Lett valamilyen kapcsolatom az Új Testamentummal, még ha meghatározhatatlan és törékeny is, de a hit és valamiféle istenkép felé mutató. Most, a film után olyan érzésem van, mintha a film egyetlen és legfôbb célja az lett volna, hogy ezt a kapcsolatot tönkretegye, bemocskolja és lemossa a saját szaros levével. És rendben van, én nem hagyom, figyelek, vigyázok, próbálok gondolkodni, nem manipulálódok. De vajon hány ilyen bimbózó viszonyt változtatott meg ez a film? Azért kurvabátor ez a Mel Gibson, hogy így, két évvel egy jó kis „mindenkit lelövök, megbaszok, szétverek aztán fogom a lóvét és lépek a gecibe” filmje után sitty-sutty csinált egy másikat, ami a világ népessége jó részének lelkébe baszkurál kôkeményen bele.

SzP a szuicid

by lucia

Szerintem Palinak hívták. A szürkekabátost a hegyoldalban. A hegy
oldalának egy olyan pontján, ahonnan egyszerûen nem lehetett
továbbmenni. Se vissza. Sele. Sefel. Szerintem Pali sem tudta, hogy
hogy tudott egyáltalán odamenni és szerintem arra gondolt, hogy mi a
fenét keres itt egyáltalán, ha ilyen tehetséges hegymászó. És
egyáltalán. Mi a fenét keres itt. Hiszen ez kurvamagas és rohadt
meredek. Hogy cseszhetett el ennyire mindent?
Szerintem Pali elég kellemetlenül érezte magát, amiért ott állt alatta
az úton egy tûzoltóautó meg a tûzoltóautó által megállított, továbbmenni
képtelen négy autóbusz utasközönsége, és most mind ôt nézték. Pali
elôször nem is értette, miért jött ez a tûzoltóautó oda a hegyoldal
alá. Körül is nézett, hogy mi ég. Úgy tudta, csak a tûzijátékkor
szokott égni ez a hegy, most meg, úgy tudta, nincs is tûzijáték. Nem
gondolta volna, hogy észreveszik a szürke kabátjában. Azt hitte beolvad.
Szerintem Pál aznap reggel egyáltalán nem azzal ébredt, hogy na, akkor
ma dél körül ô öngyilkos lesz. Ugyanis nem akart öngyilkos lenni.
Pali szerintem azért ereszkedett le arra a bizonyos pontra a
hegyoldalon, hogy be tudjon nézni a hegyoldallal szemben levô fürdô
ablakán.
Szerintem Palinak piszkosul izzadt a keze, ahogy a hideg szélben
lehúzta szürke kabátjának a cipzárját és küldött egy esemest a
barátjának mielôtt felülrôl odaértek volna hozzá a hevederes tûzoltók a
kötélen. Pál annak a barátjának küldött esemest akivel a minap a
kocsmában megbeszélték, hogy van ez az ablak a fürdô oldalán. Mindig
nyitva. Nôi napokon is. Márpedig ebbe a fürdôbe piszkosul jó nôk is
járnak. Palinak akkor is izzadt a keze, amikor erre ivott a
barátjával és a korsók letétele utáni rövid csöndben elképzelte az
odajáró piszkosul jó nôket. A régi, mindig nyitva levô ablakon át. A
gôzben. Az olyan gôzben, amiben azért még lehet látni. Mindent.
Szerintem Pál leginkább örült, amikor odaért hozzá a tûzoltó a
kötéllel, és szerintem meghökkent kicsit, amikor a tûzoltó rákiabált, hogy ember! Ne tegye! Ne ugorjon! Az élet olyan
szép. Dehogy teszem. Mondta Pál. Hülye lennék leugrani. Ilyen magasból.
Hát nem akar meghalni?! Kiabálta az arcába a meglepett túzoltó. Dehogy
akarok mondta Pál. Mondjuk túl jó kedvem nincs. Mi a baj?! kiabált a tûzoltó. Nekem
nyugodtan elmondhat mindent! Amúgy Kovács Kettô Károly vagyok! kiabálta
a személyes kontaktus miatt. Szerintem Pál. Felelt Szerintem Pál. Az a
baj, hogy, mondta és a fürdô nyitott ablaka felé mutatott, hogy nézze
csak! A tûzoltó lehajolt és benézett az ablakon. Látja? folytatta Pál.
Összekevertem. Ma férfinap van.

by lucia

És ha már a pop cultnál tartunk. Ezt a lemezt hallgatom. „I’m so happy that I can’t stop crying”‘ mindig ha hallom azóta, hogy egy barátom hazahozta a tengerentúlról, ahol nagy tengerjáró hajón dolgozott pincérként. Ez a barátom az egyetlen rocksztárnak született barátom, aki napokon át képes volt annak idején úgy gitározni, hogy nem untuk meg, sôt, mondtuk neki, hogy játssz, játssz még! Azt soha nem mondtuk neki, hogy játszd újra. Inkább letört volna a nyelvünk. Se azelôtt, se azóta nem haraptam akkorákat „a zéletbe” mint ezzel a barátommal. És azért ez nem kis dolog.

by lucia

Hát én megnéztem a Kapitány és Katona címû mozit és végtelenül élveztem minden percét. Valahol a lelkem mélyén ilyen vagyok én. Tizenhat éves harcimozi buzi, tele ómódú férfiideákkal és könnyen manipulálható, mint a langyos vaj. Igazi érzelmes sörhasú tahó alapanyag.

hallasd a hangodat

by lucia

Két süketnéma veszekszik a villamoson. Az Egyik azt üvöltözi a Másiknak, hogy de ô tudja, nagyon is jól tudja, és különben is mi az Istennek kell mindig beleszólni mindenbe, hagyja már békén ôt a Másik. A Másik sokkal kisebb mozdulatokkal, békítô szándékkal meg azt mondja, hogy ô csak meg akarja mutatni, persze, hogy tudja az Egyik, de hadd mutassa meg, csak egy pillanatra, és akkor az Egyik már ezt is tudni fogja, nem mintha bármi többet tudnia kéne, csak hátha kíváncsi arra amit ô, a Másik mutatna. Na jól van bazmeg akkor mutassad! ordítja dühösen az Egyik és odatolja a Másiknak a frissen kicsomagolt mobiltelefont.