zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: November, 2011

by lucia

Csinálni fogok egyszer egy Taschen kiadványt, amiben olyan enteriőrök lesznek lefotózva, hogy a kockás viaszkosvászonon látszik az odaszikkadt húsz éves avas zsír. Hogy a tyúkszartól nem látni az udvarban a festett beásott autógumi-külsőket. Hogy a gangon három éve ott ácsorog a döglött növény a kiszáradt dézsában. Hogy a lépcsőháznak ki van törve az ablaka. Hogy a linóleumra rá van száradva az összetöppedt macskakaja-darab. Hogy a koloniál szekrénysoron ovális keretben ott van az unoka tablóképe. Hogy a letört szekrénykilincs helyén ott virít egy pucér rézcsavar.
Ott lesz a könyvesboltban és az emberek megveszik majd az anyukájuknak karácsonyra, aki sóhajtozva és irigykedve nézegeti a sok gyönyörű képet, és aztán felteszi majd a Szép versek 1987 mellé a könyvespolcra, amit a virágmintás tapétára fúrt fel a Balázs nevű kolléga huszonhárom évvel ezelőtt. Ott áll majd mellette egy Zsolnay euzinpásztor, aminek egész jól sikerült visszaragasztani a fejét még 1995-ben, amikor leverte a macska.

Advertisements

by lucia

És lehet kommentelni.

by lucia

Nem volt berendezve a lakás, még dobozaink sem voltak. Csak volt egy lakás, és tudtuk, hogy lesz valahogy. Nem szerettük egymást, ha szerettük volna, akkor az egész olyan lett volna, mint egy kép egy filmbe, ami után van egy vágás és látszunk a gyönyörűen berendezett lakásban tíz évvel később három gyerekkel. Nem is film, reklám.
A földön ülve ettünk, két edényünk volt főzni. Üresen kígyóztak a mobiltöltők vezetékei a padlón. Egy szék volt a gardrób. Nem veszekedtünk, nem szerettük egymást, nem is zavart a másik.
Reggel úgy készültünk, mintha egymás anyja lettünk volna. Ha én nem bírtam felkelni, Zoé nógatott. ha Zoé túl sokat állt a kádban a zuhanyfüggöny mögött, akkor én mondtam be neki az időt. De sosem kérdezte, mit vegyen fel, és sosem szólt rám, hogy borotválkozhatnék végre, nem szerettük egymást.
A nők tulajdonképpen büdösek, ezt mellette tanultam meg. A szappan, a hajra kent izék, a bőrüket borító poros szag, a parfüm, a mosópor, az öblítő mind fednek valamit. Ennyi minden mögül csak valami bűz kandikálhat ki.
Nem volt berendezve a lakás, még dobozaink sem voltak, de mindig otthon voltunk, nem mentünk sehova. Feküdtem esténként a padlón, már fájt a hátam, Zoé rámfeküdt és felemeltem és átfordítottam, aztán rátámaszkodtam és ő továbberesztett. Felálltunk, és hátradőlt a karomba és én átfordultam és ő megtartott és egymásnak támasztottuk a fejünket és elfordultunk, és megfogtam a tarkóját és a lapockája alatt a hátát és visszaeresztettem. És olvastunk tovább, nem szerettük egymást.
Egyik nap Zoé nem jött haza. Másnap sem. Még pár napig bírtam, nem hívtam fel, aztán kezdett elmúlni és nem hívtam fel. Nem volt berendezve a lakás, Zoé cuccai, a mobiltöltője, a ruhái a széken, a karkötői a matrac mellett a padlón, a nyakláncai a radiátorok csapján, a samponok, kondicionálók, tusfürdők és a sminkcuccok a fürdőszobában mind ott voltak, ahol hagyta őket, hiszen csak annyit tudtam volna tenni, hogy egy kupacba hordom őket. Így viszont könnyebben beletompultak az agyamba.
Elmentem az anyámhoz. A munkahelyére. Nem zavarok azt mondta, lejött hozzám egy kicsit. Cigizett és fázott. A füst miatt azt gondolom mindig, hogy ez biztos melegíti. Kérdezte, hogy mi a baj. Mondtam neki, hogy nincs baj. Minden rendben van. Nem kell pénz sem, tudom, hogy tartozik, de minden rendben van, nincs még rá szükségem. Az öcsémmel is minden rendben van. Majd felhívom. Minden rendben lesz.
Aztán visszament az irodájába. Én meg felhívtam a Zoét. Azon a számon előfizető nem volt kapcsolható.

by lucia

A parkban a kerítésnél két bokor drogozik, görnyedten röhögnek azon, hogy bokrok, nem tudnak sehova se elmenni onnan. Figyelj, ide vagyunk gyökerezve. Jaj ne mondd, annyira röhögök. Nem tudunk járni, érted. Nincs lábunk. Jaj a hasam. Nem bírom basszus!

by lucia

Valamelyik este rákattintottam valamire, ahonnan továbbkerültem valahova és hirtelen találtam egy képsorozatot egy nőről. Szánalmas felvételek, egy nyaralás alatt készülhettek, a távolban egy hegyvonulat, üres homokos tengerpart, az előtérben pedig a nő, ahogy szégyenlősen meztelen és szétrakja a lábát, közte világos színű pamacs. A nő kicsit leégett, az orcája vörös, a haja csimbókos a tengervíztől, a melle kilazult, puha a melegben.
Semmi erotikus nem volt a képekben, de lehetett érezni a fényképező férfi vágyát, a kapcsolat szépségét és ügyetlenségét is. Azt, ahogy eldöntötték, hogy oda mennek majd nyaralni, ahogy mindketten sokat vártak tőle. Tetszett nekik minden, finomnak érezték a reggelit és a vacsorát a szállodában, csodásnak találták a szobát, a kicsi erkélyt. Tetszett nekik a víz, a part is. És szuper volt ez a kirándulás is a bérelt kisautóval.
Látszott a félelem is, nem voltak túl régóta együtt, ez volt az első közös nyaralásuk. A félelem attól, hogy tényleg ennyire tetszik-e ennek a férfinak, attól, hogy tényleg vágyik-e rá. Meg a fényképezéstől is. Hogy biztos-e ez, tényleg vannak ők így? Tartanak ők már egy szétrakott lábnál kócos pinaszőrrel egy szarul megvilágított amatőrképen?
Nézegettem a képeket. Fel-le szkrolloztam a soron, meg-megálltam. Azon gondolkodtam, hogy mit csináljak. Könnyen ment volna. Simán. Kicsit motoszkált is magától. De aztán becsuktam az ablakot.
Másnap reggel korán mentem be. Kávézás közben szokás szerint beszélgettem egy kicsit a könyvelőcsajjal. Nemrég szakított, sokat mesélt róla, mekkora paraszt lett a csávója a végén, hogyan bántotta hetekig, de ő kemény maradt és elküldte. Ma reggel nem beszélt a csávóról. Én sem tereltem arra a szót. Csak azt mondtam, nagyot sóhajtva, hogy azért jó lenne a tengerparton, legalábbis jobb, mint itt az irodában meg a városban. Hajjaj! válaszolta. Imádom a tengerpartot.

by lucia

Már megint itt van az az időszak, amikor a nap első sokkja az amikor beérek, és a táskámban kurvahideggé változott dezodort bekenem a hónom aljába.

by lucia

Felmosom a fát a hajadat a vendégségben ahogy hajlik, talpad a tapam a csempén.
Kipirító húsmeleg, vissza mindenhol tiszta nyom a hó. A ropog rossz szó, mert ezt csikorgásnak mondják.
Minden nappal egyre közelebb volt az augusztus és a március egyre messzebb.
Szakítanunk kell a tél közepén, nem is áll fel a nedvesed, hegye sincs már a mellednek a nadrágomban. Aztán tavasszal mintha kicsapolnák, újra van a kapcsolatunk.
Nem lehet megérteni, mit csinál mostanában az a sok kinti tárgy. Mostantól tavaszig kétszer olyan gyorsan múlunk. Aztán tagadjuk.

by lucia

Felmosom a fát a hajadat a vendégségben ahogy hajlik, talpad a tapam a csempén.
Kipirító húsmeleg, vissza mindenhol tiszta nyom a hó. A ropog rossz szó, mert ezt csikorgásnak mondják.
Minden nappal egyre közelebb volt az augusztus és a március egyre messzebb.
Szakítanunk kell a tél közepén, nem is áll fel a nedvesed, hegye sincs már a mellednek a nadrágomban. Aztán tavasszal mintha kicsapolnák, újra van a kapcsolatunk.
Nem lehet megérteni, mit csinál mostanában az a sok kinti tárgy. Mostantól tavaszig kétszer olyan gyorsan múlunk. Aztán tagadjuk.

négynegyvenes kilométerek

by lucia

Huszonegy kilométernyi tiszta lélekzet. Mindig a neonzöldet nézem. Elképesztően sokan hordanak valami neonzöldet egy futóversenyen. Ha látok egy neonzöld foltot valahol magam előtt, akkor addig gyorsítok, amíg utol nem érem a viselőjét. Ha már csak pár méterre van előttem, akkor kinézem a következőt úgy száz méterrel tovább.
Végig a partot várom, és amikor odaérünk, akkor alig nézek rá, de érzem a hatalmas vízfelületet a baloldalamon. Ott vibrál a bőrömön a sok réteg ruhán át is, szinte süt.
Nincsenek távolságok, és nincsenek érzések. Csak a ritmus van, a lélegzet és a léptek, és az előrehaladás. A szándék, ami mindig előttem jár. Tulajdonképpen végig gyorsítok. Minden lélegzetvétel és kifújás egy mantra-mondat, a lépteim ütések a földön, ami most tulajdonképpen sámándob. A lelkem egy ima-vonat, és hosszan, szinte láthatóan kinyúlik a mellemből magam elé, úgy húz. Nem is megyek, inkább hagyom magam, hogy húzzon.
Nem fáj semmi, hiszen nem is vagyok a testemben, de nincs semmiféle misztikum sem bennem. Lassú, nyugodt gondolataim vannak gyakorlati dolgokról, de alig hallatszanak. Ezek is inkább szándékok. A testem pontosan tudja, hogy mit kell csinálnia. Tudatosan gyakoroltam és tanultam éveken át, hogy hogyan lépjek, hogy a kar mester, hogy hogyan tartsam a fejem. Évekig kerestem, hogy mitől és hogyan leszek gyorsabb, de most már minden magától megy.

by lucia

Ment gyalog éjszakánként sokat, végig beszélt magában mondta dicsekedve a különböző ötleteit odaképzelt valakiknek. Ideális beszélgetéseket talált ki tanárokkal, meg a legjobb nőkkel, akik akkoriban voltak. Meg elképzelte, hogy elutazik valahova, meg hogy van egy jó fényképezőgépe és hogy mit fényképezne le vele. Meg nézte a világot, a várost, mintha külföldi lenne és most látná először. Nem vágyott soha bemenni sehova, csak nézelődni akart. És sose ült buszra, vagy villamosra, mindig gyalogolt hazáig pedig a város szélén lakott és másnap reggel korán kellett indulnia iskolába, ami még a város szélén is túl egy másik kisvárosba, egyre inkább alvóvárosban volt.

Egyik este eléperdült egy férfi és megkérte, hogy nyisson ki neki egy fémkupakos bort. A férfi rögtön fel is emelte megbénult jobbkezét, hogy ezért kell kinyitni. Autóbaleset. Mikor kinyitotta, a férfi odadugta az orra alá az olcsó bort, hogy igyon. Mondta, hogy ő nem iszik. A férfi erősködött, de ő nem ivott, ezért csak a béna férfi ivott. Cigarettázott is, amihez félkézzel gyújtotta meg a gyufát. A férfi elmondta, hogy szerinte az ember embernek farkasa, ez a helyzet, nincs mese. Keménynek kell lenni. Ez nem csak szerinted van így, válaszolta ő halkan. De én nem értek egyet. A férfi örült, hogy ő vitatkozik vele, ő pedig örült, hogy a férfi örül. Érezte, hogy ennek a férfinak szüksége van arra, hogy beszélhessen valakivel.

Miért nem értesz egyet? kérdezte a férfi. Mert ha így lenne, akkor te hiába szólongatnád az embereket itt a borosüveggel a félkezedben. És nevetett, ezt is halkan, hátha el tudja ütni vele a gonoszságát, de tudta, hogy nem fog menni.

Igen. Mondta a férfi. És te mivel foglalkozol? Tanulok, válaszolta ő. Mit? kérdezte a férfi. Kimenni a mellkasomon egy lyukon át a testemből hátrafelé és úgy benézni a lelkembe. Meg gimibe járok. felelte ő. És mit szoktál látni? A lelkedben? Tereket, nem meghatározható üres, többnyire falak nélküli tereket. És azokat a dolgokat, amiket előveszek és leteszek a közepükre. Aha. mondta a férfi. Én meg válok a feleségemtől. Eladjuk a házat. Amúgy Miskolc mellett lakom. Van két gyerekem. Négyéves a kisebbik, hat a nagyobbik. A feleségem cigány. És válik tőlem, mert nem bírja tovább velem.

Biztos nem kérsz inni? Kösz, nem.