zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: July, 2015

by zsempet

A viaduktra, a kőröshegyi viaduktra nem emlékszik. Esett az eső, és fejben épp a kamionosokkal söpörték le az autópályát széles, partvisszerű seprűkkel, hogy ne legyen akvapláning, és tudta, hogy jön a viadukt, ezernyolcszázvalahány méter, sokkal hosszabb, mint az az 527 méter hosszú olasz viadukt, amin koradélután átmentek és arra gondolt, hogy ennek egy klcsit több értelme van, mert itt meredekebbek a hegyoldalak. De utána semmi. Csak az a fura érzés, hogy lehet, hogy aludt vezetés közben, és álmában vette bea viadukt enyhe balkanyarját.

Van egy strand, egy kis öböl Cap Ferat-n, aminek az egyik oldala egy sziklafal. A sziklafal teteje, egy nagyjából két focipálya méretű dombtető egy kastély kertje. Van külön lépcső le a saját kis kikötőig. Azon a lépcsőn is biztos jöttek már le tök szomorúan.
Nizza egyszerre nagy és kicsi, nyüzsgő és nyugodt.

Meglepte, hogy mennyit tud még mindig franciául.

A hegyi falvak közül Lacoste-on sokat viccelődtek, a gyerek kereste a krokodilokat egy ideig. Aztán Lacost-ban körbe sem sétáltak, csak ültek a faluszéli kis kávézó teraszán és backgammonoztak meg viccelődtek, meg lassan nézték a völgyet, meg a túloldali másik kis falut. Mellettük a kicsit plump pincérnő késeket és villákat csavart szalvétába. A fiatal nő azt az illatot viselte, amitől ő bármikor meg tudott őrülni. Meg is formálta a francia mondatokat, hogy megkérdezze a márkáját, de aztán hagyta, csak magában mondta ki párszor.

A gyerekkel egyetértenek abban, hogy Avignonban tudnának lakni. A fesztivál miatt minden lehetséges felületet színházi előadások plakátjai borítottak, de mivel ragasztani valószínűleg hatóságilag tilos, ezért a kartonlapokra felragasztott színespapírok madzagokon lógnak, és fújja őket a szél, mint valami fura, figuratív imazászlókat, ezen a lapos, házakkal teli hegytetőn.
Reggel a kávézóban a gyerek közli, hogy még nem volt olyan pincérnő, aki ne lett volna vonzó. Ő azt feleli, hogy 11 éve reménykedik, hogy lesznek ilyen apafia pillanataik. A gyerek azt mondja, hülye.
A francia csajok nem szépek, nem csúnyák, mind más. De mindegyik teljesen őszinte, és önmaga, tárva nyitva van és teljesen egyenesen jön belőle az, ami ő belül. És belül nem valami gubanc van, mint itthon.

A pápai palota tele van a padló alá épített titkos tárolórekesszel. Mindegyikből kijön egy történet. Biztos, hogy volt, amiből loptak. Volt olyan, amiről tényleg nem tudott senki. Azt mondja a gyereknek, hogy valószínűleg hullát is találtak valamelyikben. A gyereket a legjobban az érdekli, hogy mire mennyit költöttek a pápák. Megguglizzák amit nem tudnak fejből franciául. A legtöbb pápa háborúra költött a legtöbbet.
Miközben járják az egykori lakótermeket, a gyerek felveti, hogy ezek hol szartak. Megbeszélik az éjjeliedények és a szolgák egyszerű viszonyát, és szó esik a klassz, nagyonmagas ablakokról is.

Minden reggel két croissant, két pain au chocolat és két tejeskávé. Veszünk boulangerie-t? Veszünk hát.

Provence nem olyan, mint Toszkána, mert nagy, és nincs úgy megművelve. A dombok dőlésszöge is más. Meg franciák laknak benne, nem olaszok. És minden más szempontból is teljesen más. Pedig a térképen hasonlónak tűnik.

Marseille olyan, mint egy város. Esznek is egy normális, nem turista vacsorát egy drágább bisztróban. Az autóban lakás azt jelenti, hogy nem lehet inni, de ez nem zavaró. Nem kell inni.
Marseille olyan, mint egy város, de ugyanúgy tele van turistával. Főleg angolokkal. Még éjszaka is nagyon-nagyon meleg van. De az étel jó.
Marseille-ből egy ideig nem sikerül kijutni. Az egyik hosszú alagút zárva van. Nehéz találni másik utat. Későn fekszenek aznap.

Fjordoknak hívják a calanques-t egymás közt, mert tulajdonképpen fjordokról van szó. Gyalogolni kell oda, de nem bánják. Nézik, ahogy az emberek mosolyognak a szelfibotjuk végére, utána meg visszaáll az arcuk normálisra. A gyerek is egész nap vízben van. Ő még merülget is. Szereti, amikor bemelegszik, és lent tud lenni sokat. Az öböl szájánál tíz méterről nézi a vitorláshajók alját és hallgatja a semmit. Lassan mozog, csak épp ellentart a felhajtóerőnek. Várja, hogy a teste mikor kezd magától mozogni az oxigénhiánytól.

Advertisements

by zsempet

A taxi hátsó ülésén csupa láb vagy és cipő. Nincs is ilyen szög máshol a természetben, csak a combod és a vádlid tud ilyen bezárni, ezt gondolja a szegfűs csávó, aki a szembeülésen ül. A lenyithatón. A szegfű a szmokingja zsebébe van visszatűrve, mert kiesett a gomblyukból, amikor megpróbált megtanítani sznúkerezni, és ezért gyakorlatilag fölesett egy asztalra, amiről nem tudott aztán lemászni.
Ó srác, sóhajtottál, és felrángattad az alagsorból a sötét sznúkerasztalok közül, és kitámogattad és füttyentettél egy taxiért. A első szintről még dübörgött az angolok által játszott amerikai zene. Nem tudtad a csávó nevét, de magadban Ernestnek nevezted. Ernest kigyűrt egy csomó rongyos húszfontost a zsebéből. Te leguggolál és felszedtél hármat. Annyi elég lesz a taxira.
A hajad úgy van a fejedre tűzve, mintha a fonat írás volna, mintha minden tincs keresztezése értelmes szó lenne. Egy ősi nép hatalmas mitológiáját meséli el a fejeden ez a szöveg. Legalábbis ezt gondolta Ernest, de sajnos egyáltalán nem tudta megfogalmazni. Ehelyett ennyit mondott:
– Hogy tudsz ilyen átkozottul tökéletes lenni egy ilyen este legvégén?
Nem válaszoltál. Kifelé néztél.
Az este egy követségi fogadáson indult, aztán Ernest ragaszkodott hozzá, hogy elkisérjen a barátnőd megnyitójára, a barátnőd meg ragaszkodott hozzá, hogy Ernest is jöjjön a koncertre, de Ernest nem a barátnődet akarta.
– Hallod? Miért vagy ilyen hibátlan?
Ránéztél a srácra. Vajon mi lehet a neve? Kinyitottad a táskádat és elkezdtél kipakolni belőle. Egyenként átnyújtottad neki a tárgyakat keresztben a taxi kabinján.
Egy lakáskulcs, három kulccsal és a kis postaláda kulccsal a karikán.
Egy öngyűjtó, amin egy szőrös pinájú meztelen nő van.
Egy lovaglópálca, amivel a nagyanyád életedben először megvert, amikor leverted a kristályvázát, amit még az ő nagyanyja kapott nászajándékba.
Egy vékony, fekete füzet, amibe három naplóbejegyzésed van két évvel ezelőttről.
Egy tornadressz hét éves korodból, ami nagyon-nagyon vág a varrásoknál.
Egy kisautó, amit titokban tartottál az ágyad alatt évekig. Egy kisfiútól kaptad, akinek már nem emlékszel a nevére.
Egy egészen kicsi szappan, egy darab vécépapírba száradva.
Egy fénykép, egy lóról.
Öt vagy hat ilyen kis hullámcsat.
Két becsomagolt tampon.
Egy körömlakk. Meggypiros.

A taxi lassított.
Te megfogtad a táskád, és kiráztál belőle némi pattogatott kukoricát. Aztán kikaptad Ernest kezéből a kulcsod, és gyorsan kiszálltál. Fellépkedtél a ház bejáratához vezető lépcsőkön, nem néztél hátra. Csak hallottad, ahogy felmordul a dízelmotor és elhúz a nagy, fekete kocsi.

by zsempet

Rágyújtottál, keresztbe raktad a karod és nekidőltél a falnak. Ragaszkodtál hozzá, hogy cigizni kint kell, annak ellenére,  hogy az angol mindig, mindenhol cigizett. Még két nap és indultok. Csend volt, az esti bogárzaj egyenletes sziszegéssé vált már. Az út felől egy közlámpa fénye halványan odasütött, ahol álltál a kastély falának támaszkodva.
1967, még nem nézhettél rá a mobilod képernyőjére, ezért nem volt hova menekülni. Bele kellett engedned magad abba az érzésbe, hogy egyedül vagy. Az angol gazdag barátainak óóóó-i és áááá-i halványan kiszűrődtek az egyik félig nyitott franciaablakon. Alattuk az angol részeg, kicsit kásásan domináló monológja volt a mélyebb alap. Az volt a megegyezés köztetek, hogy ilyenkor, mások előtt úgy csináltok, mintha egy pár lennétek.
Szívtál a cigiből és felhúztad az egyik lábfejed, hogy megtámaszkodj vele a kastély falán, ami még mindig forró volt az egésznapi napsütés után. Nagyon meleg volt a nyárelő abban az évben. A bal kezeddel oldalra nyúltál, és mint egy fél-krisztus álltál a falhoz simított kinyújtott karoddal. Kikapcsoltad a gondolataidat. Csak voltál.
Becsuktad a szemed, és lassan eltűntetted a határt a testeden belüli és a testeden kívüli világ között. Vettél két mély levegőt, és kiléptél a testedből. Érezted, ahogy a faltól távolodva hűvösebb lesz a levegő. Érezted, ahogy elemelkedsz a talajtól, és a talpadat is simogatni kezdi a lustán hullámzó levegő. Lassan forogtál körbe a gerinced tengelye körül.

by zsempet

Másnap a kabrióban Edith Piaf énekelt sanzont az autórádión, és az angol a szipkával a szája sarkában ordítva vele énekelt, miközben lassan forgatta a kormányt a keskenyen kanyargó fehér murvaúton. A kendőd és a napszemüveged nem volt elég, fázott kicsit a homlokod, de nem akartad elrontani az angol jókedvét. Végülis téged vitt éppen, hogy megmutassa a grófi család híres pezsgőgyárát.

Az apja, amikor író akart lenni 1924-25-26-ban Párizsban, rendszeresen együtt ivott azzal a gróffal, akinek a tulajdonában ez a pezsgőgyár állt. Állandó problémájuk volt, hogy honnan szereznek jeget.

De az angol nem érvényesítette ezt a régi ismerettséget, hanem rendes látogatójegyet vett és inkább a kék köpenyes, micisapkás művezetővel barátkozott össze pillanatok alatt, pedig alig lehetett érteni a franciát, amit tulajdonképpen dél-londoni tájszólással beszélt.

Nem szeretted az angolnak ezt az affektálását, hogy lord létére a prolik tájszólását beszéli.

A hosszú sorokba rendezett polcokhoz érve a hatalmas pincében hálásan ültél le a kicsi asztalhoz, ahol már ott csillogott egy behűtött üveg jégvödörben. A sok palack úgy mutatta nektek a fenekét, mintha meg lenne sértve, amiért rájuk törtök így hivatlanul.

A kék galléros művezető elővett két hosszú poharat nektek, az angol bólogatni kezdett és rádmosolygott.

Eleged volt ebből az egészből egy kicsit.

by zsempet

Volt, hogy nagyon gazdag angol ember dél-franciaországi birtokán voltál untakozó barátnő. Sosem voltál meg neki, először nem kívánt, utána meg már hiába. De nem mondtál nemet arra, hogy utazgatni vigyen, végülis nem volt rossz társaság.
A nagyon gazdag angol amúgy pénzbe született és egész életében próbált – hiába – katasztrofális befektetésekkel a vagyon nyakára hágni. Ez a birtok is egy ilyen befektetés volt. Olyan, ami minden szándék ellenére hihetetlen aranybányának bizonyult aztán.
A birtok előző tulaja aznap dél körül adta át a kulcsokat, mialatt te az utcai cipődben végigjártál egy szőlősort – a melegben megkeményedett göröngyökön kishíján kitört a bokád. Nézted, ahogy a még meg nem eredt májusi kis gyerekfürtök világoszölden belevillognak a már erős, vastag levelek közé. Aztán felemelted a tekinteted és körbenéztél a környék dombjain. Lapos hátak, de kicsit éles szögben emelkedő oldalak. A gazdag angol frissen megvásárolt kastélya a hátad mögött volt a környék legnagyobb háza. Jobbra, a tábla szélén mandulafák álltak. Az egyikre épp megérkezett egy csóka. Meresztgetted a szemed, de nem láttad a fészket. Május vége, ilyenkor már a mandulának is erősek, kinyíltak a levelei.
Visszafordultál, és felbillegtél a sor végére. Az angol csinált rólad egy fényképet a kis japán dobozgépével. A szájában lógó szipkában füstölt a cigaretta. Arról kérdezett, hogy tetszik. Ragyogott az új birtoktárgyától.
Este a konyhában sonkát vágtál és sajtot. Egyenként rágtad körbe a fekete bogyókat a mag körül. Az angol nem evett, és bor helyett Calvadost ivott. Csak arról beszélt, hogy melyik falat fogja kiverni, és hova teszi majd a lemezjátszóját, és hogy fogja kibővíteni a garázst a kocsijainak. És micsoda bulik lesznek itt. Te mosolyogtál és bólogattál. És közben rám gondoltál, pedig még csak 1967 volt, nyolc évvel a születésem előtt. De ez téged nem érdekelt. Tudtad, hogy valahogy mindenképp leszek.