zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: November, 2005

by lucia

Nagyonjó!

Advertisements

by lucia

Értem én, zuhanok
nem hülye vagyok, csak részeg;
de annyira nem,
hogy ne fogjak fel
egy faszom kis esést.

a 3. személy

by lucia

Megszülte, hát hogyne szülte volna meg. Joga van neki is a világon lenni. Még elôtte elhagyta, hát hogyne hagyta volna, hogy elhagyja. Joga van menni amerre csak akar. Aztán férjhez ment, hát hogyne ment volna. Joga van férjhez menni. Aztán megszülte a következôt is, hát hogyne szülte volna. Joga van neki is a világon lenni.
Elhagyta, és ô hagyta, hogy elmenjen az is, hát hogyne hagyta volna. Joga van oda menni, amerre akar. Aztán jött a következô. Hát hogyne jött volna. Nem ment hozzá csak öt évvel késôbb. Biztos ami biztos. Joga van akkor házasodni amikor csak akar. Aztán nem hagyta el, ô sem és ôt sem, pedig kellett volna, és eltelt tizenhat év mire végre elment, hiszen joga van oda menni, ahova akar. És összeköltözött a következôvel, hát hogyne költözött volna, joga van oda költözni, ahova akar. Elvált nagynehezen, joga van elválni akitôl csak akar. Aztán eltelt pár év és hozzáment, joga van ahhoz menni akihez csak akar, amikor csak akar és ahányszor csak akar.
Aztán az beteg lett és ô nem hagyta, hát hogy hagyta volna, joga van küzdeni érte. Aztán rosszabbul lett, és ô nem hagyta, joga van nem hagyni, hát hogyne volna joga, még akkor is ha kórházba kerül, aztán megmûtötték és ô hagyta, hogyne hagyta volna és aztán jobban lett, aztán rosszabbul, aztán jobban és rosszabbul és ô hagyta hogy jobban legyen, hát hogyne hagyta volna és nem hagyta, hogy rosszabbul legyen, hát hogy hagyta volna, aztán meghalt és egyedül maradt hát hogyne maradt volna.

by lucia

Valamikor tavalyelőtt nyáron a Demszkyn röhögtünk, aztán volt a Győzike lánya, aztán a Michelle Wilde (e-vel?), VV Anikó, aztán Rudi Zoltán, és most megjött ő. Fantasztikus. Hogy fog majd örülni, amikor a szánin a linkje megdobja a látogatottságát.

by lucia

Kár Pálma aznap reggel arra ébredt, hogy a benne élô gyermeknek nincs
kedve játszani. Semmi mocorgás, semmi nyomás, nyilallás, ami azt
üzenné, ahogy a benne élô gyermek lábacskái szurkálják a hasát. Pálma
soha nem bánta meg, hogy nem szülte meg a gyermeket annak idején, de
most megijedt. Együtt, a gyermekkel közösen döntötték el, hogy így lesz
ez, hogy a gyermek marad benne élô, és nem születik meg sose. Pálmát
nem zavarta a nagy has, a gyermeket nem zavarta a szûk hely. Jó volt ez
így.
Ma reggel azonban Pálma, elôször azóta, hogy megtartotta a gyereket úgy
érezte, hogy talán mégsem volt jó döntés. Persze minden nô ragaszkodik
a benne élô gyermekhez, de nagyon kevesen döntenek úgy, hogy meg is
tartják. És Pálma most rájött, hogy miért is van ez. Hogy meg kellett
volna szülni annak idején. Mert Pálma tudta, a zsigereiben érezte, hogy
azért marad el ma reggel a fickándozás, a virgonckodás, az ugrándozás,
a vidámság, a pörgés, a viccelôdés, hogy azért nincs taposás,
nyomkodás, trappolás, tiprás, és a forgattyúzás és ugrabugra és
tilitoli, mert a benne élô gyermek, annyi év, oly sok nevetés és játék
után ma reggel – felnôtt.
Mostantól egy felnôttet hordok a szívem alatt, gondolta. És rögtön
ezután következett a következô gondolata, egyetlen szó: Abortuszmûtét.
És a benne élô gyermek azonnal elkezdte a szokásos reggeli 
fickándozást, virgonckodást, ugrándozást, vidámságot, pörgést,
viccelôdést, taposást, nyomkodást, trappolást, tiprást, és
forgattyúzást és ugrabugrát és tilitolit, de valahogy semmi sem volt
ugyanaz mint régen és ezt mindketten tudták.

by lucia

Hajrá!

jani

by lucia

– Ránézek az autóra és mintha a Janit látnám – mutatott az üresen álló kisteherautóra az egyik munkás.
– Biztos mert mindig a Jani vezeti – mondta a másik.
– Nem. Egyszerűen hasonlítanak – felelte az egyik és megindult az autó felé, megelőzve engem, aki arra sétáltam lassan. – Jani! Hallasz engem? – szólította meg az autót. A másik munkás a többiekkel együtt röhögni kezdett. Én is elvigyorodtam. – Janikám bazmeg – folytatta a munkás odaérve a kisteherautó mellé. – Mit állsz itt mint egy fasz? Szólalj már meg! – Nevetett.
– Ezt a faszt bazmeg! – kiáltotta harsányan egy röhögő munkás a háttérből. Lassítottam és halkan én is kuncogni kezdtem. A munkás odaért a kocsi mellé.
– Janikám! – szólt a munkás és a kezét barátságosan az utaskabin oldalára tette, mintha átkarolná a járművet. – Hát meg se moccansz?
És ekkor a kisteherautó, mintha járó motornál valaki leugrott volna a kuplungról, gyorsan, élesen megrándult.
Hatalmasat ugrottam és refelxszerűen becsuktam a szemem. Amikor kinyitottam, az összes munkás néma csendben volt a hátam mögött. Mintha elvágták volna a vidám kiáltozást. Aztán az egyikük lassan újra röhögni kezdett.
– Na te aztán rábasztál – kiáltotta és lassan a többiek is bekapcsolódtak az általános derültségbe. Én nem szóltam semmit. Nem is mosolyodtam el, hanem gyorsan tovább indultam. Kicsit arrébb lépve mentem el az autó és az út közepén reszkető munkás között. Orromba csapott a vizelete meleg szaga.

lehányzó

by lucia

Tegnap ahogy a ritkás hóesésben a busz felé mentem láttam egy lányt. Épp az aszfaltot nézte maga előtt, nem is értettem, miért fintorog közben, és miért lóg hosszú nyálcsík a szájából a föld felé, de aztán megláttam a lába előtt a kis sárga, konzisztens kupacot és arra gondoltam, biztos azért hányt mert ilyen egyben van ez, mert biztos nem ivott eleget. Meg hát sárgát reggelire, nem is csoda. Szép kép volt, ahogy gomolygott a pára a lány szájánál és rímelve gőzölgött a hányadék is, mint a kávé a reklámokban, és közben esett körülöttük a fehér hó a halványszürkében, amilyenre a felhők szűrték a fényt. Felvettem, vagyis rögzítettem a lányt, mintha a fejem kamera volna, a lábam meg dolly, egy mozgó plán, “hányás hóesésben”. Lejátszottam napközben többször is.

by lucia

Utálok kijelentéseket tenni. Természetesen az alábbiakban nem azt akartam mondani, hogy ha nem mozogsz szar vagy. Talán csak annyit, hogy mozogni jó, jobb, mint hülye jelenségekre (Norbi) pazarolni energiát, időt, pénzt, figyelmet. És bocs minden Norbirajongótól. Azt választasz, amit csak akarsz.

by lucia

Igen! Pontosan!
Norbi ti vagytok emberek! A szar a ti felszíneteken úszik. Mert ti úgy akarjátok. Mert vásárolni könnyebb nektek, mint megérezni magatokat és mozogni, ahogy jól esik. Mindegymit, mindegymennyit, mindegyhol, csak rendszeresen. Nem az izmokért, hanem csak úgy, mintha régen lenne és futni kéne egy kicsit a kaja után, vagy a földet túrni érte. Az a legszarabb, hogy ráadásul nem az zavarja az embereket, hogy túlsúlyosak, hanem hogy nem úgy néznek ki, mint mások. Pedig minden működő test gyönyörű, mindegy, hogy kinek tetszel vagy kinek nem.