Lédi Di

by lucia

Diana hercegnő felébredt. Pislogott kettőt, és ásított. A reflexszerű mozdulatot elnyomva nem tette a kezét a szája elé, hogy ne zavarja szag. Ez még a terhesség idején lett szokása, akkoriban ettől a mozdulattól és a következményeként az orrába áradó szájszagtól sokszor jött a reggeli rosszullét első hulláma. Diana hercegnő nem mozdult meg, jól esett feküdni még egy kicsit. A sötétbarna műanyaggal fedett, kerekes furnér éjjeliszekrény sarkát látta, meg a világoskék tapéta egy részletét. Csend volt, hallani lehetett, ahogy az éjjeliszekrényen álló óra másodpercmutatója ugrik és ugrik és ugrik.
Diana hercegnő arra gondolt, milyen jó, hogy a két kicsi a nagymamánál van, a nagy lement a lakótelepi számitógépes játékterembe valami káuntersztrájkozni, vagy micsoda, Dustin Hoffman pedig focizik a haverjaival. Milyen jó, hogy focizik, gondolta Diana hercegnő, igaz, ezer forint a terembérlet fejenként az általános iskolában, meg utána sörözik is, de nem megéri? Évek óta nem aludtam szombat délután, gondolta. Egészen kábának is érezte magát. Egyáltalán nem jutott eszébe a vacsora, a mosás, az óvoda, ahol dolgozik, a három gyerek, a kocsi, a takarítás, a beázás, a szomszédból áthallatszó tévé, nem jutott eszébe semmi. Feküdt félig oldalt és érezte, hogy nagyon régóta először újra a teste közepe a közepe. Érezte, ahogy az egyik combja töve hozzáér a másikhoz, és ahogy ez a találkozás síkos az izzadságtól. Diana hercegnő hanyatt fordult, kicsit terpesztve kinyújtóztatta a lábait, hogy beleremegett a lábfeje, majd a karjait is megfeszítette, és utána ernyedten a hasa aljára esett mindkét ökle. Bágyadtan elhatározta, hogy ezt a szombat délutánt arra fogja felhasználni, hogy alaposan kisikálja a kádat és vesz egy jó forró fürdőt.

Advertisements