Tiszta ránc lett a tenyerem. Megváltozott a jövőm. Holnap megváltoztatom a múltam. Ha angol lennék, még lenne tíz napra igeidőm. Nem angol vagyok, így csak múltam van meg jövőm. Elég az is bőven.
Tényleg, hova van írva az ember múltja? Ha a jövője a tenyerébe, akkor a múltja a talpára? Jöjjön aranyom, megmondom magának a múltat, csak vegye le a cipőjét. És ha a jövőmondás jóslás, akkor a múltmondás a rosszlás? Rosszlásnak indul a tegnap szinte közvetlenül azután, hogy éjfélt üt az óra. Írja a Hétházy varrott füzött lexicon az ur ezerhétszáztizenkilecedik esztedejében.
Tegnap amúgy eleveztem öt kilométerre. Az már kishíján Budaőrs. Meg se éreztem az emelkedőket, szóval optimista vagyok. A lejtőket sem éreztem, szóval nem tudom.
Az este eleje (már tíz óta itthon vagyok, nap dölux, vagy kimondva: de luxe) óta a mai zenét keresem. Nem biztos, hogy ez az pont, de valami ilyesmi.