zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: December, 2011

by lucia

Dzsonmalkovics jött meg, azt éreztük különlegesek vagyunk tőle, mert kérdés nélkül rágyújtott a szobában és elkezdett verset írni, de csak miután kirakta a sóletkonzervet amit meg kellett melegítenünk neki. Gyertya fölött csináltuk, sütötte a kezünk, aztán kinyitottuk, purcant kifelé a forró trutyi, és a cakkos fülnél fogva raktuk elé. Dzsonmalkovics a szonett forma dekonstrukciójáról magyarázott, miközben evett. Két falat között szívott a cigiből. Nem leszek mindig ilyen. Mondta hirtelen. Nem tudom milyen lesz, de szerintem el fogok múlni és másmilyen leszek. De híres, az biztos.

Advertisements

by lucia

Várom, hogy a pulykamellre helyezett szalonnadarabok változzanak, guggolok a sütő előtt. Én sosem fogom hagyni, hogy a régi zsírokból új fekete festék legyen a sütő belsején, de nem azért mert én egy ilyen múltat tagadó, új, steril generáció vagyok, hanem mert tudatos tudok lenni arra, hogy a zsírráégés nem törvényszerű. Anyám biztos megint sokkal jobbakat fog csinálni, pedig nála rá van égve a zsír a sütő belsejébe, sőt, még a jénaiai (Tarzan) is feketék szép, áttetsző helyett, de anyám egy kibaszott zseni a konyhában, így ő nem ér, az csak az én hülyeségem, hogy minden évben hozzá mérem magam, meg hát amúgy nagyon hasonló az ízvilágunk, de hogy ez genetikai lenne, tagadom. Mert minden ember minden főztjének megvan a maga saját íze, olyan ez, mintha a hangunk lenne, minden szavunk ezen szólal meg. Hogy ez mért van, végképp nem tudom, de hogy van, az biztos.
A pulykamellre helyezett szalonnadarabokat azért jó nézni, mert legalább történik valami amíg várok a gyerekem anyjának csodálatos konyhájában a szentdélutánban, amelynek folyamán sokadszor kell megbeszélnünk, hogy akkor pontosan mikor is fog jönni a jézuska, és elmagyaráznunk, hogy mi nem vagyunk ahhoz elég koránkelők meg ilyen hogyismondjuk rendesek, hogy akkor jöjjön, amikor a szembebencéékhez, akinek az örömteli kiáltásai már fél ötkor áthallatszanak. Hozzánk nyolc-kilenc között jön és passz. Tudom, hogy nehéz, de ez van, ilyen a mi jézuskánk. Olyan ez fiam, mintha a hangunk lenne ez a késés, minden másban is benne van, az életünk minden szava ezen szólal meg. Ne nézz ilyen hülyén, én sem értem, de nem tudok mit csinálni vele.

by lucia

Meg írtam emlékeztetőt magamnak a telefonomra, hogy huszonnegyedikén ne felejtsek el írni egy boldog szülinapot Jézus Facebook falára.

by lucia

A város egy szoba, nekem meg a torna-terem így a biciklivel. Bárhol le tudnék feküdni aludni, és bárhol fogat tudnék mosni ebben a városban. Meg az egész világon is. Élőgép vagyok. Az atmoszféra a játéklufim az univerzális élményfürdőben, ahol örökkévalóraváltó jegyem van. Minden reggel másik csúszdán megyek fel.

by lucia

Áll két biciklista a pirosnál. Odaérek hozzájuk. A csávó itt tart:
És tudod ez volt az a pillanat, hogy megtanultam kinyitni a testemet előrefelé, mert rájöttem, hogy ami kifelé jön belőlem sokkal erősebb, mint bármi, ami befelé jöhet és egyáltalán nincs mitől félnem. Felszánt engem az isten és most nyílik belőlem a fény.
Megyek tovább.

by lucia

Sima a műjég, mint a fogkrém a számban. Elkockáztat a szél.

by lucia

Nézek ki az ablakon. A legnehezebb felfogni, hogy a madár nem fázik és nem fél a magastól. De azt hiszem arról már írtam, hogy egy madárnak olyan lehet a levegő, mint nekünk a víz. Kicsit talán hígabb. Vagy olyan, mint egy tengópálya, csak nem vízszintes. Valami ilyesmi.

by lucia

A bogár nézi a bicikliket, én nézek egy bajszos nőt, a sisakok a falat nézik, a padló a plafont, az isten az embereket, az emberek meg a képernyőiket.

by lucia

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

kiskorában rengeteget gyakorolta az apja aláírását, hogy alá tudja írni M. Marchand intőit, amiket azért kapott, mert a pad alatt olvasott.
Pár évvel később Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

Fontenblanc

rengeteget gyakorolta a saját aláírását, hogy végre ne olyan legyen, mint az apjáé.

by lucia

Fontenblanc fázott kicsit, de a teraszon ült le. Fel kellett volna venni a vastag gyapjú Aran-pullóvert a bőrdzseki alá, de most már mindegy – gondolta. Intett a kávézó kirakatán át Paulnak, és mutatta, hogy kér enni is, vagyis két croissant-t is, meg egy kis vajat. Fújt a szél, ezért óvatosan hajtogatta az újságját. Kicsit dermedt volt a keze. Decemberben kiülni a teraszra, micsoda hülyeség. Már várta, hogy végezzen a reggelivel, rendelhessen még egy eszpresszót és rágyújthasson. Reagan, Miterrand, Thatcher, Brezsnyev – nem is hallotta, inkább csak valamilyen lüktetésként érzékelte ezeket a neveket a fejében, miközben nekilátott elolvasni a címlapot. Paul kijött, elérakta a café au lait-t, és begyújtotta a hőgombát. Fontenblanc egy biccentéssel megköszönte a gondoskodást, de olvasott tovább.
Igazából nem is a hírek, inkább a kommentárok és a vélemények érdekelték. Meg az érdekességek és az apróhirdetések. Szerette érzékelni mögöttük az embereket. A publicisztika írójának manipulatív szándékát. A családi háttérből vagy valamilyen fiatalkori sokkból fakadó meggyőződést, a kompenzált komplexusokat. Az apróhirdetések mögötti kis történeteket. A noszogató feleséget, aki hetek óta kéri a férjét, hogy hirdesse már végre meg ezt az ócskavasat, amit ő még mindig autónak nevez. Olvasás és a croissant mártogatása közben Fontenblanc néha felemelte a fejét és nézte, ahogy az utca túloldalán a virágboltban az eladólány rendezgette a hatalmas vázákat nyitás előtt. Eszébe jutott Inez. Inez keze és a bőr a karja belső oldalán a könyöke fölött. Fontenblanc sóhajtott és előhalászott egy cigarettát és rágyújtott.
Elővette a bőrdzseki belső zsebéből a jegyzetfüzetét és ezt írta az első tiszta oldalra:
Leszakadt egy kilincs, jól van ez így. Ezt sem fogom megcsináltatni évekig. Mögötte lassan megszokja a magányt a szoba, és elalszanak a könyvek. A lakás többi részén próbálunk úgy járni, hogy ne ijedjen meg a szagunk.