zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: December, 2005

by lucia

Párhuzamos történetek. Mindjárt az elsô kötet végére érek. Orvosi egyetem, kórbonctan, anatómia. A prof hihetetlen rutinnal és könnyed, mégis kérlelhetetlen alapossággal vág, fûrészel, feszít, reccsent, feltár, metsz, hasít, csipesszel kiemel, stb. és közben minden látnivalóról mindent elmond, amit a tudomány jelenlegi állása szerint tudni lehet, meg azt is, amit ô hozzáhipotetizál és mindezt természetesen összefüggéseibe helyezve, érthetôen és türelmesen teszi. Ráadásul mint Sherlock Holmes, mindent észrevesz és mindenrôl elképesztôen pontos következtetéseket von le. (Doktor Kienast amúgy ez a narrátor, akin keresztül rögtön az elsô pár oldalon elmondja amit elsôre el lehet mondani a saját módszerérôl.)
Természetesen a kurzus minden pillanatát csámcsogva élvezem, mégis, valahogy ezzel a tanárral soha nem leszünk olyan haverok, mint másokkal. Persze ez a tantárgy természetébôl is fakad, hiszen itt a pontos megismerésrôl van szó, miliméterpapírra rajzolt világosan érthetô és hajszálpontosan újraélhetô (megépíthetô) konstruktumokról van szó. Nincs szarozás, ezt be kell magolni, bármennyire is élvezetes és érdekes midnen elôadás. Hozzám valahogy közelebb állnak azok a tárgyak és tanárok, ahol az elôadáson jegyzetelni sem érdemes és ahol szimpátiából azért mindig megkapom az ötöst.
Szóval kurvajó könyv, sokszor ijesztôen jó, de valahogy nem feltétlenül az én világom. Ha kép lenne, gyakran elmennék a múzeumba megnézni, de nem raknám ki a repróját olyan helyre, ahol mindig látom.

Advertisements

by lucia

Jánosbácsi 2003 Szilva
ezt írja a cetli
amit olvasgat hosszan
néha az apám
az üvegen,
amit aztán nem nyit ki
és tétován visszatesz
a spájzba
mielôtt sóhajtana,
jó hangosan, hogy
hallja az anyám.

Gyújtsuk már meg
azt a kurva
karácsonyfát
mondja mérgesen
apám a csukott ajtó mögött
a nagyszobában
mire anyám rákiabál, hogy
a Jézuskára gondolsz
bazmeg?, hogy jön?
mire “Arrabazmeg!”
válaszol ordítva az apám.

Finom a leves?
kérdi a nagyanyám.
Nagyon!
válaszolja kanalzva az apám
aztán így szól:
Két napja
zsírt fosok,
mondtam már?
Ilyen ez a kurva Karácsony.
teszi hozzá és
újra peremig tölti
vörösborral a poharát.

by lucia

hanő

bólintó

by lucia

Vörösmartytér, kolbászos. Ülünk, kolbászolunk mustárral. Szeretjük. Szembenülnek hárman gyerekek. Várják hogy apu végigállja a sort és hozza a kolbászt. Szép gyerekek ezekre biztos azt szokták mondani, orgonasíp, azt is. Megjön apa is, rendes ember szokták mondani rá, ami azt jelenti, hogy legalább négyéves a kabátja és zsíros a kosztól, lenőtt a haja és zsíros az is. Mindent megtesz fajta. Riadt tekintettel. Olyan csucsundrás.
Jön a cigányzenész koldusbácsi húzni hozzánk. Az asztalunkhoz. Ahol mi ülünk egyik oldalt, ők négyen a másik. Bácsi rám se néz és tudja, hogy a mindent megtesz lesz az ő embere. A riadt tekintetű. “Egy székelyhimnuszt?” – érces, boros hangon. Elgondolkodom, hogy vajon miért pont azt ajánlja miért pont annak, akinek. A mindent megtesz riadtan bólint. Rebbenő pillával. Bácsi húzza a műdalt. Itt-ott motyogja a szöveget is, tremolózik, be- behajol. Jól megdolgozik. Közben kolbászolunk meg az orgonasípok és a riadt is. Tunkolunk, harapunk. Kolbász, mustár, kenyér, uborka. Kolbász, mustár, kenyér, uborka. Korty. Kolbász, mustár, kenyér, stb. Körülöttünk a “vásári forgatag”. Aztán a bácsi végez a székelyhimnusszal és még egyvelegbe, szünet nélkül rákezd a dzsingül bellszre. Valdizni lájv. Azt is eljátssza. Aztán csak áll és vár. Riadt és gyerekei kolbász, mustár, kenyér uborkáznak. Bácsi nézi riadtat. Érzi, hogy ezt elcseszte. “Pár forintot esetleg?” ércesen, könyörgőn. “Nincs sajnos” mondja riadt riadtan és harap. Bácsi mond valami halkat, nem érteni. Sóhajtva emelkedek, túrok és már nyújtom is a kétszázast. “Köszönöm. Hagyja csak.” mondja a bácsi ércesen és elfordul és elmegy. Elteszem, sóhajtok és ránézek a mindent megteszre. Ő nem néz rám. Riadtan harap.

Könnyű Szálló panzióhotel, bár és játék terem

by lucia

Szeretem az ilyen repetitíviákat bulikon zenére ha úgy hozza, hogy lehet, mármint ha van rá partner, mint ez a csaj volt valamelyik nap a jó zenére, ahogy beszállt abba, hogy én heló! ő meg heló! rá vissza sokszor egymás után. Haj! Lelkünk röpült!

by lucia

Téli szünet. Vagy téliszünet. Mindkettő.

by lucia

Ezisjó.

by lucia

Emberek! Úgy vigyetek gyereket a Harry Potterre, ahogy bármelyik amerikai akcióhorrorra vinnétek! Vagyis lehetőleg sehogy! (Amúgy tökjó, látványos, izgi, minden, de felnőtteknek. Én kis híján letörtem párszor a karfát, úgy fostam.) (Ezt csak azért mondom, mert az eggyel ezelőtti folytatáson láttam néhány öt-hétévest kis híján idegösszeroppanni, és szerintem ez nem feltétlenül a szüleik hibája volt.)