zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: August, 2008

by lucia

Ha sokpénzem lenne, csinálnék egy olyan éttermet, aminek az utcai nagy kirakatüvegei mögött egy hatalmas konyha lenne. Az étterem neve alatt, a főbejáratba mindig ott cigizne a mosogató és ott lennének a kukák, körülöttük a macskák és a patkányok. Minden munkafolyamatot látni lehetne, minden előkészítő és főző terület kirakat mögött lenne. Az is látszódna, amikor az untakozó sous-chefek célbadobó versenyt rendeznek a konyhakésekkel. Meg az is, amikor megfogná valaki a cukrászlány seggét, de az kemény csaj volna és odanyomná a csávó kezét a sütőlapra válaszul és a csávóért a főbejárathoz jönnének a mentők. Nehéz lenne bejutni, nem csak azért, mert iszonyú népszerű hely volna, hanem azért is, mert meg kéne kerülni az épületet és egy belső udvarról egy kis ajtón át engednének be. Keskeny folyosóról nyílna maga az étkezde, egy kicsi, szűk hely összesen két keskeny ablakkal a plafon alatt.

Advertisements

by lucia

A Szent család. Az ötvenes években találtak egy csecsemőt Szent Lukács napján, ezért ez lett a neve: Szent Lukács. Az intézetben megismerkedett Ilivel és amikor tizennyolc évesek lettek és ki kellett lépniük a nagybetűs életbe, elvette feleségül. Szent Lukács és Szent Ilona nem adták át magukat az alkohol csábításának és hűségesek maradtak egymáshoz. Keményen dolgoztak és a társbérlet után lett saját lakótelepi lakásuk. A hetvenes évek második felében megszülettek a gyerekek: Először a legnagyobb, Szent Péter, utána a lány, Szent Erzsébet, és végül a nem tervezett Szent Jakab. Híresen rossz gyerekek voltak. Kerülték az iskolát. Szent Péter végülis megállapodott és biztonsági őr lett belőle. Szent Erzsébet felszolgálóként dolgozik. Egyedül Szent Jakab vitte valamire. Ő vállalkozó és Pilisborosjenőn van háza.

by lucia

Tökrég nem volt ennyire erős tanévkezdés érzésem. Az egyetemek után évekig volt, aztán elmúlt, de most, a hűvös idővel megjött megint. Itt az iskolában is mindenki tisztában vele, hogy jönnek a vizsgák, csütörtökön írunk négy zéhát, de még egy órát se tanultunk rájuk. Nem tudom, mit fog szólni a prof, eddig jó voltam nála, végülis ezt is el kell baszkurálni valamikor gondolom. Majd legfeljebb kevesebb lóvét utal át az indexembe vagy mittudomén. Legalább a nyaram jó volt. Legfeljebb pótvizsgázok. Valahogy csak kiköhögöm az uvédíjakat.

by lucia

Ójaj szegény Scatman John meghalt kilencvenkilencbe. Nyugodjék békébe.

by lucia

Extenzíve utaztam a Mediterráneumban. Fasza volt, azkellmondjam. Lennék szívesen Korim grófja, és indulnék útnak öszvérekre szerelt nagy fadobozokkal lila, maslira között nyakkendőben, fehér szalmakalappal, hogy megtaláljam önmagam és a hajóút veszélyeit is vállalva eljussak a mesés kelet közelségét számomra jelképező Majorkára vagy Toszkánába, ahol egy éves jövedelmemből tíz évig is úgy élhetek, ahogy az egy grófhoz illik, de az egésznek elkártyázom a felét még San Marinóban, de aztán megnyugszom és vízfestékkel romokat örökítek meg, csillagokat obzerválok távcsövemmel, ami a legnagyobb dobozban van az összes közül, és bemutatnak a firenzei társaságban, ami meglehetősen provinciális egy brancs, ráadásul, velem ellentétben Dantét is legfeljebb tíz-húsz stanzát tudnak idézni egy lélekzettel.
Aztán megismerkednék egy bolond angollal meg a barátjával, természetesen grófok ők is és költők, akárcsak én. Na velük igazán jól érezném végre magamat. Aztán megunnám az ópiumot és az állandó fejfájásos másnaposságot az elképesztő mennyiségű elfogyasztott serritől és hazajönnék hogy végre a birtok ügyeibe vessem magam és hogy nagyívű modernizációs terveim egy-két év alatt sorra csődöt mondjanak.

by lucia

Mi lehet a Scatmannel? Scatman John. Sikeres még valahol? Vajon továbbra is zenei pályán van? Nem lett nagyon öreg? Lehet, hogy megőszült a bajusza? Lehet, hogy megőszült a haja is? Lehet, hogy festi? Lehet, hogy a csúcson lett egy Ewa nevű huszonhat éves lengyel felesége, akivel aztán elváltak és Ewáé lett a vagyon fele? John szomorú volt és egy ideig állt éjszakánként a jaguárjával Ewa lakása előtt, nézve, ahogy a reluxa mögött Ewát bassza Brandon a huszonhárom éves model, aki amúgy felszolgálóként dolgozik a Naked Willies nevű bárban, ami arról híres, hogy csak férfi pincérek vannak és meztelenül szolgálnak fel? De aztán John összeszedte magát? És már jól van? Allisonnal, aki negyvenhárom, angol és nyolcvannégy kiló? És nem jár bárba, csak Johnnal?

by lucia

Te hol voltál?
Törökbe, spanyolba meg németbe. De ott csak vásárolni. Vettem videót. Te?
Én is voltam olaszba, meg franciába, meg angolba, meg hollandba.
Angolba? Mi a faszt lehet csinálni angolba?
Hát jó volt, megnéztem a bigbent meg a fasztudjamit, azt a óriáskereket, meg azt a hidat, meg minden.
Angolba bazmeg. Az esőbe.
Kapd be bazmeg. És hogy voltál törökbe. Ól inklúzívosan?
Úgy hát. Fasza volt.
Szálloda jó volt?
Állat.
Laszminit, mi?
Az, de jó volt attól még.
És még mész valahova?
Megyek még Olaszba.
Olaszba?
Olaszba.
Jezoló?
Arrébb onnan, de nem messze.
Voltam. Zsír lesz neked.
Há remélem.

by lucia

Persze aztán általában elmegyünk ebédelni és otthagyjuk ezt az egészet, hogy közel egy órán át bonyolult budai családfák történetét hallgassuk olyan végkifejlettel, hogy "na hát és én ennek az öccsének a volt barátnőjének az exével jártam egy osztályba óvodától érettségiig", meghosszú eszmefuttatásokat arról, hogy miért szereti még mindig a Sárit, bár már két és fél éve vége, és balhék vannak most Zsuzsával amiért Zsuzsa nem tudja elfogadni ezt a "sáridolgot" mert hát sajnos sáridolog van, ezt el kell ismerni.
Két óra ebéd után is vissza kell menni, ez egy irodai argó, hogy na én visszamegyek, vagy elindulok vissza, és ott ülünk, ahol a kiscsaj ül négynegyvenkor a nagyfiúval a krómacél céges konyhában és a második üveget isszák a felbontott hatpalackos papírdobozból, de valahogy mégse működik egy cseppet se úgy, mint a legszarabb csocsómeccs a felnőttekkel.

by lucia

Németh Imre 1972-2006
Ez volt arra az útmenti keresztre írva, aminél Áronnal mindig megálltunk hazafelé jövet. Áron úgy hívta ezt a helyet, hogy a lila virágoknál, bár tudomást vett a kőkeresztről és elmondatta, hogy mi van ráírva és megkérdezte, hogy az miért van ott. Még azt is elmondtam neki, hogy Németh Imre egy évvel volt idősebb nálam amikor meghalt. Ha nem halok meg, hamarosan utolérném, ha az élet előrehaladása verseny lenne és ha a halottak nem eltűnnének a pályáról, hanem leállnának és mondjuk egy helyben kocognának tovább, vagy büntető fekvőtámaszokat csinálnának, esetleg leülnének a fűre, kibontanának egy dobozos Zipfert és sodornának maguknak egy cigit.
Kétezerhat jó év volt. Ez jutott mindig eszembe ott az Imre keresztjénél.

by lucia

A nagymamám dúdolt mindig a tévével. Ugyanezen a hangon. Ugyanígy. És ez annyira megnyugtató. Jóéjt.