by lucia

Mit lehet tenni a régi dolgokkal. Vinni nehezek, meg öregen is meg kell tudni mozdulni. Vitrinbe tegyem porosodni őket. Polcokra, mint a könyveket, se jó. Szeretni őket, persze, az a lényeg, de mit kéne csinálni velük. Elásni és mindig visszamenni nézegetni, mint valami rablott kincsek múzeumában a teremőr, fárasztó és fáj. Maradnak a villanások, meg a bánás néha, a hosszú, mély levegők. A milettvolnaházás meg a demindenjólalakult. Mintha csak az, hogy még mindig van jelen, felülírhatná a múltat.

by lucia

Olyan vastagok lettek a felhők, hogy megtartották az embereket. Onnantól feljártunka napsütésbe. Grillezni nem lehetett, mert a forró sütő átolvadt és lezuhant, de focizni, túrázni, frizbizni, vagy csak szimplán napozni jól lehetett. És megjelentek a vastagkerekű felhőbringák is.

by lucia

Van nyom a hóban arra, hogy megtörtént az a hóesés, kinőtt az a fa, megbarnult az a fű, lehullott az a levél. Pontosan, ahogy a tanú állítja. Your honor.

by lucia

Egyszer lesz egy reflektorom. Bevilágítok vele a sarokba, hogy induljon el a lakás végre rakétaként. Arra nyúlik majd el minden, amerre húzza a szobát a fény. Hasítunk majd a kanapén, mint a szél. A ferde kanapén.

by lucia

Biciklizek nagyon gyorsan egy nagyon nagy nagyvárosban, de egyáltalán nem fáradok el. Megnézek minden lányt, ők is néznének engem, de eltűnök szinte azonnal mert vár rám a nőm. A kirakatok trükkök, mindegyikbe eldugtak egy tükröt. A járda egy nagyon hosszú pillanatkép. Lassan moccannak a lomha reggeli házak. Feléneklek pár szót az égre, és lassan elered belőlük az eső. Ott folyik a mosolyom két oldalán.

by lucia

Ha időutazó lennék és az lenne a munkám, hogy visszajárok a múltba, azt utálnám a legjobban, hogy nem olvashatom az új könyveimet egy-egy küldetés alatt. Mert mondjuk küldetések lennének, mert mondjuk ez egy időutazó ügynökség lenne.
Olyan időutazás lenne ez, hogy a saját életembe küldözgetne vissza, az akkori testembe. Saját sorsjavító ügynökség, karmakerekítő. Újra halálra unhatom magam tökéletes nyári délutánokon a gyerekvigyázó öregasszony erkélyén Pécsett kezemben az Egri csillagokkal, aminek tudom a végét és közben a könyvemre gondolhatok, amit valaki a kétezertizes évek elején fog megírni és én most napokig nem olvashatom. Vékony a karom, van hajam, süt a nap, szól a Kossuth rádió a konyhában, hol a könyvem. Kurva karma, kurva karma.