kedvesnapló

by zsempet

A tópart minden évben más. Idén ki van öntve a tó. A fövenyes part helyett zöld növények állnak ki a dzsuvás pocsolyákból, amik a tó felületéhez vannak tapasztva, és a máskor süppedős, mély homok, aminek a szemei egyenként izzó kis billogok a bőrödön, most nedves, és dobként feszül a talpad alá. Döngenek is a lépések.

A George kb. hetvenöt. Elmeséli a huszonhét éves csaját, aki író. Meg a második csípőprotézis-műtétjét. Megdicsérem a séróját. Az ötvenes éveiben járó Alain Delon frizkója volt ilyen. Fodrász nem kell hozzá, elég egy délfrancia ház, reggel tejeskávé, este campari és rengeteg cigaretta.

Megbeszéljük a focit. Odajön az András, aki kicsit fiatalabb a George-nál. Elmeséli, hogy a nyolcvanas években megalakították az Osztrák-Magyar Anarchiát. András nem szereti a focit. Azt mondja, az lenne a megoldás, hogy betiltjuk. Akkor jól menne.

Van egy lila mező, megállunk, hogy fényképezzünk, aztán mindenki pisil. Anna guggol, mi meg háttal állunk az útnak, és fürkésszük ahogy a lila takarót púposra nyomja az alatta levő domb.

Minden cédé régi a kocsiban és mindet unom. Kivéve a Dorka Benny Goodmanje, amit pár hete hagyott az autóban. Az meg idegesít.

Ebédelünk, és nézem magam, hogy képes vagyok-e kiszedni magam a szorongásból azzal, hogy figyelek a világra. Hogy tudom-e nem erőltetni. Vacsora közben rájövök, hogy képes vagyok, de csak percekre, aztán visszajön a marcangolás. De tudom, hogy ki lehet belőle emelkedni, ezért este elkezdem mantrázni, hogy minden rendben lesz. Csak rajtam múlik.

Advertisements