zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: January, 2008

by lucia

A tavalyi évben két szép nap volt. Augusztus végén, amikor esett az eső és a kinti uszodában úsztam és Panna csinálta azt a hajszálpontos zenét. A másik több nap volt április legelején, mikor Áronnal lent voltunk a szőlőhegyen és betelepítettük az új szőlőt ketten. Ha csak egyszer megtapasztalom a maradéktalan boldogságot életemben, már jó, nekem meg tavaly is volt kettő.

Advertisements

by lucia

Az anyám meg a gyerekem mennek a Rákóczy téren a metróépítkezés mellett. Áron aszondja:
– Ez mikor fejeződik be ez az építkezés?
Anyám: – Hát most már nem nagyon sokára.
– Lehet, hogy még akkor te is élni fogsz?
– Hát lehet.
Kicsit hallgatnak, aztán a gyerek így szól:
– A Márk azt mondta az oviban, hogy a hat éves már öreg. De ez nem igaz, mert én már hat és fél vagyok és nem vagyok öreg.
– Még én se vagyok olyan nagyon öreg, pedig tudod hány vagyok?
– Hány?
– Ötvenöt.
– Jéézusom.

by lucia

Amikor maratont futottam, akkor nem volt ilyen, most van. Most jó kedvem lett és könnyûnek érzek mindent. kíváncsi vagyok ez meddig tart. Meg hogy a célig mennyi van még. Kéne pihenni egy kicsit. Mondjuk reggel jó lenne egy futás.

Egy harminckörüli férfit látunk. Egy üres, meghatározhatatlan helyen
áll. Megcsörren egy óra, és elindul a zene. Dinamikus, ritmusos szám.
A férfi csodálkozva nézi, ahogy egy furcsa effektel megnégyszerezôdik,
és a négy énje elôtt megjelenik egy-egy pult. A négy férfi
magabiztosan, mégis izgulva a pultokon található nagy, világító
gömbökre teszi a kezét. Jobbról bejön az ötödik szereplô, az illetô
férfi ötödik énje, de ez a figura frakkot és hosszú kalapot visel.
Leveszi a kalapot, és a kezében megjelenô varázspálcával a kalapból
elôvarázsolja a Terméket. A négy férfi izgatottan és szinte teljesen
egyszerre megnyomja a gombokat. A jobb szélsô lett a gyôztes. Belép a
varázsló gyönyörû asszisztensnôje és elegánsan a gyôzteshez viszi a
Terméket. A kamera a nyertesre közelít, aki a termékkel a kezében
rámosolyog az asszisztensnôre és megnyomja a termék bekapcsológombját,
aminek köszönhetôen a másik három én, valamint a bûvész villámgyorsan
visszaolvad a fôhôsbe, aki a kiinduló üres térben találja magát.
Leteszi a terméket, beállítja az óráját és lefekszik. Ekkor a zene
elhallgat és megjelenik a felirat: Termék. Minden nap jobb lesz mint
újkorában.

Vágunk az öt másodperces kiegészítô szpotra: Nagyban a Termék látszik,
mellette egy sárga csillagban az ára. A narrátor így szól: Most
akciósan találhat magára! Részletek az interneten és a
hipermarketekben!

kömtö kömtö kömtö kömtö
lite lite lite lite

by lucia

A harmadik világban a lányok álltak és néztek felfelé a másodikba. Általában a nagyszünetbe mentek ki oda az udvar végébe, hogy nézzék azt a lyukat az égen, amin át lehetett látni a második világba. A haramdik világban diktatúra volt, a diktatúrák pedig nem túl hatékonyak, nem csak az épületek szarok és rondák, de az égbolt karbantartása is akadozik. A kormány persze tudta ezt, és az ég prioritás volt, de a lakosság persze sose jelentette be az itt-ott feltûnô foltokat, és a besúgók sem jártak mindig mindenhol. A lányok azt hitték, errôl a lyukról csak ôk tudnak, de persze mások is rendszeresen bámultak át rajta felfelé. Ha jól néztek, látták, hogy a második világban milyen jó az iskolás lányoknak.

by lucia

Vannak ilyen homályos üvegek itt az irodában. Szobákat kerítenek le velük. A múltkor bent voltunk az egyikben doglozni és csináltunk fényképeket magunkról, mert azt gondoltuk, hogy az érdekes, hogy nem látszódunk rendesen. Itt van három kép.

by lucia

Úgy lennék vadliba. A vadlibák úgy röpülnek, ahogy úszni meg futni szeretek. Mintha épp azt a száz métert úsznám vagy futnám, olyan lendülettel, mindig előre. És közben vidáman kiáltoznak egymásnak.
Csókolom isten bácsi, azt szeretném kérdezni, hogy nem tetszik tudni, hol lehet vadlibának jelentkezni? Vagyishogy tessék mondani hogy van ez? Sorok vannak és be kell állni az egyikbe és akkor van ilyen vadlibás sor is?