zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: October, 2008

by lucia

Mostanában kemény riffekkel nyomom. Fémesen szól a gitárom. Erős egyek a dob csupán. De az énekes öltönyt visel, hajáben éles választék, nyakkendője kifogástalan, a tánca nem több egy-két mozdulatnál, és egyetlen fölösleges hangja sincs. Na jó. Kicsit megcsillan valami izzadtság a halántékán, ha a fényekhez képest úgy fordul.

Advertisements

by lucia

Az Ur 2008-ig esztendelyének October ho 23-dik naplyán hajnalban kelék annak szándokával, hodj az Normafárul – ahun az annak idüjében az opéra háza énekves nője mind egyes évbe elénekvedt vala egy áriát nemes Bellini mester Norma cimü ínekes szini darabjábul, olly dagadt testvel, mellyen se az ditső karnagy, se az coloratur tenor törvínyen kivüli sarja, az az fattyva nem látszódék az maguk időjébön -, minél korábban elindulhassak utamra.
Unnan gyalogolék vala serény ügyekezettöl végig az pyros jelzísön hajnal pyrkadásátul egísz alkonyat leszálltáig azon telies napon át.
Az elsö kilomíterek edjszerüek s temposak valának folyvast egesz Pilis Szent Ivan kijes falujaig, ahun találék edj szíp pyros almát, mellynek örülék vala s megevém, s haladék továb az pyros s az sárga uton, melly sok helyüt meg szakada, s eltévelyedestűl félvén kerüngetüzetésre késztete engemet, mellynek okán fennen hangun kajabállám, hodj az erdészök idesanja hállyas, radjásch valagi, hodj szottjanna reá az ídös edj fijuk inkonzisztensen utjelet föstő hyjje fejire, hodj az fulladjon belé az anja husa byzhedt mélyébe.
Imigyen keringenék, több alkalommal is, melly miatt oszt sokat dzsoggingolék, béhozandván az lemaradvásomat.
Három kiabállást és legalább négy hudgyozzást követően meg érkezék az Pilis Szántóra, ahun láték edj vitzes írást edj falon, melly szerént kőműves munkák és utánfutó kő. Fejjem balra tartván olvasám e felíratot és röhögék, hodj emez kű vadjis költsönzés, az feliratban ollyan, mint amaz á az Micimackó Tilos az ájában, mikor fejjem vissza fordétván BUMM, erést bele ütközék edj bizonyos elöttem álló beton villany Oszlopba, melly ütközéstül sok pyros vér hirtelen kiserkent orrombul, s szám széliből, s én tenyerem élivel föltartva valék kénytelen kivárni, mig vírem megalvada, mivel papyr zjepi edjáltalán nem vala nálamnál.
Az müuton átjutván Pilis Szent keresztre, az Templommal szemküzti Felső kocsmába elfogyasztám maradék Sandwich-jeim, a nemes házbul való, ditső hazardeur, az azonos nevü angol Lord culturalis s culinaris hadjatékait. Ivék hozzájuk egy palackos sert meg egy kiss cupitza unicumot, s menék tovább fel az Dobugó Kűre, mellynek mélyén az füldünknek edj szüve dubog.
Menék, kaptaték az meredélyen, mikoron érezém, hodj halhatatlan lelköm gátjai fölszakadának, s az keserves könnyek között kérni kezdém az én edj élő Szent Istenömet, adna e erőt s akaratot fájdalmam leküzdésire, e Szent Nagy hedj leküzdésiben, s hodj minél okosabban s ügyesebben nevelhetném az én edjszülött Áron fijam, s birjam munkámat, mellyel segélhessem édös anját s öt az pízzel.
Kérlelém sirós hangon az én Istenömet, próbálja megbotsájtani az gonoszságot, mellyet az én egykorvolt Judit kedvesömmel tevék, hodj elváltunkkor nem meg könnyebvülést, ha nem gyötrődést s fájdalmakat hozék reája.
Kérém az én Uram, hodj kíméljen mög az Rák Betegség ujjabb támadásátul s kérém, óvja mög minden szerettömet minden földi és nem e világi gonoszságtul, betegségtül.
Majd hálátul eltelt zokogvást köszöném mög az én Uramnak, teremtőmnek, hogy élettel ajándékozá mög gyarló, ösztönlény lelkömet, s én képes lehetek beszívni ez hatalmas csuda-világ emez mindenféle illatját, s élvezhetém amaz hüs szellőt avadj égető napsugárt.
Idj megkönnyebvülvén immár könnyek nélkül érék föl Dobugó Kűre, ahunnan djors líptekkel iramodék emez Rám-szakadék s amaz dömösi Busz Megálló felé.
Szinte kocogék siettömbe, miközben szépen mondék Syát, jó napotot minden szembe igyekvőnek, kik erőst viszlaták vérverte ábrázatom, páran meg is kérdvén, van e bajom, de én csak fejem csóválva jelzém, hodj minden rendben.
Annak utána az tizennyolc tizenhetes buszt el is kapám és átizzadott ruhámban vacogva örülék az schauffeur által bekapcsolt fütésnek, meg fájdalmaimon s fáradtságomon tuli hatalmas meg könnyebvülésemnek.

by lucia

Forradalmak kellettek volna még. Ha történész lennék, forradalomkanonizációból írnám a szakdolgozatomat. Az ökölrázástól a munkaszüneti napig. Ez lenne a címe.
Havi egy forradalmat a magyar történelembe! Ez lenne a jelmondatunk, ha forradalmat csinálnék a szellemi erőterembe gyűjtött lelkes fiatalokkal. Rugalmas dátumok lennének, például február második péntekje. Zászlónkon egy négynapos hétvége lobogna.

by lucia

Vége a formai újításoknak. Vége a tartalmi újításoknak is. Erre jutottunk a Jucival. Aztán én azt mondtam, hogy de én az innováció híve vagyok. Fogok írni egy olyan regényt, ami egy blogból, egy fliker ökántból, egy csomó iwiwes meg egy fészbukos profilból, és pár jutyúb videóból áll. Meg egy csomó linkből. És egy idő után íródik magától. Tényleg. Tökjó.

by lucia

Komoly doppingellenőrzések várhatóak a következő olimpián. Már most mindenki nagyon izgul, hogy le ne bukjon. Nem árt idejekorán elkezdeni szedni cuccokat. A múltkor is az a híres bringás, hogyishívják?, lebukott, mert nem volt elég magasa tesztoszteron szintje és nem fogod elhinni, de még epót sem találtak eleget a vérében. Ha ez így megy tovább, vége lesz a sportnak. El tudod képzelni, hogy valaki nem egy világcsúccsal lesz olimpiai bajnok mondjuk négyszáz méter vegyesen?

by lucia

Ástam egész nap. Megcsináltam a négyzetméterenkénti másfél túrást, a Vakondó Zrt jelenlegi hivatalos előirányzatának 117 százalékát. Pedig közben fáj a vállam. Aztán kijöttem, kitisztítottam a karmaimat és elővettem egy almát. Az első arrajárótól megkérdeztem, hogy nem irtózik-e a késtől és megmutattam neki a bicskám, amivel az almaszeleteket vágtam magamba. Ő megnézte a pengét, aztán a fejét csóválva azt mondta: most, hogy így mondod (pont pont pont) és hozzátette: köszönöm, nem is tudtam, hogy pengefóbiám van.

A néni  a házból megkért reggel, hogy szedjem már össze itt hátul a leveleket. Én gyorsan el is kezdtem összeszedni. A néni meg csak állt ott a lépcsőház hátsó kijáratánál és hallgatta, ahogy surrog a gereblye a füvön. Én is azt hallgattam. Aztán a néni azt mondta: Szokta maga Péter nézni ezt a ködöt reggelenként? Ugye szokta? Maga még láthatja, tudja. Ne felejtse el hát nézni! Aztán elment. Amikor hallottam, hogy becsukja a lépcsőházajtót, leálltam a gereblyézéssel. De a köd már elporladt a napon.

by lucia

Az irodában beraktam a Dead Kennedyst. Ketten voltunk a szobában a Krisztiánnal, ő basztatta a mekintoson az izét én meg bölcsen hallgattam a zenét. Sokáig csend volt, kivéve a Dead Kennedyst. Aztán a Krisztián elég váratlanul és meglehetősen feszülten így szólt:
– Nem lehetne, hogy valami olyan zene szól, hogy egy reklámügynökségen vagyunk és nem olyan, hogy baszd szájba a kurva anyád?

by lucia

Tetszik tudni Marikanéni, nem akartam, hogy meg tessen hallani, hogy a Kistamás azt kiabálja, hogy. Hát azt, tetsziktudni mit. És ezért volt az egész. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Most nem tudom, mit mondjak a rendőröknek. Elmondhatom, hogy a Marikanéni és a János bácsi? Vagy ez már mindegy? Én nem gondoltam, hogy a Kistamás ennyire nem bírja. Én tényleg csak azt akartam, hogy ne kiabáljon. Tényleg csak a Marikanéni miatt.

by lucia

Itt most lenne egy bekezdés az élet értelméről. Vagyis arról, hogy tulajdonképpen nem nagyon lehet tudni, hogy mi az. Lenne egy péla, egy gyerek születésnapja, ahol látszan, ahogy egy csomó harminckörüli felnőttnek fingja sincs, hogy miért is él, illetve a legtöbbjében fel se vetődik, hogy ez kérdés-e egyáltalán.
És akkor itt meg jönne egy másik bekezdés, ami arról szól, hogy hogyan is van ez a sok hat év körüli fiú és lánygyerek egy ilyen hetedik születésnapon. Aztán azt olvashatnánk, hogy az életnek tulajdonképp nincs is értelme. Kiderülne számunkra, hogy az élet nem több. Így van ez jól.

by lucia

Egy bolond hegedűs lakik a szomszédomban az alagsori bringatárolóban. Néha átkopog és akkor kiállunk a szobám ajtaja elé. Én szagolom, ahogy csapódik le a hideg a fűszálakra, ő meg cigizik. Közben mesél. Hogy ő régen a Dunán lakott. Egy lebegő házban. Egész nyáron gyűjtötte az uszadékfát, hogy télen legyen mivel fűtenie. Minden második télen belefagyott a háza a vízbe és nem mozgott tovább. Az olyan furcsa volt, hogy olyankor pár napig rosszul volt, émelygett és imbolyogva járt. Minden tavasszal megkérte egy barátját, hogy a motoroshajójával tolja fel a népszigethez, és minden ősszel megkérte, hogy tolja le a Kopaszi gáthoz. Télen Délen, nyáron Északon.

Be fogok magamnak ide szerelni egy kályhát. Lyukat vágok a falba, ott vezetem ki a kéményt, aztán körbepurhabozom, hogy jó ronda legyen. Fölásom a pázsitot és veteményezek majd. Húsz kilométerről, egy lovardából hozatom magamnak a trágyát. Esténként meg arról vízionálok majd, hogy lesz egy olyan kor, amiben az emberek autóval járnak, és pazarolják az energiát meg az anyagot. Furcsa vágyódást is érzek majd egy ilyen lehetetlen, távoli civilizáció után.