by zsempet

Mik történtek a Kapás büfében, amíg sorban álltam almás pitéért:

• Egy bácsi sültkolbász-karikát mártott mustárba műanyagvillával, majd bekapta és megette. Utána sóhajtott és körülnézett. Gőzölgött a teája.

• Egy néni apróval akart fizetni, és rengeteg érmét öntött a pultra. Számolgatni kezdtek az eladóval. Kisvártatva az eladó így szólt: Schilling. Milyen rég láttam ilyet.

• Egy alacsony, kicsit ragadozómadár-orrú lány kikérte előlem az utolsó almáspitét. Sóhajtottam és rámosolyogtam.

• Kértem egy brownie-t.

by zsempet

Anya, baj van. Kettest kaptam önismeretből.
Hát az nem jó. Főleg, hogy meditációból meg bukásra állsz.
Igen.
És a terápia felelésed, hogy sikerült?
Elakadtam a kisgyerekkornál. De azt mondta a tanár, hogy hipnózison javíthatok.
Még szerencse, hogy merevedési zavarból megkaptad az ötöst.
Igen, de a szexuális energia dolgozatom sem lett túl jó.
Ajjaj. Mi lesz?
Hát valószínűleg életismétlés.
Szamszara? Hát az elég szar.
Igen. De végítélettanon azt mondták, hogy a megvilágosodásvizsgának nincsenek előfeltételei.
Nem kellenek hozzá a pontok? Nahát! A mi időnkben ezt még szigorúbban vették.
Nem, nálunk már csak simán beülsz a terembe és kitöltöd a csakrákat.
Hát akkor még van esélyed!

by zsempet

Te én úgy unom, hogy olyan sokat vagyok pontosan olyan formájú, mint a testem. Lennék például kis kerek gyöngybetűformájú, szigorúan középen minden hurok és karika. Vagy feltekerednék szívesen egyszer, csak próbaképp, mint egy mérőszalag, csak nem lenne végem. Meg lehetne mérni velem, hogy milyen messze van a legközelebbi antianyag. Vagy lennék mondjuk egy sima fitnesszlabda, felvenném a sok seggformát. Meg pattognék esetleg. Középfokú szinten meg ki tudnék pukkadni, és a kis gumit, ami maradt utánam ki tudnám dobni a kukába.

by zsempet

Elnézem, ahogy lassan rásötétedik a levegő a téglafalra a drága budai kisutca túloldalán. Akváriumüveg az iroda ablaka, ennyi biztos. Hogy mi vagyunk-e a halak idebent, vagy a többiek odakint, folyamatosan váltakozik. A betonpadló engedélyköteles, a többire ér lefeküdni és izzadsággal nyomot hagyni.

Nyomott a levegő, nyisd ki kisfiam a hűtőt, hadd hűljön kicsit a derekam itt a sezlonyon. Nem vagyok már a régi na. Annak idején negyven fokban a május elsejei felvonuláson végig én mentem elől a dögnehéz K betűvel. Hétvégente meg a túrák. Nem is csoda, hogy olyan seggem volt. Fodrosszőrű lucskos kis zsenge bárányhúsom volt egyetlenem, elég ha ennyit mondok. Elfért mindenem a fiúk egy tenyerében. Szerettek is markolni mindenhol.
Most meg fájóslábú vénasszony vagyok, nem több, mint két perccel később. Persze közben volt anyád, meg a bátyja, meg vagy ezer liter Ararát konyak, egy jó tonnányi Symphonia dohány, úgy kilenc hektó kávé, több millió flekknyi elolvasott napi- és hetilap, négy költözés, három állás, egy rossz nyugdíj és egy eltemetett férj. A hűtő régi, a tévé új, lapos. Szebb, ha nincs bekapcsolva, a kis vékony keretével. A kis dédunoka ott a hasadban, az is lesz ilyen öreg és ronda, csak nyugodj bele. Épp csak meghalni nem fog soha. De ez így van jól. Nézem az állatos csatornákat. Hát a természetben fontosabb minden halál az életnél. Az a szerencsétlen kafferbivaly ott fekszik az oroszlán alatt és még él, de látszik rajta, hogy nem fél. Hát én se félek, tudodmit.
Kérdezed, hogy mit szólok. Hát mit szólnék. Örülök. Jó része ez az életnek. Fiatalka vagy még kicsit, de nem baj. Jó az, ha csinos az anyja a gyereknek. Olyan ez, mint egy sodrófa. Ez a pár év. Megváltoztat, az biztos. De nem árt az senkinek. Magadtól úgyse változnál semmit. Csak forrna benned az élesztő és puffadna a sok szar gondolat, mint a képregényekben a gondolatbuborékok, amíg már nem kapnál levegőt a gáztól. Aztán ott ülnél harmincöt évesen az agyturkásznál, hogy jaj jaj, mi értelme van az egésznek. Röhögnöm kell. Így meggyúr az élet, de legalább nem korog benned semmi. Csinálnod kell, figyelned kell. Nem rossz az. A többi adódik majd.