by lucia

Tegnap a DVD kölcsönzőben állt előttem egy lány. Azt mondja: Szóval biztosan nincs bent a (Filmcím – nem emlékszem)? A kölcsönzős a fejét rázta. A lány erre így: Három év. Három éve ez az első szabad délutánom. Három éve minden nap dolgozom. Most, ma lehetne az, hogy pihenek egy kicsit. (Itt már szinte sírt.) Három éve először ma nézhetnék meg egy filmet és most ezt tönkretették.
A kölcsönzős csaj látható lelkifurdalással harapta be alsó ajkát, mintha ő vitte volna el a kérdéses filmet. Aztán ideadta az enyémet és azt mondta, hogy elég lesz, ha holnap behozom a kétezret a régen lejért tagsági megújítására.

by lucia

A gyilkos tétován mászkált az irodalomban. Sorra járta a krimiket, a tragédiákat, a szociodrámákat, a dokudrámákat, sőt, még a mesékbe is elment, majd végső elkeseredésében még egy-két ifjúsági regényt is meglátogatott. Mindenhol azt mondták neki, hogy sajnáljuk, az a helyzet, hogy ma már nincs bűn az irodalomban. Kénytelen lesz jó útra térni. Dehát én a gyilkoláshoz értek! Kiáltotta elkeseredetten a gyilkos és úgy döntött, saját kezébe veszi a sorsát.
Felszállt a hévre, aztán átszállt egy buszra, aztán gyalogolt, míg ott nem állt egy jól ismert szerző háza előtt. Még nem tudta mit akar, talán csak arra gondolt, hogy beszél vele, megkérdezi, mi történt, ki tehet erről? Nem egy kanonizációs hiba ez? Nem lehet, hogy neki mégis helye van az irodalomban, csak valahol, valami tanszéken, vagy szerkesztőségben elkúrtak valamit? Ő mégiscsak egy nagy szerző, nem tudna szólni pár szót az érdekében? Hát hogy néz az ki: irodalom bűn nélkül? Ki hallott már olyat? Vagy lehet, hogy tényleg ő a gyilkos őrült meg és mindenki normális? Tényleg nincs helye gyilkosnak az irodalomban? Ő mint szerző a legavatottabb szakértője egy ilyen magafajta karakter problémáinak. Kéri segítsen. Ilyesmit akart a szerzőnek mondani a gyilkos, ez járt a fejében, ahogy a ház felé sétált.
A kapuhoz érve becsöngetett. Egy szürke kardigános, szemüveges alak lépett ki a házból és jött oda a kertkapuhoz. Jó estét, szólt a gyilkos. Jó estét, felelt a szerző. Segíthetek? Kit keres? Önt szólt a gyilkos. A gyilkos vagyok. Tudja, az irodalomból. Tessék? szólt a szerző, mint aki rosszul hall. A gyilkos vagyok, szólt a gyilkos újra. Tudja, az irodalomból. Dehát az irodalomban nincsenek gyilkosok, válaszolt hitetlenkedve a szerző. De vannak. Szólt a gyilkos nyugalmat erőltetve magára. Én például onnan jövök. De nem kaptam helyet egyetlen könyvben sem. Hát ez azért történt, fiatalember, szólt a szerző kicsit emelt és kioktató hangon, mert az irodalomban nincsenek gyilkosok. Az irodalomban nincs bűn sem, ha nem tudná. A gyilkos azt érezte, hogy mindjárt elsírja magát. A kétségbeesés és a düh keveréke kemény, keserű gombócként jelent meg a torkában. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ne ordítson. Dehát, szólt, már hogy ne lenne. Itt vagyok én. Itt állok maga előtt. Figyeljen ide! szólt türelmetlenül, a szavába vágva a szerző. Tudja maga micsoda? Egy senki, nem gyilkos. Nincs helye az irodalomban. Jobb, ha elfogadja ezt a tényt! És most gyorsan menjen innen, mielőtt rendőrt hívok! tette hozzá és megfordult, hogy visszamenjen a házba. Várjon! kiáltott a gyilkos kétségbeesetten. Várjon! Tette hozzá nyugodtabban. Tudta már mit kell tennie. A kabátja zsebébe nyúlt. Mit akar? szólt a szerző leereszkedő hangon és megfordult. Várjon szólt a gyilkos most már szinte suttogva és kihúzta a fegyvert a zsebéből, aztán lőtt. Egyszer, kétszer, háromszor. A szerző hanyatt esett a kerti járdán. A teste még rángatózott. A gyilkos közel lépett a kertkapuhoz, bedugta a pisztoly csövét a rácson, és a fekvő testbe ürítette a tárat. Aztán gyors léptekkel elindult a buszmegálló felé.

by lucia

Tulajdonképpen minden olyan zenét szeretek, amiben vannak ilyen erős dobok. Ilyen ds ds ds, keményen odarakott egyek és erősre kevert cinnek. Itt tartottam ma reggel a fejben folytatott beszélgetésben, a gyorspék előtti sorban. Előttem egy pár állt, a nő a szokásos magassarkú, szűkfelső, emeltsarkú kombinációt viselte, a férfi pedig a lezser eleganciájú, kreatív erősember felszerelést: bő farmer, papucscipő, vicceskedő felirattal ellátott póló és fekete zakó. Az a fajta intellektuális macher, aki, bár kézben hordja a mobilját, felvesz például Converse cipőt csíkos Tommy Hilfiger nadrággal és nem csak hamis, fekete, vényakú Dolce és Gabbana pólót hord meg hegyesorrú bőrcipőt. Viszont azt már nem látja, hogy mennyire hamis és béna a Converse a Tommy Hilfiger nadrággal, sőt, még büszke is arra, hogy milyen jól öltözik és sokat is beszél róla. Aztán persze elég egy kellemetlen mobilhívás, hogy láncdohányozni kezdjen és folyamatosan kurvaanyázni meg úgy vezetni mint az állat és irtózatos hangon leordítsa a csaját. Bármennyi külsőt hord fel vakolatként, az mindig vékony máz marad.
Két papírzacskónyi fornettivel a kezükben távolodtak. A férfi épp uralni próbálta a nőt, amiből azt a következtetést vontam le, hogy még nem kapta meg, vagy munkamegbeszélést látok. Végtelen magabiztosságot sugárzó mozdulatokkal lakta be a teret kettejük előtt és bár a csaj magasabb volt nála, mégis sikerült valahogy úgy mozognia, mintha lefelé beszélne hozzá. És akkor, amint menet közben kicsit a nő felé fordulva magyarázott, bal keze titkon a papírzsákba vándorolt, kivett egy pogácsát, és egy gyors, sunyi mozdulattal a zakója zsebébe süllyesztette.

by lucia

Lesz egy olyan blog, ahol minden nap írni fogok valamit, de csak egy-két órára hagyom fent. Mindig máskor írom ezeket a bejegyzéseket és mindig másmennyi ideig lesznek kint mielőtt letörlöm őket. És ez senkit se fog érdekelni egyáltalán.

by lucia

Van egy nő. Egy óvónő. Egész nap gyerekekre vigyáz, esténként pedig egy férfit szeret. Főz neki, mos reá és a hátát is megmossa bő szappanos habbal. A férfi utána lefekteti az ágyra és alaposan, tetőtől talpig végigmasszírozza. Az óvónő azt szokta mondani, hogy az ő vőlegénye a Dagobert Bácsi, de az ovisok nem hisznek neki. Szerintük valami elég jóképű faszi lehet, mert az óvónéni se rossz csaj. Aztán, munka után a buszmegálló felé menet az óvónő rááll a kőre, amire minden délután, egy térképészeti tájékozódási pontként szolgáló négyszogletű kőre, és azt kívánja, hogy ma este végre essen teherbe a Dagobert Bácsitól a masszírozás után.

by lucia

"Förtelmes. Ez az egész förtelmes. Most miért mondod ezt? És főleg miért így? Most egyszerűen imádom ezt a szót. Mennyire imádod, mondjad!? Förtelmesen imádom. Imádgatgatom egyszerűen. Förtelmes vagy."

by lucia

Kíváncsi vagyok, mennyi ideig lehet egy állat lelke a teteme környékén. Nem túl bonyolult lények az állatok, gondolom rögtön porlanak fel a bardóba, hogy aztán minél hamarabb újjászülessenek, de lehet, hogy van amelyik, mondjuk a nagyobbak, még ott időz egy darabig. Erre gondoltam, miközben a három megfulladt állat tetemével foglalatoskodtam szombaton.
Van a szőlőben egy kétszázliteres műanyaghordó, amit esővízgyűjtőnek használok. Egy zöld hordó, halvány betűkkel egy belga cég logója és címe látszik rajta. Kíváncsi vagyok, hogy kerülhetett oda, ahol most van. Meg hogy mi lehetett benne régen. Arra is kíváncsi vagyok, hogy kerülhetett bele a két patkány, meg a róka. Meg hogy vajon beteg leszek-e attól, hogy a döglegyek rámszállnak, miközben a félig teli, iszonyúan bűzös hordót rángatom minél messzebb a háztól kiönteni. Anna vagy Zsolti mondta, hogy nem a bűze miatt taszít minket a hullaszag, hanem mert tudjuk, hogy hullákból jön. Kirángattam a kert széléig a hordót. Egy-kétszer a kezemre loccsant az a víz. Ordítani tudtam volna az undortól. Szörnyű lassan a meredek lejtő szélére értem. Billentettem, kijött a rengeteg víz és kigurultak a dögök. Egy-két métert gurultak, szánkáztak lefelé. És végre megnyugodtam.
Azt hiszem, értem a gyilkosokat. Ha teljes valójában érzékeled az élettelenséget, már el tudod fogadni. Az élő értékrended, az élő valóság kiegészül egy tárggyal. Nem mozog, csak ahogy a gravitáció vonzza. A nyaka hülyén fittyen, olyan kontrollálatlan az egész. A felpuffadt patkány viccesen olyan, mintha el lenne hízva. Nem fontosak. Nem támadnak, nem csinálnak már semmit. Pár kiló rothadt hús. Egy megoldandó higiéniai probléma. Egy logisztikai- és munkaszervezési probléma. A halott csak addig halott, amíg megadod neki azt a tiszteletet még életében, ami egy élőt megillet. Ha nem tiszteled az élőt, a hullája tulajdonképp anyag lesz, semmi több. A Hutuk, a nácik, a szerbek, Újvidéken a magyarok, Afrikában és Indiában az angoloknak könnyű dolguk volt. Nem élő embereket öltek, hanem absztrakciókat. Csótányokat, zsidókat, kaffereket, partizánokat.
Amint obszcénul kifordult tagokkal kifordultak a lejtőre, a szaglászó, éhes és végtelenségig szomjas élőlényekből büdös dögök lettek a fejemben. Gyorsan meg kell szabadulni tőlük és aztán meg lehet fürdeni, lehet inni még egy korty pálinkát, és le lehet menni a gyümölcsfák közé, hátha a forróság illata lassan kiszellőzteti az orromból a szagot. Elástam őket, ittam pálinkát, kinyitottam egy sört is, és lementem a fák közé, de a szag megmaradt.

by lucia

Kíváncsi vagyok, mennyi ideig lehet egy állat lelke a teteme környékén. Nem túl bonyolult lények az állatok, gondolom rögtön porlanak fel a bardóba, hogy aztán minél hamarabb újjászülessenek, de lehet, hogy van amelyik, mondjuk a nagyobbak, még ott időz egy darabig. Erre gondoltam, miközben a három megfulladt állat tetemével foglalatoskodtam szombaton.
Van a szőlőben egy kétszázliteres műanyaghordó, amit esővízgyűjtőnek használok. Egy zöld hordó, halvány betűkkel egy belga cég logója és címe látszik rajta. Kíváncsi vagyok, hogy kerülhetett oda, ahol most van. Meg hogy mi lehetett benne régen. Arra is kíváncsi vagyok, hogy kerülhetett bele a két patkány, meg a róka. Meg hogy vajon beteg leszek-e attól, hogy a döglegyek rámszállnak, miközben a félig teli, iszonyúan bűzös hordót rángatom minél messzebb a háztól kiönteni. Anna vagy Zsolti mondta, hogy nem a bűze miatt taszít minket a hullaszag, hanem mert tudjuk, hogy hullákból jön. Kirángattam a kert széléig a hordót. Egy-kétszer a kezemre loccsant az a víz. Ordítani tudtam volna az undortól. Szörnyű lassan a meredek lejtő szélére értem. Billentettem, kijött a rengeteg víz és kigurultak a dögök. Egy-két métert gurultak, szánkáztak lefelé. És végre megnyugodtam.
Azt hiszem, értem a gyilkosokat. Ha teljes valójában érzékeled az élettelenséget, már el tudod fogadni. Az élő értékrended, az élő valóság kiegészül egy tárggyal. Nem mozog, csak ahogy a gravitáció vonzza. A nyaka hülyén fittyen, olyan kontrollálatlan az egész. A felpuffadt patkány viccesen olyan, mintha el lenne hízva. Nem fontosak. Nem támadnak, nem csinálnak már semmit. Pár kiló rothadt hús. Egy megoldandó higiéniai probléma. Egy logisztikai- és munkaszervezési probléma. A halott csak addig halott, amíg megadod neki azt a tiszteletet még életében, ami egy élőt megillet. Ha nem tiszteled az élőt, a hullája tulajdonképp anyag lesz, semmi több. A Hutuk, a nácik, a szerbek, Újvidéken a magyarok, Afrikában és Indiában az angoloknak könnyű dolguk volt. Nem élő embereket öltek, hanem absztrakciókat. Csótányokat, zsidókat, kaffereket, partizánokat.
Amint obszcénul kifordult tagokkal kifordultak a lejtőre, a szaglászó, éhes és végtelenségig szomjas élőlényekből büdös dögök lettek a fejemben. Gyorsan meg kell szabadulni tőlük és aztán meg lehet fürdeni, lehet inni még egy korty pálinkát, és le lehet menni a gyümölcsfák közé, hátha a forróság illata lassan kiszellőzteti az orromból a szagot. Elástam őket, ittam pálinkát, kinyitottam egy sört is, és lementem a fák közé, de a szag megmaradt.

by lucia

Kőérberek lakótelep, kinti uszoda hat perc bringányira hétszázért. A víz teli jóltáplált, túlápolt, gazdag csöcsökkel és seggekkel pilátesz és szpining között izomlazító tempózás közben. Körülöttük tetovált accountasszisztensfiúk pumpálják a pectoralisukat és titokban igazgatják a töküket a bermudájukban, gondosan felborzolt a tüsivel, pont mint Beckham 2003-ban.
Úszás után körbegurulok. Tizenöt négyemeletes kevesebb mint három holdon, normális ember szőlőt nem telepít ilyen sűrűn. Minden második lakás üres. Néma csend. IKEA szag, és távoli kutyaugatás. Egy erkélyajtó nyílik. Kilép egy vadrózsaszin selyemköntös. Utána egy csíkos bermuda kék atlétával. Oldalazva a saját helyéig topog a zöld Flora műanyagasztal mellett. Én lassítva nézem lentrőli rövidülésben a rózsaszínt. Aztán a kék atléta leül, és a rózsaszín is vonakodva ereszkedik. Fordulok, egyetlen üzlethelyiség nem üres. Virágbolt. Ez van ráírva: Bejárat a túloldalon!

by lucia

Egyszer volt olyan, hogy megcsinálták azt a rendőrséget, amelyik nem csak azokat kapta el, akik tényleg megöltek mondjuk egy embert, vagy kiraboltak egy bankot, hanem az írókat is, akik megírt embereket aztán megölettek más emberekkel a könyvükben. De hát, mondták az írók, nem én voltam, hanem a gyilkos a könyvben. Igen, mondták a rendőrök, de hogyan tudnánk elkapni egy valakit egy könyvben? Szükségünk van egy valós emberre, akit le lehet tartóztatni emiatt a gyilkosság miatt! De hát, mondták az írók, ez nem valódi gyilkosság, ezt én találtam ki. Igen, mondták a rendőrök, de a gyilkosság az gyilkosság, mindegy ki találja ki. Sőt! Előre megfontolt szándék, ha ti találtátok ki, nem is csupán afféle emberölés gondatlanságból, vagy hirtelen felindulás. Jobb lesz, ha nem írtok le egyetlen további szót