zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: April, 2006

hármas buli

by lucia

Ketten vannak. Én vagyok a harmadik. Két nô, meg én. Buli van. Nemrég jöttem, voltam valahol a városban és hívtak, hogy igyunk meg egy sört, hát jöttem, miért ne, gondoltam.
– Fú basszus Petruska, annyira kész vagyok! – mondja az egyik és mutatja az üres rumos üveget.
– Ezt ma ittátok meg? – kérdezem.
– Aha.
– Szép. Na és most mi lesz? Megyünk, megiszunk egy sört?
– Igen!
– ÁÁÁÁ – ordít a fel hirtelen a másik. Ijedten fordulunk felé. – Valaki írt! – mondja és felkapja a telefonját. Kinyitja, nézi, ki írt és mit. Felvihog. – Ezt a faszt bazmeg!
Mutatja nekünk a telefonját. Az egyik végigolvassa az üzenetet. Amikor a végére ér, jelentôségteljesen ránéz a másikra, elmosolyodik és megcsóválja a fejét.
– Ez tényleg hülye – mondja. – Nem normális.
– Hihi – mondja a másik büszkén. – Tudod ki írt még régebben? – fordul hozzám. – Bezuhov. Ezt írta! – Kinyitja a telefonját és nyomkodni kezd. Egy fél perc múlva az orrom alá dugja a kis képernyôt. Közben az egyik is nyomkodni kezdett valamit. Bezuhov angol nyelvû üzenete arról szól, hogy Varsóban van és tüzes lengyel lányok masszírozzák, most nem mondja meg, hol, de legközelebb megmutatja. Mosolygok és fejet csóválok.
– Nekem is írt – csipog közbe az egyik, miközben a másik összecsukja a készülékét. – Mindjárt megmutatom, az is nagyon durva. Csak elôbb megírom ezt.
– ÁÁÁÁ – ordít fel a másik hirtelen, hogy összerezdülök. – Ki az már megint? – ordítja a másik a telefonjáért nyúlva.
– Ki az? Ki az? – mondja az egyik a nyakát nyújtogatva, miközben a másik nyitja a telefonját.
– Kézbesítés értesítô – szól a másik.
– Megkapta? – szól az egyik. – Bezuhov? Az enyémet már vagy két perce megkapta.
– Lassú ez a hálózat bazmeg – szól a másik. – Faszom ebbe a szolgáltatóba.
– Az bazmeg a tiéd, az hihetetlen – teszi hozzá az egyik.
– Az bazmeg. A múltkor is, képzeld…
– Megyünk sört inni? – szólok közbe. – Jövet láttam egy jónak tûnô kocsmát itt a közelben.
– Persze! Mindjárt indulunk! Csak ezt még megisszuk. Egy fröcst nem kérsz?
– Fröcst bazmeg – szól az egyik és mindketten röhögnek. Aztán isznak.
– Mindjárt indulunk – szól aztán ez egyik.
– ÁÁÁ – ordít a másik. – Mi van? Ki az? – kérdi ijedten az egyik.
– Kiöntöttem a boromat bazmeg! Kurrrva élet! – ordít a másik. – Tiszta bor már az egész szoba bazmeg!
Mindketten röhögnek. Az egyik így szól:
– Fröcst? – és még jobban röhögnek.
– Na jó – mondom lemondóan. – Kérek.

Advertisements

by lucia

– Az unikum jó a herpeszre?
– Jó.
– Meg se kérdezed, hogy külsôleg, vagy belsôleg?
– Nem.

by lucia

Nőideál.

by lucia

Bojár minden tavasszal átváltozott. Végtelen testisége ilyenkor mint valami virág, először bimbózni kezdett, aztán kinyílt mint valami táncosnő combja, ahogy feltárja duzzadt, vérbő, pirosan reszkető leglényegét és azonnal, mohón átadja magát a körülményeknek, legyenek bármilyenek is. Bojár ilyenkor, tavasszal, már az első melegek beköszönte előtt a kertjében munkálkodott. Mindenkinél előbb megmetszett, mindenkinél előbb elégetett minden múlt őszről maradt anyagot, aztán különböző terveket szőtt a nagy változtatás szándékával; úgy feszült benne a tettvágy, testében az akarat, a csinálhatnék. Ilyenkor aztán a téli hónapok alatt felpuhult tenyérbőre először visszakeményedett, majd lehámlott, azt kapargatta egész nap és a cafatokat megette persze, felborotvált tarkóját megkapta a nap és ő még ezt, a húzó, csípő, égő és viszkető érzést is képes volt élvezni, hisz örömmel fogadott ő minden testi szenzációt, legyen szó a konvenciók által örömnek, vagy fájdalomnak tartott élményről.
Bojár nyögött, nyüszített, horkant, szellentett, apró húgycsöppeket ejtett, köpködött és szinte fröcsögve izzadt miközben erőt fejtett ki. Teste prés lett. Izmai iszonyatos erővel sajtoltak ki minden nedvet ízesülései közül, sűrűsödött, tömődött, egyre lényegibbé vált, egyre esszenciálisabbá. Szikárabb lett ilyenkor, de keményebb, cselekvőbb, és alkalmazkodóbb. Kavicsnak hívta magát magában. A testéhez alakult Bojár tudata is. A megoldások kínálták magukat. A lényeg szembeszökőbb lett, a célok közelebb kerültek, a gondolatok tisztábbak lettek, a mellékszálak nem burjánoztak úgy, mint télen.
Bojár tavasszal nem csak egyszerűen azt élte át, hogy olyan jól érzi magát, hogy az már fáj, hanem azt is, hogy él, és léte nem véletlen, célja van, értelme. Bojár ilyenkor, tavasz idején hitt.

Milyen Ibolya?

by lucia

“És mikor a Filiszteus felkészült, és elindult, és Dávid felé közeledék: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé.


És Dávid benyúlt kezével a tarisznyába és kivett onnan egy követ, és elhajítván, homlokán találta a Filiszteust, úgy, hogy a kő homlokába mélyede, és arczczal a földre esék.


Így Dávid erősebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kővel. És levágta a Filiszteust és megölte őt, pedig kard nem is vala a Dávid kezében.


És oda futott Dávid, és reá állott a Filiszteusra, és vevé annak kardját, kirántotta hüvelyéből, és megölé őt, és fejét azzal levágta. A Filiszteusok pedig a mint meglátták, hogy az ő hősük meghalt, megfutamodának.”

(1Sám, 17, 48-51)

by lucia

Nátánnak amúgy van egy lánya, de nagyon ritkán beszél róla. Nagyon-nagyon rég nem látta. Az a gyanúm, hogy igazából csak tud róla, hogy van, meg esetleg látta születése után talán egyszer, de amúgy nincs is ez a lány igazán. Csak van egy tábla Nátán fejében, amin nagyon elmosódott betűkkel ki van írva, hogy Nátán, van egy lányod. Úgy hívják, Nyeszterka. De néha még egy kérdőjel is megjelenik a mondat után. Nátán fejében elég változékonyak a dolgok.

by lucia

Jó köves anyag ez. Biztos ahogy épült a ház, ezzel töltötték fel ezt a töltést. De nem sitt ez, itteni, jó vulkanikus kő. (Mutatja ülve az íveket. Innen töltötték, körbekörbe vulkanikus.) Jólszem (ez a “jól hiszem” Nátánosan) itt minden vulkán volt. Mondjuk éppenséggel nálunk, a szomszédban az akácosban annyi kis tengeri csiga van a talajban, mint a rossznyavaja. Szóval tengeri vulkánikus vidék ez éppenséggel. Tengerfenék volt itt minden, meg vulkán. Ilyen tengeri vulkánok vagy mi. (Elhallgat kicsit, tölt, iszik. Én csákányozok, meg halkan nyögve lapátolom ki a gyerekfejnyi köveket.)
Azér jó, hogy áthoztuk a csákányt nem? Csákány nélkül ezt kiásni! Hujjujjujj! (Iszik, rágyújt. Utálom, hogy mindenhol széthagyja a csikkeit. Megtámaszkodok az árok két partján – korlátlengés tornaóra – és kimászok. Odateszem mellé a hetvenes évekből maradt gyönyörű, utánozhatatlanul retró hamutartót. A ház hetvenhétben épült. Az öreg Balázs, aki építette a házat, bányász volt és biztosan cigizett még valószínűleg ebbe hamuzott. Most meg Nátán.)
Köszönöm. Jólszem én nem tudnék ilyen szandálban dolgozni mint te. Bemegy a föld a lábujjam közé, aztán megbolondulok úgy viszket. Le kell vennem zoknit, lábat mosni, tisztát venni. Annak idején volt a veszkócsizma, attól túl közel lett egymáshoz a két lábujjam. Egymáson vannak tulajdonképp. Azzal ez nem megy. Beférkőzik oda a homok. Meg van egy olyan benőtt körmöm te! (Mutatja megint.) Ezen az ujjamon, így arrafelé. Hujjujjujj!
(Iszik, rágyújt mégegyre. Érzem, ahogy lassan nekilendül az agya hullámvasútja és mindjárt elkezd mesélni.) Jó erőben vagy. Sportolsz te? Úszol? Hát, régen én is jól úsztam. Most már ötven méteren is biztos úgy szúrna a szívem. Régen vízimentő koromban azért jól ment. Le is kellett vizsgáznom belőle. Diplomám van belőle éppenséggel, vagy mi. Azt meséltem már, amikor leúszott egy úszólány? Hát az hogy kibabrált velem. Kapcsolatban álltunk az egész Balatonnal rádión. Jött a hír, hogy harmadfokú viharjelzés, erős Észak, északkeleti, nem, várjál csak, nyugati. Hogy is van? Északnyugati szél jött. Viharos erejű pontosabban. Na én meg megyek a motorcsónakkal, hát látom, hogy egy lány ott fekszik így (mutatja) egy gumimatracon. Gyönyörű kiscsaj, olyan szép te! Egyszerűen csodaszép. Ott fekszik a matracon. Jóval kijjebb, mint a bója. Na, oda hozzá, mondom németül, hogy csuldigung, bitte, menjen ki, mert grósze vihar közeledik észak… Mindegy. Aszondja, tudok magyarul is. Örültem, mert tudtunk beszélni jól, de akkor már olyan szél fújt, hogy ki kellett szedjem a csajt a hajóra és egy késsel kiszúrtam a matracát mert veszélyesen fújt a szél. Érted.
Na összebeszéltünk, mondta, hogy holnap lent lesz a strandon, keressem meg. Hát mentem, kerestem, találkoztunk, aszondja versenyezzünk a bójáig meg vissza. Nevettem, hogy kiscsaj, hát leúszom, mint a rossebb, formába voltam, akkoriban kellett is éppenséggel, vízimentőnek, érted. Le is kellett vizsgáznom belőle. Diplomám van belőle éppenséggel, vagy mi. Hát be a vízbe, alig kezdtem el úszni, látom, hogy hujjujjujj megy előttem mint egy motorcsónak. Én még félútig sem voltam, ő már jött visszafele. Hát jól elvert. Aztán beszélgettünk, igen csak frekventált csaj volt, mint kiderült, beszélt nyelveket, minden. (Mondom: Mi az, hogy frekventált?) Hát agyilag jól frekventált volt, vagy hogy mondják ezt. Nem így mondják? Frekventált? Dehogynem. Frekventált. Okos, na.
De nem ez a lényeg. Hát a motorcsónakból nézegettem utána napokon át és tudod mi derült ki? Hát amikor vízbe ment a kiscsaj, akkor egyszercsak, így hidd el, ilyen uszonya lett, mint egy halnak. Mi az a? Silló? Vagy hogy mondják? (Sellő.) Az! Sellő! Egy sellő volt az a kiscsaj, képzeld el! Mondták is a haverok, hogy örüljek még, hogy nem bűvölt meg! Mert azok megbűvölnek ám, meg is fullad az ember. Nem is tudom, miért nem tette. Talán szimpatikus voltam neki, vagy mi a fene.

by lucia

Svéd tudósok találtak egy ötszázmillió éves szart mondja a kollégám a képernyőjéből felnézve. Hm mondom én a képernyőmből fel se nézve. De az már nem büdi, nem? Kérdem szórakozottan. Dehogynem. Az aztán az igazán büdi. Válaszolja ő. Szegény svéd tudósok. Mondom erre. Kellett nekik keresgélni. Találtak egy régi, büdi kakát.

by lucia

“Simán elbôgöm magam magamtól még mindig, alig egy üveg bor kell hozzá, meg valami jó zene. Tíz évesen úgy tudtam visszaemlékezni a régi szép idôkre, hogy gyakorlott nagygenerációs Beatlesrajongó, azóta réghalott, alkoholista, kisvárosi értelmiségiek irigyeltek érte. Pedig nem ma volt.”

evézít

by lucia

Sajnos kénytelen vagyok azt mondani, hogy egész egyszerûen “király buli volt”.
Anta papája – a boldog, ifjú, és bohó változat – húsz évvel ezelôtt elrakott egy palack úgynevezett “Club 69” viszkit. Na és hát Anta pont kábé húsz évvel ezelôtt született. A viszki Anta szülôhelyén ünnepélyes keretek közt felbontódott, a felesek ledobódtak, Anta mintegy útra lett bocsátva, tulajdonképp, úgymond, kiröppentetett a fészekbôl. Anta annak rendje és módja szerint ki is röppent, és táskájában, a röpülést perfektuáló vonat segítségével magával hozta a húsz éve egy koloniál szekrénysor üvegezett részében érlelôdô ital maradékát is.
Egy üveg húsz éves Club 69. Képzelhetik. A díszdobozos sokéves csivasz elmegy a picsába. Ez, a mi Clubunk, épp, hogy kifolyik a palackból, olyan sûrû lett. Keményre érett. Tökös. Ne is részletezzük. Ô a fôszereplô. Tulképp már jóval a történet elôtt megvan a maga története. Anyuka ô, aki bevezet minket.
Lényeg a lényeg, megérkezek Antához, erôsen szórakozás céljából, menjünk és igyunk és táncoljunk! felkiáltással. Anta pedig bemutatja nekem a butykosban lakó öregasszonyt, akit – nyugodtan bélyegezhettek perverznek, de kimondom: – megszagoltam, és utána gyorsan és egyszerûen közöltem, hogy:
– Jó lesz.
Szó szót követett, és mivel éreztük, hogy ennek, a barátnémmal egyidôs italnak tér vagyis, pontosabban: TÉR kell, ezért lementünk a lakótelepi házak közé az egyik rétre, tisztásra, mezôre, vagyis nagy, füves részre a magas házak alkotta dobozfalak között, ahol, rengeteg nemrég, a tavasz alkalmából levágott száraz ágat találtunk. Anta dohányzik hál’ Istennek, ezért gyorsan raktunk magunknak egy tüzet, és füstszagúra ittuk magunkat az öreg italból a tábortûz mellett, miközben azt találgattuk, melyik konyhaablak mögött melyik háziasszony micsoda szörnyûségeket gondolhat rólunk, a város kertészei által levagdosott tüzelô mellett melegedô ivós laktalanokról. Aztán elfogyott az ital, Anta elfordult, és én eloltottam parazsunkat, miközben minden eddiginél érdekesebb dolgokat gondoltam a konyhaablakok mögött lapuló háziasszonyokról, és szórakozni indultunk az agrártudományi egyetem kollégiumának exkluzív klubjába, ahol remekül alakult az este, de ez már egy másik történet, amit valamikor máskor fogok elmesélni.