zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: February, 2006

by lucia

Tegnap volt két fiatal lány az uszodában. Egy szőke meg egy barna. Szép, izmos, karcsú testű lányok. Mindenki őket nézte. Minden férfi. Van egy faszi, aki mindig a nőjével jön, mindig feszíti az izmait és a nője, egy sovány, szomorúszemű nő, mindenhova követi. A faszi szabja a ritmust kettejüknek, ő mondja mikor kell szaunázni, mennyit kell úszni. Kicsi mozdulatokkal, fejrándításokkal irányít. A nő tangabugyis, kitömött melltartós bikinit hord. Rosszul érzi magát benne. A férfi néha lazán, nemtörődöm mozdulattal megmarkolja a nő pucér fenekét úgy, hogy az ujja vége a szemérméhez érjen. A nő ilyenkor mindig megrázkódik, de aztán gyorsan összeszedi magát és hálásan néz a férfira. Amúgy nem beszélnek szinte semmit. A férfi mond néha valamit és kész.
Tegnap este a férfi minden hossz végén hosszan álldogált és nézte a két fiatal lányt. Követte őket a tekintetével. Leplezetlenül sóvárgott. Olyan volt, mintha valami kirakatban nézett volna valami drága tárgyat. Szinte mozgott a szája, ahogy kalkulálta, hogy ki tudja-e spórolni ebben a hónapban  ezt a két pinát, vagy legalább az egyiket. Még a mellizmát is elfelejtette feszíteni. Közben a nő meg még soha nem úszott ilyen gyorsan.

Advertisements

by lucia

Amikor iszom, látom az agysejtjeimet, ahogy feloldódnak. Lassan, de biztosan disszolválnak a sejtfalak és teret hódít a sejtközi lötyi. Van egy ismerôsöm, aki pukkanni látja ôket, aztán meg van egy csomó ismerôsöm, aki nem nézi. Most, hogy gógyszert szedtem, láttam, ahogy elhervadnak bennem a jótékony organizmusok. Nem is elhervadnak, hanem elégnek, mint amikor hirtelen meleg lesz és egyik napról a másikra ilyen kis sárga törékeny izé lesz a muskátli levelébôl. Kis sárga törékeny muskátlilevelekkel vagyok tele belül. Ropognak a lábam alatt. A falfelületeim, amin eddig nemespenész csücsült, most vakfehérre vannak meszelve. Kifestettem belül, és most egyszerûen nem érzem otthon magam. Hülye festékszag van. Mész. Föl kell ragasztgatnom újra a posztereket a tinimagazinokból, újra el kell helyeznem a szônyegeket és nem szabad porszívóznom legalább két hétig, hogy úgy beüljenek a helyükbe, újra a helyére kell üldögélnem a székemet, könyökölnöm az asztalomat. Még szerencse, hogy elég minimál a berendezésem belül.

by lucia

Lelövöm mint egy kutyát. Felhúzom a géppisztolyomat és dsdsds, beleeresztek egy sorozatot. Levagylôvetízigszámolsz! Ezt fogom kiáltani harsányan, ô meg nem szól majd semmit. Ilyen ez. Gyôzök simán. Bekerítem, meglepem, legerillázom. Hahá.

by lucia

laszvegasz

by lucia

Digitális lázmérő. Kéne egy ilyen kép egy videoklipben, ahogy bedugják egy seggbe mondjuk, és elkezd számolni és nem hagyja abba. Nem hagyja abba egyáltalán. amíg vége nincs a számnak mármint. Akkor benyúl egy kéz és nullázza. Esetleg kihúzza, hogy cupp. Mondjuk valami szimbolikus számot mutatott éppen, amikor megállt. Kilencszázkilencvenkilenc egézs kilencvenkilencet. Még egy század celziusz és robban. Egy öngyilkos robbantó terrorista segge ez ugyanis, akik átképezték magukat önhőfejlesztő biobombákká, amelyek egyrészt környezetbarátok, másrészt meg nem lehet őket detektálni a detektorral a reptéri biztonsági kapunál. Ez egy ilyen meditációs gyakorlat, ezer fokig hevíteni magad és akkor, ha bizonyos dolgokat ettél előtte, gyúelegy leszel és robbansz. Ezért az összes vallási fanatikus öngyilkos merénylő elmegy tibetbe, hogy megtanulják a buddhista szerzetesektől a meditációs gyakorlatokat, amivel ezer fokig hevülhetnek és ott élnek nagyon sokáig, és a sok meditációban megvilágosodnak és rájönnek, hogy karma és nem kell úgy vergődni és egy részük ott marad, a többiek meg visszajönnek és tévéadásokban meg stadionokban kezdenek előadásokat tartani a világbékéről. A többieket meg kiírtják az amerikaiak és az izraeliek és az angolok meg mi is, és akkor ezer évig virágozni fog az emberiség és együtt fogjuk kutatni a világűrt meg ilyenek. És akkor majd jön egy földönkívüli fejlett civilizáció, amelyik be akarja kebelezni a mi világunkat, és beszivárgó ügynökeik lesznek meg ilyenek, de ez már egy másik történet.

by lucia

Mért nem lehet betegen úszni? Megôrülök.

gyerekkérdés

by lucia

Ez eredetileg nem egy olyan téma, amit fontolgat az ember. Az, hogy mostanában fontolgatjuk, nem azért van, mert fontolgatni kell, hanem mert azt hisszük megtehetjük. Pedig igazából annak a gyereknek kurvára azelőtt meg van írva majdnem minden benned meg az anyjában/apjában (vagy benned egyedül), hogy gondolkodni kezdenél rajta. Elkerülni nem tudod helyette, ahogy a te szüleid sem tudták helyetted. Ő csak várja a sorát. Ha jönnie kell, érzed, ha nem, azt is. Ha erőlteted, hogy jöjjön, hülye vagy, ha érzed, hogy akarod és mégse csinálod meg, szintén hülye vagy. Szerintem nem érdemes kihagyni, ha lehet, mert jó. Sokkal, de sokkal jobb, mint bármi más, ami megtörténhet veled egy élet alatt. (Ha meg tudod érezni, hogy akarod és ha tudsz hallgatni az érzéseidre, már jöhet is. Meg fogod benne találni ezt a jót.)

by lucia

Isten barmai.

1995

by lucia

Leelôzzem?
Ne merd nem megelôzni bazmeg!
Jól van, jól van!
Faszom bazmeg!
Mit csinálsz?
Dobáljuk ki bazmeg az egész gecit a picsába!
Be vagy te baszva!
Be hát!
Felôlem dobáljuk.
Szórjuk a szórólapot bazmeg! Arra van, nem? Benne van a nevében bazmeg! Be az egészet a Dunába!
Hehehe.
Vezessél bazmeg!
Jó, csak én is hadd dobáljak!
De közben figyeld az utat is bazmeg!
Szabadságot a nyomdatermékeknek! Le a rabsággal! Szálljatok!

Dobálnak, kiszórják majd mind a tízezer négyoldalas izét, amit nem fizettek ki nekik. A kicsi, alig húszéves, hamar elfárad, meg vezetnie is kell, a nagy, huszonnyolc, szorgalmasan és dühösen tépi fel a hátsó ülésre berakodott papírcsomagokat és dobál, amíg el nem fárad. Budapest jó részét egy nemsokára csôdbemenô utazási iroda szórólapjai borítják nagyjából másnap reggelig. A kicsi arra gondol, hogy ez tulajdonképp egy performansz. Tökjó. Kár, hogy sehogy sem lehet úgy leírni, hogy az jó legyen. Vagyis sehova. A nagy arra gondol, hogy megint más nyomdát kell keresnie, és megint be kell zárnia egy kis, két gépes nyomdának miatta. Az öreg nyomdatulajra gondol, aki úgy bánik vele, mintha a fia lenne. Meg arra, hogy nem fogja kifizetni és aztán egyre durvább hangvételû telefonok lesznek amíg el nem küldi az öreget a picsába. Az öreg nem fog ráküldeni senkit, nincs rá pénze. Sokat nem fog vele dumálni ezután. Nem fogják emlegetni a szakmát, meg ilyenek, többet. Ez van. A kicsi vezet és a tükörben nézi, ahogy lassan leérnek a vastag mûnyomólapok az aszfaltra.

by lucia

Megré. Rönó. Dölon. Bardó. Egyszer úgyis disszidálok Párizsba. Valami ilyesmit gondolhattam a legtöbbet nyolcadikban.
Meg volt vívóedzésen egy szôke lány és az ô mellére szerintem. Merthogy hatalmas melle volt, döbbenetes, elképesztô, és amúgy is félelmetesen, szívet melengetôen gyönyörû volt az a lány, talán két évvel lehetett idôsebb nálunk, de talán csak eggyel és a vívócucc olyan, hogy az térdgatya izé, ami alul van, mármint a hülyén gombolódó vívómez (vagy mi a fene az) alatt, az egészen magasra, felhúzódik az ember mellkasán. Egy nôi mellnek ez ilyen seki, sebe. Állandó hangsúlyozott nem helyénlevés. Jajj.
Meg volt a bringa nevû langaléta matektanárnô, akinek voltak kilógó hónaljszôrei ilyen ujjatlan cumókból, nejlondzsörzé ujjatlan felsôk, és vastag, göndör, fekete hónaljszôr, ami szerintem erotikusan hatott ránk tizenhárom évesekre akkor. Azóta ilyen sincs, hogy hónaljszôr egyáltalán. Na és bringa amúgy nem volt túl vonzó teremtés, sôt, így visszagoondolva egy rémálom volt, de valahogy mindig szétrakta a lábát a szoknyájában miközben az asztala mögött ülve magyarázott, mint aki elfelejtette, hogy ez nem egy zárt asztal, hanem felénk is nyitott a két fióksor közti rész és az volt a nagy truváj, amikor az egyik haverom odaköpôcsövezett a bringa kicsit lecsúszott harisnyadrágjának a suna fölött feszülô részére úgy, hogy a nyálas kis pézségalacsin ott is ragadt, pont bringa punája fölött bent a szoknya alatt. Mint Luke Skywalker, ahogy pont betalál a Halálcsillag egyetlen sebezhetô lukába, olyan hôstett volt ez a lövés, azóta is emlegetem tulajdonképp.
Aztán volt egy másik matektanárnô, akinek szintúgy hatalmas melle volt, nem úgy nagy, mint annak a lánynak, mert ez igazi, felnôtt mell volt. Azt hiszem én nála romlottam el végképp és menthetetlenül matekból.
Arra gondolok, hogy semmiképp sem gondolnék ôrájuk úgy, mintha azóta egy csomó idô telt volna el. Arra gondolok, hogy szorosan összeszorítom a szemem és mondogatom, hogy nem, nem, nem, ôk maradtak, amik voltak, úgy jók, ahogy vannak.
Az az egész Kecskemét ahogy akkor volt, amúgy a ruszkikkal, meg minden. Úgy jó, ahogy otthagytam nyolcvankilenc nyarán, hogy aztán sose menjek vissza. Nem vagyok kíváncsi arra, hogy mi változott.