rend, őr

by lucia

– Jó estét. Forgalmi, jogosítvány, személyi igazolvány, lesz sz’es.
– Jó estét. (Kiszáll, odaadja a forgalmit. Láthatóan jókora zavarban.) Őőő. Az az igazság, hogy őőő nincs nálam a személyim és a jogsim.
– Nincsen? Az feljelentés lesz. Írnék egy csekket, de így, hogy semmi sincs. Személyie sincs?
– De van! Minden van, csak nincs nálam. Úgy néz ki, hogy… otthon hagytam. (A Balatonfelvidéken, a pince melletti fogason lógó másik 999 forintos teszkós női polárban.)
– Fogyasztott alkoholt? (Előveszi a szondákat tartalmazó kis fekete műbőrtokot.)
– Nem. (Határozottan. Egy pohár sört meg egy korty bort 10 óra körül.)
– Biztos? Mielőtt ezt előveszem. (Mutat a szondára.)
– Hát… Egy pohár sört hat, hét óra tájban.
– Fújja ezt, amíg forró nem lesz a csík.
– Jó. (Elveszi, fújja. Remeg a tüdeje. Arra gondol, hogy mennyibe fog ez az egész kerülni és mi lesz vele jogosítvány nélkül. Fújja aztán odaadja.)
– Köszönöm. (Megnézi.) Menjen. Gyorsan. Viszlát.
– Viszlát. (Visszaül.) Köszönöm szépen! Köszönöm szépen!

úszócucc

by lucia

– Mi ez?
– Nem tudom. Én is észrevettem. Bűzlik ez az autó.
– Beázott?
– Az is lehet. Mostanában kint lakik.
– Azért nem áznak be ezek olyan könnyen.
– Azért öregszik ez a kocsi is. De szerintem valami kajamaradék lehet. Vagy egy éve nem volt kitakarítva.
– Lehet.
– Lehúzom az ablakot és gyorsan megyek. Jó?

most pedig

by lucia

___________________________________________________________________________________

by lucia

Aztán Eszterrel a másnap volt a legszebb Dublinban, a kávézóban, ahol átfázva ültünk korán reggel, kortyoltuk a forró, fekete italt és kisütött a nap, egyenesen be a nagy üvegablakokon.

by lucia

Az alábbi idézet egy barátnak szól, akinek megpróbáltam ezt elmagyarázni tegnap este egynéhány sör után. Szóval az alábbi idézet tulajdonképpen egy memó. Meg mondjuk az én nekrológom Jacques Derridának.

szóval

by lucia

“…az európai gondolkozást a szó uralma (logocentrizmus, és vele etnocentrizmus) jellemezte (Isten szava, a beszéd csak a jelen idejû szó) — szemben az írással, ami pedig a legfõbb jelentéshordozó. Az írás többértelmû, ld. a differance kifejezést — különbség és elhalaszt, — de ez a két jelentés csak írásban látszik, kiejtésben azonos.  Innen: az értelmezés felé vezet az út. A filozófiai tradíció metafizikus, (szétválasztja a tudatot-létet, mûvet-valóságot, jelent-múltat).  Ezt a metafizikát kell “dekonstruálni”, azaz le- és újjáépíteni.) A mûvet dekonstruálni: megszabadítani a rárakódott ideologikus értelmezésektõl. Pl. Szentiván éji álom esetében Kott felfedezi, hogy a  mese- és tündérjáték helyett a szerelem tragédiájáról szól.”

by lucia

Tegnap este elkeveredtem autóval az uszodából hazafelé menet, és hosszú kilométereket mentem sötét utcákon a Farkasréti temető háta mögött. Nyitva volt az ablak persze lehalkítottam a zenét és engedtem betáncolni hozzám a gazdátlan, szomorú, kétségbeesett lelkeket.

by lucia

Ma reggel, ahogy jöttem a busszal, arra gondoltam, hogy milyen furcsák a testrésznevek: Az embernek van köldöke, meg van szem-öldöke. Csak egy ká a különbség. Mit jelent az, hogy öldök? Oké, azt a szőrt a szemem fölött. De mitől lesz ebből egy ká hozzáadásával a kis gödör a hasam közepén? A Joyce jut eszembe, Steve Dedalus ahogy Alef, alfa, omfalosz, mondja a parton, a Sandymount strandon, erről meg eszembe jut, amikor Eszterrel voltunk ugyanott benne az éjszakában november végén szerencsére pont apálykor, így kurvasok kagylót szedtünk, de nem volt elég fény, hogy elolvassuk ezt a részt. Esztert szerettem, de nem voltam szerelmes belé, ő viszont igen belém és ettől majdnem megőrült, és megcsinált velem mindent, például eljött húsz fonttal meg hamis vonatjeggyel komppal Dublinba egy éjszakára meg egy fázós, fél délelőttre ez a tisztességes házból való, kifejezetten konzervatív nevelést kapott szelíd és szende leány.

by lucia

Ma reggel a plázában, ahol ez az iroda van, és ahol néha a reggelimet veszem,  láttam egy rendezés alatt álló kirakatot. Volt benne egy AEG felirat, amit valaki kék filctollal áthúzott és aláírta: Dacia Logan.
Még mindig nem értem.

kapa

by lucia

A hétvégén, miközben kapáltam a szőlőt, folyamatosan az a Britney feldolgozás járt a fejemben, hogy “Simekkitti légy vidám”, de azért elég jól ment a munka, rá is jöttem, milyen kicsi ez a föld, ezért gondolatban megépítettem az áhított lenti nagy pincét szép kövekből boltívesre, elkészült a nagy bástya (arrafelé így hívják a támfalat, vagy rézsűt) a nagy lejtőre, a pince fölé, megépítettük a fürdőszobát a fenti pince egyik felébe, a szaunát a másik felébe, és megvettük a szomszéd szőlőt, mert rájöttek, hogy az sose fog elmenni hét miláért, mi meg nyertünk vagy kerestünk vagy mittudomén egy rakat pénzt és megvettük kettőért, és egy kis területet áttelepítettem vörösre, hogy igyunk is végre a saját borunkból. Merthogy fehérbort nem nagyon iszunk.
De ekkor gondolatban már nagyon öreg voltam, kicsit megnőtt a hasam, de feszes voltam és vállas, valamint napbarnított, reggelente lejártam úszni a tóra, meg futkorásztunk is, és sikerült egy kicsit érdekek által mozgatott, de azért tulajdonképp egészséges baráti viszonyt kialakítani a lovas szomszéddal is, így volt két vagy három lovunk az ő istállójában a hegyünk tetejének túlsó oldalán, és gyakran átjártunk oda is lovagolni el, néha egészen Taljándörögdig a hegyen át és vissza.
Szóval kellemes öregkorom volt a hétvégén és kitaláltam, hogy miként lesz minden tavasszal, amikor majd Lajossal a felesben bérelt alkoholistánkkal nekilátok leásni az új oszlopokat, mert a mostani kordont már csak a szőlő tartja; jól megnéztem, hogy melyik fákat kell majd kivágni és újat ültetni helyette, és megismerkedtem a traktorossal, aki majd jól kiszánt nekünk mindent a Prériből.
Kicsit furcsa utána visszajönni és beülni csupa vízhólyag tenyérrel reklámokat írni, de nem rossz.