zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: January, 2004

by lucia

Itt volt J. és M. M. az egyetlen élô bigámista akit ismerek. De ezt már mondtam. Azért voltak itt, hogy megigyuk a viszkit, amit Gy. szüleitôl kaptam Karácsonyra. Végül is nem ittuk meg mindet, de azért igyekeztünk. M. és J. boldolgok. Beszélgettünk mindenfélérôl, tulképp mindegy mikrôl. Közben szívtam a kis indiai cigiket, amik eukaliptusz helyett ébenfalevélbôl vannak. Közben arra is gondoltam persze, hogy csupa ismétlôdés az élet. Azért olyan nagyon nem gondoltam bele. Ettünk ittunk és nem feküdtünk egymáson. Gy. egy idô után, persze a decens gyereknevelôk által helyesnek tartott idôn jóval túl lefektette a gyereket és mi átmentünk a kisszobába, é ott ittunk tovább, az evéssel már nem bajlódtunk és élveztük egymás társaságát. J-nek és M-nek még mindig az a fô kérdés, hogy tulképp mi is lesz, itt vidéken már csak ilyen lassan mennek a dolgok. aztán megbeszéltünk még egy sor másik dolgot is, és elszaladt az idô. M. holnap dolgozik. Menni kell. Bringával voltak persze. Szegény ember vízzel fôz és vesemedence gyulladása van.
Természetesen húztunk is, kártyát. Vicces volt. Mindhárman a kis arkánumból húztak. J. a Kristályok ötöst, M. a kristályok hatost. Én a kardok négyest. Utálom értelmezni a kártyákat, bár szeretem a magyarázó szövegeket. Utálok azt is, hogy egy-egykártya mennyire jött be, és mennyire mutat bármit is. Szerintem a kártya kártya, amit kihúzol. Beszél hozzád. Hallgatsz rá, amennyire akarsz, amennyire tudsz. A Kristályok ötös egy mandaláról szól, a hatos egy hegycsúcsról. De ezt J. és M. is tudja, kártya nélkül.. A megvalósítással vannak kisebb problémáik. Persze. Nyernék a lotón, ôk kapnák az elsô 20-30 milliót, az elsô néhány gyerekre. Ez legyen a legkisebb gondjuk.
Úgy gondoltam, hogy multikulti, ezért nyitottunk bibliát is csukott szemmel. J. a Templom építésérôl, M. a vezetôk bûneirôl és paráznaságukról nyitott egy-egy ószövetségi passzust. Én Lukács evangéliumából nyitottam a „teve könnyebben megy át a tû fokán, mint egy gazdag lemond a vagyonáról” részt. Persze csaltam. Direkt újszövetséget akartam, arra nyitottam. Persze szokás szerint összeszorult bennem minden, ahogy olvastam (fel) a szövegemet. Olyan hihetetlen, hogy négy zsidó ember írt nekünk egy ilyen csodát, mint az Új Testamentum és az úgynevezett „keresztények” meg… Mindegy. Mindegy. Mindegy. Cukorkára vágyom néha. Finom mentolosra. A bélyegben mindig úgy utáltam, hogy olyan szar, íztelen.

Advertisements

by lucia

És, ha már a szomorú aktualitásoknál tartunk: Idézem:

“1) Nem találtak tömegpusztító fegyvereket – David Kay szerint a hírszerzés a hibás.
2) Nem találtak tömegpusztító fegyvereket – A Hutton jelentés a BBC-t kiáltja ki bûnösnek.
A Downing Street és a Fehér ház keze marad tiszta – bár a háború és több száz ember halálának fô oka továbbra is bizonyítatlan maradt.

Gyôzött a hazugság.”

És ez engem kurvára kiakaszt.

hatudnáabálnamilyenjóamálnacsakmálnátzabálna

by lucia

Azt hiszem ennél ôszintébb és találóbb véleményt állat még nem mondott civilizációnkról.

by lucia

A konyhában van egy ezekilencszázhetvenvalamennyibôl származó Toshiba rádiósmagnónk. (Mellesleg van olyan ember, akinek nincs rádió a konyhájában? A világon? És többnyire rádió, nem music center, vagy bármi más. És azért ez jó, nem? Olyan, mint ahogy két labunk van a szájunkkal beszélünk.) Gy apja vette még az elôbb említett évek valamelyikében és nagyon örült neki, mert akkor értékes ritkaságnak számított, hogy felvevôs, meg mikrofonos, piros rec gombos és nyugati URHás(fm), vagyis kb. húsz évig semmit nem lehetett rajta fogni, míg a nyolcvanas évek elején el nem indult a Rád Jó Danubiusz. Egy barátnôm apukája ugyanekkor vásárolt egy ugyanilyen készüléket és a barátnôm egyik legnagyobb gyerekkori traumája, hogy a magnó-rádió váltópöcköt (vagyis a rádió bekapcsolóját) kitörte egyszer és az apukája mérges volt. Amikor ez a barátnôm nálunk járt, hosszan csodálta a miénket, mert nem is emlékezett rá, hogy milyen pöcökkel.
Szeretem ezt a rádiót. Mostanában egyre jobban szeretem, mert kezd agyérelmeszesedése lenni, a harminc év rádióknál ugyanis már elég nagy kor. Mostanában azt csinálja, hogy elég önkényesen bánik a vétellel, vagyis tulajdonképpen mindegy, hova tekeri az ember, ô azt közvetít, amit akar. Sôt, ha beállítom a konyhában egy adóra, majd behozom ôt a szobába, akkor valami teljesen mást kezd el venni. Sôt, ha beállítom a konyhában és úgy hagyom, gondosan nem nyúlok hozzá, majd éjszakára lezárom és reggel folytatni kívánom az elôzô nap „hangolt” adó hallgatását, kiderül, hogy a rádió az éjszaka folyamán ismét elállította magát. Ez nagyon jó. Minden reggel más történetekbe hallgatok félálomban. Ma reggel valami ilyesmi szólt:

by lucia

Elfáradtam. Mondtam ma a barátomnak online, hogy mennyire utálom ezt a geekeskedést, meg fája a fejem, és a többi, aztán meg hozzátettem, hogy viszont az új gép egyre jobban bejön, és most, hogy berendezkedtem benne, baromi jó vele dolgozni. A barátom azt mondta, hogy ezt hívják Stockholm szindrómának.

by lucia

Milyen hülye szó: cifra. Cifra. Cifra. Tökhülye. Kvazimódószó.

mandala

by lucia

Minden reggel ez a bénult kábaság. Biztos mert annyian vannak most a kába kövénél. Lennék én is muszlim lehetnék most a finom melegben, mezítlábalhatnék a jó hûvös kövön és be- betérhetnék egy-egy forró teára valami kis kávézóba, hogy ülepítsem egy kicsit a lelkemben kavargó hitet, az összes hét kört megtevô odaadó gondolatot. A hagyományba vetett kötelezô bizalmat. Igenis szeretném az egyenruhám, a kis sapkát, a zakót, a cigit, a bételt, a piros csulát, vagy zakó helyett a bô fehér nadrágot, a fehér fejkendôt és a mercedesem, meg a napszemüvegem. Szeretném, hogy a feleségem senki sem látja, szeretném egy párnán ülve az al dzsazirát nézni és káromkodni a zsidókra meg az amikra, szeretnék nikotnitól sárga ujjal kis szakadt cetliken kereskedôbirodalmat irányítani telefonfülkékbôl, vagy mobilról, szeretnék ostoba európaiakkal alkudozni a filléres biszbaszokra boldogan, hogy még így is a tízszeresét fizetik annak, amibe nekem került, tudván, hogy nálam otthon igazi van belôlük, de ezek soha látni sem fognak olyat.
Szônyegek. Szônyegekkel foglalkoznék. Válogatnám, tapogatnám, nézegetném ôket, alkudnék rájuk rajtuk ülve. Közben a kezem fejével néha megsimítanám erôs szálaikat. Ilyen szônyegeken csinálnám a gyerekeimet és ilyen szônyegeket adnék a fiamnak, ha megházasodott. Ilyen szônyegen imádkoznék, és érezném, ahogy a szônyeg közepe magába gyûjti és a gyökerembe sugározza a földet, a lent locsogó vizet, gázt, olajat és magmát. Ezért a szônyegért mondanék leborulva köszönetet.

„10perczongora”

by lucia

Volt egy idôszak, amikor olyan helyekre jártunk, ahol bárzongorista van. Több ilyen hely is volt, általában drága és sznob helyek. A szomszéd asztalnál többnyire orvoslátogatók, vagy banki középvezetôk részegedtek le és közben arról beszéltek a melletük ülô recepcióslánynak vagy asszisztensnek, hogy mennyire meg tudnák ôt csinálni, és nekik is jó lenne, de komoly; aztán meg az elôtérben üvöltöztek a feleségükkel mobilon, hogy ôk egész nap dolgoznak, és az asszony még arra sem képes, hogy egy estét ne baszogassa ôket.
Mi azonban többnyire nem figyeltünk rájuk igazán, mert bárzongoristahallgatósat játszottunk. Sört ittunk, felest nem, és közben tulajdonképpen minden idegszálunkkal a zongoristára, illetve nem is a zongoristára, hanem a zongora hangjára tapadtunk. A barátom cigizett, két slukk között nézegette a parazsát, én meg a söralátéteket pöccintgettem föl az asztal szélérôl, mint abban a régi filmben a lotyó a pultnál és közben az alkesz csak mondja neki, hogy csináld még! Csináld tovább.
Idônként, ha úgy igazán belegondoltunk egy-egy hangba, könnyek gyûltek a szemünkbe, de nem zavart. Sôt. Tulajdonképpen örültünk neki.
Aztán egyik este, amikor a bárzongorista szünetet tartott, odajött hozzánk. Mondta, hogy látja, sokat járunk ide, és mi vagyunk az egyetlenek, akik tényleg érzik a zenét. És köszöni szépen. Mondtuk, hogy üljön le. Meg, hogy mit iszik. Borpárlatot kért, tokai borpárlatot. Azt mondta, neki koncentrátum kell a játékhoz. Megkérdezte, hogy van-e kívánságunk. Egy ideig nem feleltünk, aztán ezt mondtuk: Azt szeretnénk, ha ezek az öltönyösök egyszer megkapnák amit akarnak. Érti? Mindent, amire vágynak.
A zongorista lassan elmosolyodott és így szólt: Engem akkor kirúgnak. Ugyan már! mondtuk. Bármikor talál jobb helyet. A zongorista nem szólt. Kiitta ay italt, elnyomta a cigijét, ránk vigyorgott, aztán visszaült a zongorához.
Ahogy elkezdett játszani, eleinte semmi furcsa nem történt. Jöttek a hangok szépen, egymás után. Egy csomó ideig még nem állt össze, nem találtuk az irányt. Aztán lassan leesett, hogy mirôl van szó, és ezzel együtt mi is elkezdtük érezni, a szomszéd asztalnál ülô recepcióslányok ölének melegét, hónaljuk illatát, szájuk páráját, ahogy ordít, sajog minden érzékszervünkbe. Nem volt könnyû, de, valahogy megúsztuk. A zenére koncentráltunk, azért sikerült.
Az orvoslátogatók és a banki középvezetôk szerintem még soha, sehonnan nem távoztak ilyen gyorsan és ennyire ijedten. Ahogy az utolsó is beült a céges kocsiba, a zongorista kinyitotta a szemét, és elkezdett játszani valami semleges, halk bárzenét. A lányok még várták egy kicsit, hogy odaüljünk és nekik is jó legyen, de tényleg, de aztán lassan már nem vártak tovább és hazamentek.
Hallgattuk tovább a zenét. A barátom cigizett, két sluk között nézegette a parazsát, én meg a söralátéteket pöccintgettem föl az asztal szélérôl, mint abban a régi filmben a lotyó a pultnál és közben az alkesz csak mondja neki, hogy csináld még! Csináld tovább.

by lucia

A fôhôs már lövöldözött is és látjuk, hogy kit fog megkúrni, vagy nem megkúrni a végére. Ez egy mély fôhôs, ezért a nem megkúrás kettôtér. Még kétszáz oldal. Ez szokott lecsúszni néha nyolc nap alatt. Egész nap egy zene jár körbe körbe (ma a Lila Hangú Nô Scarlet’s Walk címû lemeze volt mûsoron) és hajladozok elôre-hátra közben mint Debrecen egyetlen koldusa minden nap az üres belvárosban. Ô bolond. Kíváncsi vagyok, én mikorra érem el azt az állapotot.
A fôhösöm egy balfasz, a szerzôm analfabéta és propagandista. Nem vagyok megbecsülve. Az élet jó.
Legalább három kurva napot be se lépek ebbe a szobába a következô könyv elôtt. Az iztibizti. És a gép is csukva marad. Esküszöm.

by lucia

Amúgy dolgoznom kéne. De ez

szép. Innen van.