by zsempet
Mindenkinek van kutyája Sevillában. Sokaknak kettő is. Kicsit úgy hordják őket, mintha divatos kiegészítők lennének. Úgy képzeljük, Sevillában mondanak olyanokat, hogy te, ennek nincs kutyája. Nincs kutyája? Hülyéskedsz? Nem, komolyan mondom. Nincs kutyája. Baz.
Sevillában az egyik belvárosi piaccsarnok mellett lakunk. A csarnok rossz szó, mert legfeljebb a halas részére lehet azt mondani, hogy csarnok, a többi szűkös folyosók szabályos hálózata. A piac két épülete között van egy hosszú belső udvar. Több kocsma és büfé van a piac épületében, mint kofa.
A halcsarnokban abszolút sokk a nagy halmokban álló garnéla, szardella és kagyló. Kagylót veszünk, ebédet főzünk belőle.
Mindenhol ősi arab fürdők romjai vannak. Főleg Granadában van sok. Mindenhol meg lehet nézni, hogy hol volt a medence, hol volt a kazán, hol volt a mittudoménmi. Valószínűleg a sok turista miatt csináltak fürdőket, ahol van medence, van kazán, van minden. Jó a zene és nagyon jók az illatok, lehet inni teát. A medencék kicsik. De tényleg olyan minden, mint régen volt.
A francia lányok csoportja kettészakad. Akik a gőzben vannak azokról beszélnek, akik a vízben vannak, a vízben arról beszélnek, hogy vajon mit beszélhetnek a gőzben. A kövérkés kínai fiú csókolózik a sovány amerikaival. Tízre kaptunk jegyet, éjfélre még vár egy csoport. Egyszerre tíz embernél több nem jöhet.
Délelőtt fürdünk az óceánban, délután a tengerben. Most jövök rá, hogy medi-köz, terrán-föld. A tenger jobb fürdeni, az óceán jobban hangzik és puhább a homokja.
Meglepő, hogy spanyolok tudnak biztonságosan és gyorsan vezetni, amire az olaszok képtelenek. Ezt az is jól jelzi, hogy itt alig látni horpadt autót, Olaszországban meg alig van olyan, ami ép. A turisták lehúzása sem szokás itt. Ez nem azt jelenti, hogy Olaszország nem csodálatos ország, mert csodálatos ország, csak egyszerűen Olaszországban nem szokás jól vezetni, és nem szégyen lehúzni a turistákat.
Alapvetően fura a spanyolokban ez az északiság. Mert valahogy van bennük valami északi. Egyáltalán nem hangosak, általában elég konzervatívan öltöznek és nem tűnnek úgy, mint akiket szétvet a nagy szottyos mediterrán szenvedély. Egyáltalán nem látni részegeket, nincsenek veszekedő emberek, és csókolózó, fogdosódó párt is előbb láttunk csajokat, mint fiatal fiút és lányt.
Húlió Igléziasz. Ötödik Károly. Abdul Rahman. A hamaszos palota a granadai várban. José Luis Agressiv spanyol pösze férfi. Vagy pösze spanyol. Nagyon kíváncsiak az ujjai.
Galamb fuldoklik a szökőkút vizében. Megfogom, kiveszem. Reszket a kis medence peremén. Kicsi volt még neki hátra. Az egyik gyerek a parkban játszadozók közül odalép, egészen közel a reszkető galambhoz. Rámnéz, és egy pöccintéssel visszarúgja a vízbe. Kurvvanyád. Kiveszem megint és szólok neki, hogy ha visszarúgod, kis geci, leszedem az arcodat. Nem érti, de érti, hogy mérges vagyok és egyáltalán nem érti. újra rúgná bele a vízbe, hadd döglődjön a galamb tovább. Nem értem, ő sem. Ott egy csapat felnőtt, akik eddig csak nézték, ahogy a galamb meghal, de most biztosítanak róla, hogy nem fogják megengedni a gyereknek, hogy megölje. Az egyik meg is fogja a félreviszi, messzebb a víztől. A gyerek nem érti, miért nézem úgy, ahogy nézem.
Az utcák fölött árnyékolók vannak kifeszítve. Micsoda reklámfelület, gondolom, és aztán látom, hogy logók vannak a vásznakon.
A kilátóban végre leülünk a korlátra. Alattunk egy utca, szemben a vár, amiért mindenki idejön. A korláton nem messze kancsal cigánygyerek flamencót énekel, majd a szíve szakad. A flamencó énekesek soha fel nem nőtt férfiak, akik negyven évesen is hisztiznek, mint egy hároméves, mert elment a csajuk. Lent az utcán kijön egy pincérnő a vár látványára szakosodott teraszos étteremből. Rágyújt egy trombitára az esti roham előtt. A gitáros veri a gitárját, az énekes tapsol.
Fuet Espetec. Fuet Espetec. Fuet Espetec. Fuet Espetec. Fuet Espetec. Fuet Espetec. Fuet Espetec. Fuet Espetec. Fuet Espetec.
A belvárosban este nyolc óra negyvenet mutat az óra. Még süt a nap, meg kell szokni, hogy ugyanannyi az óra szerinti idő, mint Budapesten, de a bolygón háromezer kilométerrel arrébb vagyunk. Az óra vált hőmérsékletre. Negyvenkét fok. Feltámad a szél, és olyan forróság süt az arcunkba, hogy percekig nem kapunk levegőt.
Falusi strand, egyetlen kicsi medence. Huszonöt és harminchárom között lehet valahol. A gyerekcsapat visszamegy a szomszédos kempingbe vacsorázni. A szomszédban lassan elkezdik kibontani az esti söröket. Még süt a nap, de mindjárt eltakarják a hegyek.
Földutakon lehet eljutni a jógatanárnő földjéhez, ahol kiad kis bungalókat, amiknek élére állított lyukastéglákból és üvegből vannak a falai, reggelre belep minket a harmat. Az egész terület egy lakás, aminek nővények a falai, tető meg nem kell, de van wi-fi. A hatalmas tökű kandúrmacska még sosem kapott úgy enni, hogy itt a reggeli a gazdidtól, ezért amikor kap egy karika szalámit, morogni kezd rá és játszani kezd vele, mint az egérrel szokott, hogy édesebb legyen a húsa.
Minden spanyolnak van legalább három lakása, és egyikért sem fizetett ötmilliónál többet. A világ összes sokerkélyes nagy tömbháza Costa del Solon van. Délután az üres tengerpartot nézi a rengeteg egyforma árnyékoló és a halak hallgathatják a tévét. Biztosan nem értik, szerintem a spanyolok sem értik. Te, hívják fel az otthonmaradt munkatársukat, ez tök szürreális. Mi a fasznak törlesztem én ezt a lyukat itt? Hát itt semmi sincsen sok száz kilométeren át, csak végtelenül ocsmány házak teli olcsó lakásokkal. Minden második domboldalban egy félbehagyott telep betonváza. Meg a tenger. A halak hallgathatják a sok tévét délután. És biztosan nem értik.
A vébédöntő szól spanyolul a kistévén a tetőtéri lakásban. A kis teraszról le lehet köpni a sikátorba, ahol négy emelettel lejjebb belépünk a házba. Amúgy mindenfelé csak háztetők, ha James Bond lennénk, a tetőkön ugrálva néznénk várost, olyan érzés, hogy innen bárhova el lehetne úgy jutni Granadában. Az első félidő közepén valahol a szomszédban kiabálva élvezni kezd egy nő. Vébénő, épp bemegy a tizenegyese. Aztán nemsoká megint kiabál. És még a második félidőben is sokszor. Egyre hangosabban. A következő napokban egész rendszeresen, tulajdonképpen minden este hallani a jajjgatását. Néha hallani, mennyire fáj neki. Rájövünk, hogy valószínűleg ez neki a meló.
Alkuszunk az arab árusnál. Tizenkettőre mondjuk, hogy nyolc, mire ő azt mondja, tíz. A tíz nagyon jó ár, és ahogy mondja, hirtelen azzá is változik.
A tengerparti homokban jógát gyakorolni olyan, mintha nagyon bonyolult mozdulatokkal ásnád a saját sírodat. Úgy egy méter szélességben elsimítgatsz egy testnyi hosszú részt. Elkezded a napüdvözleteket és elől, ahol a kezed, meg hátul, ahol a lábad érkezik újra meg újra a földre, egyre mélyül a gödör. Simítasz, reméled, így lentebb már nedvesebb és keményebb a homok.
Szóval ott ások, amikor odajön két kiscsávó. Az egyik talán öt, a másik hat éves. Először egy labdát rugdosnak körülöttem, majd odaállnak és dumálni kezdenek. Mondom nekik, hogy nem beszélek spanyolul, amit spanyolul mondok, vagyis egy Hoffstadter-féle furcsa hurkot hozok létre, látszik is rajtuk, hogy nem értik, de olyan nagyon nem is érdekli őket. Kérdeznek valamit, és én meg mondom, hogy hát igen, miért ne, mire elkezdik velem csinálni a gyakorlatokat.
Kapaszkodnak a lábujjukba és emelik a lábukat és nyögnek kórusban, közben kiabálnak rám, hogy így? így? én meg mondomm, hogy si, si! Aztán tovább, csinálnak velem mindent, közben nyögnek és röhögnek, én meg mondom mindenre, hogy muy bien! és mutatom, hogy közben lélegezz, ki és be, nyugodtan.
Amikor végzek, még ott maradnak és ugrálnak bele a homokba kiabálva. Én is kiabálok meg ugrálok velük egy kicsit, aztán megyek a vízbe.
zsempet 