by zsempet

Ahogy most angolul mondják, úgy mondták a dédszüleik németül a magyar mondatba a bizonyos kifejezéseket, amiktől pontosabbat illett az a mondat a másik mondatának építőkockájához. A beszélgetés mindig is játék volt, már a frissen elejtett szarvas bontása közben is szójátékokon nevettek a véres boldogságban és biztonságban, hogy túlélték és lesz mit enni talán hónapokig is. A hideg is csak annak egy fázós környezet, akinek didergősek rá a szavai, és aki tudja, hogy csak felöltözni kell hozzá, annak a nyelve nem is ismeri a fagytól szenvedés kifejezéseit. Minden szó a természeténél fogva hazug. De közben minden játék a szavakkal igaz.

by zsempet

Elkések, de nem baj, megtörténik minden nélkülem is, de nem maradok le semmiről.
Viccből szelfizek egy bronzszoborral, és nem ijedek meg, amikor közelebb hajtja a fejét.
Most már ötös lennék matekból és az lenne a kedvenc tantárgyam, de rájöttem arra is, hogy ha akkor ötös lettem volna, akkor most azt mondanám, hogy most már csak kettes lennék matekból és utálnám.
Itt a tabasz, a kockázatok mellékhatások.
Csak fel kell ugrani és a leérkezéskor eltéveszteni a földet.
Szárazat, kérdi az egyik, mire a másik válasza: csakis! A szívemben megjelenik a gyerekkoromban bort ivó anyám, és nem fáj.

by zsempet

Egy reklámlegenda gurul előttem az alagút előtt. A kormánykosarában ott gubbaszt a kutyája, kis szürke loncs. Utolérem, heló. Átmegyek az alagúton? kérdezi, mondom, most igen. Vigyorgunk a mekkora fényben. A kutya is szól, hogy vúvúvúvúvúúúú. Aztán zöld van, indulunk tovább, kikerüljük a buszt, és szólok, hogy én megyek középen az alagúton, csövi, mondja, hogy csá, szép napot, a kutya meg integet a fülével a szélben. 

by zsempet

A Petra az öccsénél van az intézetben, ami egy alapítvány egy zsinagógában, ahol elvonón van már egy éve. Azért van itt, mert a bíróságon azt mondták neki, hogy vagy idejön másfél évre, vagy a börtönbe megy és ő ezt választotta. Én a kocsiban ülök a parkolóban. Nézem a zsinagógát, ahogy be van szorulva a lakótelepi házak közé. Nézem a játszóteret, ahol mindig ki van kopva a fű. Nézem a nemzeti dohányboltot, ahogy a szarbarnája illik a panelház hetvenes évek óta kopó vakolatához. Mert ez egy vakoltfajta panel, nem ilyen kavicsos a fala. A szélben mozognak a vizes ágak a bokrokon, amik alól soha senki nem szedi ki a kutyaszart meg a hajléktalanok otthagyot paplanját.
Ekkor meghallom, hogy valaki beszél.
– Megbánok mindent, amit a Volvó gépjárművekkel kapcsolatban hazudtam, csaltam, tettem, és amit a Volvó márkáról terjesztettem. Megbánom, hogy Keleti Krisztinának, Kovács Ádámnak és, őőő, Gondűző Imrének hazudtam, hogy tőlük pénzt csaltam ki.
Hátrafordulok. Egy harminc körüli esőkabátos férfi áll az autó hátsó sarkánál és hajlongva beszél, mintha imádkozna. Vagyis nem úgy. Valahogy úgy beszél inkább, mintha magnóba mondaná. Mintha úgy gondolná, hogy figyelik és mindenképp azt szeretné, hogy értsék, amit mond. Az autóhoz beszél, de közben valahogy elnéz a semmibe. Üres a szeme.
– Isten bocsánatát kérem, amiért hazudtam és csaltam, és remélem megkapom. 

by zsempet

A Mojzesnéni az Ármin bácsinak a húga, de teljesen bolond már szegény, mondja anya, el van meszesedve, állítólag úgy kell őrizni, mert megszökik. Szépen felöltözik, lemegy, az esernyőjével hatalmasat odabaszik a zsigulinak a tetejére, amiben teljesen ártatatlanul üldögél egy faszi. Anya mindig csúnyán beszél, ha vendégség van nálunk, szoktam hallani, mert ha kimegyek a vécére pisilni, akkor álldogálok a folyosón a linóleumon és hallgatom, miket beszélnek, és nevetek hangtalanul ha ők is nevetnek, bár nem értem a viccet, amin nevetnek, de tanulok úgy nevetni, meg olyanokat mondani én is. És a Mojzes néni megkérdezi a zsigulist, hogy szabad? – anya utánozza Mojzesnéni hangját is és a hangsúlyt, ahogy bolond már –, és egy szó nélkül beül, és mondja neki, hogy vigyen haza fiam! És a faszi, így anya, annyira le van döbbenve, hogy be is indítja a motort. Szerencsére ilyenkor az Ármin bácsi kicsit lihegve a futástól odaér, és kirángatja a Mojzest, mondja anya kaján hangon,  a zsigulisnak meg betöm egy ötszázast a kezébe, amitől még döbbentebb lesz. Itt mindenki röhög, mert anya úgy mondja, mintha Ármin bácsi minden egyes nap odaadna egy döbbent valakinek egy ötszázast, és én mérges vagyok, hogy anya megint nem mond igazat, mert biztos vagyok benne, hogy ez nem történt meg többször, bár azt elhiszem, hogy Ármin bácsi talán egyszer tényleg egy autóban ülve talált rá Mojzesnénire. De közben értem, hogy így miért jobb a történet, és azt is, hogy fontos, hogy nevessenek. 
A Mojzesnéni a város legszebb zsidó lánya volt régen, az Árminbácsi pedig a legnagyobb spíler. A spíler azt jelenti, hogy szimpatikus, ezt már megtanultam. Az Árminbácsi tudta, hogyan kell egyensúlyozni, nagyon jól csinálta. Érezte Aczélelvtársat, mondja anya. Itt teljesen elhalkul a hangja, egy évszámot mond, után, volt vér az öregnek a pucájában, mondja anya halkan, munkát adni azoknak. Meg is lett, mondja újra hangosan, az eredménye, az egyik legjobb vidéki színház.
A Mojzesnénit ismerem személyesen is, nem csak abból, ahogy anya mondja róla a történetet. Mojzesnéni most is szép, bár ezt így nem fogom fel, csak látom a hatalmas, hófehér, göndör hajtengert, a tükörsima, nem megereszkedett arcbőrt, a törékeny kulccsontok élét. A Balázs az Ármin bácsi fia, már volt aranyásó is, meg kőműves és színházas is ő is, ővele voltam már sokszor náluk. A belvárost lehet látni az erkélyről és Balázs egyszer halászlevet főzött, de rakott bele valamilyen kockát is, amitől nem ízlett az Ármin bácsinak, pedig te jó halászlevet tudsz, mondta neki. Kifiléztem a halat a Mojzes miatt, mondta a Balázs, azért nem az igazi. A tenyere alatt húzta a kést.
A pászkája, Mojzesnéni pászkája nem finom, bár a Balázs megengedte, hogy megkóstoljam, de bele van áztatva teába, valami gyógytea, nagyon nem finom. Aztán kaptam egy kicsit szárazon, az már ízlett, de el kellett indulni.
Ármin bácsi egyszer leküldött boltba, és adott harminc forintot, papír huszast és tízest, mondta, hogy itt van harminc pöngő. Nem mutattam, hogy nem értem, de rájött, és mondta, hogy hát pöngő, vagyis pengő volt régen a pénz, még a háború előtt, és rááll a szám. Hozd el a visszajárót, de vehetsz belőle egy fagyit. Tudtam, hogy amíg nem kérdezem meg, addig az a fagyi egy kétgombócos fagyi, mint minden normális fagyi. Ezért nem is kérdeztem, hanem indultam. Közben arra gondoltam, hogy el ne felejtsem, hogy mit kell venni, hogy lehet fagyit, meg azt, hogy pöngő.

by zsempet

Fiam hozza már ide nekem a szódásballont, ha már a konyhában jár, és azt a borosüveget is az asztalról legyen oly kedves.
A fiú betűzve olvassa, mert nem biztos, hogy a sok üveg közül melyiket kell vinnie:
O-lim-posz, ci-trom-lé. Ezt?
Igen drágám a borocskámat. A kedves József finom furmintját.
Nehéz a szifon, a fülénél fogja, ahogy az apjától látta. Amióta egyszer hozzáragadt a patronhoz a bőre, egy kis pillanatra mindig megijed amikor megmarkolja.
A József, tudja régen udvarolt nekem, és hát nem vagyok öreg ehhez, nehogy ezt gondolja, bár maga még nagyon fiatal. Hány éves is?
Hét leszek.
Hát látja. Még szinte gyerek. Szóval egyszerűen a József nem tetszik nekem, mint férfi.
Elveszi tőle a két palackot. A szifont, amit ő ballonnak hív, leteszi a lábához. Lecsavarja az olimposzos üveg kupakját, és tölt egy keveset a poharába. Színes minták vannak a pohárra nyomva, ez nagyon tetszik a fiúnak, de nem meri megnézni közelebbről. Aztán fröccsen a szóda. A gyerek szereti a szódát, nem zavarja, hogy csípi a száját. Persze szörppel szereti a legjobban.
Mert látja drágám, egy férfi ne alázkodjon. Legyen neki gerince. De mindegy, csak mondom, hogy tanuljon.
Leteszi a poharat és felveszi a mesekönyvet.
Na hol is tartottunk?
A fiú beül a saját foteljébe.
Ott, hogy a manók megépítették a vasútat.
Igen, a vasút.
A borospohár mellől felveszi a szemüvegét.
Biztosan nem akar az ölembe ülni?
Néz a fiúra a szemüvege fölül. Ő csak a fejét rázza. Felhúzta és átkarolta a lábát, készen a mesére. Tudja, hogy a néni ölébe kéne ülnie, de irtózik a gondolattól. Arra gondol, gúnyolva a néni magázódását, hogy soha nem fogok a maga ölébe ülni, mert magának van a legbüdösebb szaga a világon. De közben már jön is a mese.

by zsempet

Két szétcigizett hangú asszony van a környéken. Mindkettő hatvan fölött jár már, de az egyikük még próbál őrizni valamit a fiatalságából, erős fekete festék fedi hosszú, göndör haját, és szépen begombolt kabátban járkál le a zöldségeshez. A másiknak a kis kávézó a törzshelye. Rövid, fehér hajában van pár sötétebb pászma. Széttart a teste, és a ruhái is. Alig érteni, mit beszél, annyira károg a hangja.
A múltkor meghívott magához, hogy menjek fel válogatni a férje régi újságjai között. Nem mertem azt mondani, hogy köszönöm, de nem megyek, mert félek magától, meg attól, hogy büdös lesz a lakásában.

by zsempet

A pályán mindig az történik, hogy  beadom a kétszázast az őrnek, és azt mondom neki, hogy a nyugtát majd utána.
A pályán négy százas van, két görbe, két egyenes. Mindig a külső sávban megyek.
A pályán először mindig nagyon fáj, aztán, ahogy bemelegszik, már csak viszket.
A pályán van két nagy tócsa az első görbe százas végén. Azt mindig átlépem.
A pályán nem érintem le a sarkam. Tudom, hogy így is dörzsölődik a lépcsőzetesre tört porc a felette levő porcba, de legalább nem ütközik össze azzal az erővel, amit egy lendületesen érkező hetven kilós test képes kifejteni a földbe csapódva.
A pályán szépen kilépem, mint régen. Négy perc húsz körüli kilométereket megyek. Ezt olyan tíz kilométerig bírtam régen tüdővel és szívvel. Most is olyan érzés, nem fáradok jobban.
A pályán a második körben már nem foglalkozok azzal, hogy fáj.
Olyan, mintha futnék.
A kilencedik kör végén aztán megelégeli a sérülés. Hirtelen olyan érzés, mintha belelépnék egy szögbe, és az tövig mélyedne a csontomba. Csak a szög belül van, a bokám közepén.
És akkor három napig nagyon fáj. Akkor is, ha nem terhelem. De izomlázas is. Ami olyan, mintha volna.