csínyek
by lucia
A gyerekek éles kis legódarabokat tesznek a papájuk cipőjébe. A gyerekek nem jönnek oda a játszótéren az öreg és rossz lábú nagymamájukhoz, akit eléggé utálnak. Azért utálják, mert öreg és rosszlábú és büdös a szája is, de ezt nem mondják meg neki, inkább mindig elszaladnak előle, és röhögnek. A gyerekek túrórudit esznek, de aztán elfeledkeznek róla és elkezdenek a frissen kárpitozott bútorokon mászkálni négykézláb, kezükben a túrórudival. A gyerekek (inkább fiúk) ki pisil magasabbra versenyt játszanak a házuk nemrég vakolt falánál. A papájuk is lehet az ellenfél. A gyerekek zidánosat és bekemeset játszanak a nappaliban, ahol egy kicsi, magas tonett asztalkán ott van a mamájuk nemrég megörökölt kristályvázája, ami azért is különleges, mert nem csak kézzel csiszolták kilencszázhuszonvalamennyiben, de maga a mester ajándékozta a dédinek, mert akkor udvarolt neki. És Zidán lő. A gyerekek odahúzzák a régiségnek számító rökamiét a házukban az emeletre vezető csigalépcső fordulója alá, és ejtőernyőskiképzést játszanak úgy, hogy az említett bútordarab tompítja zuhanásaikat. A gyerekek kimásznak a tetőtéri ablakon, a tetőkön át elhatolnak a sajátjuktól három-négy házra levő porta tetejéhez, majd rájönnek milyen magasan vannak, és nyivákolni kezdenek, hogy segítség. A szomszédság pedig onnantól kizárólag szomorú fejcsóválással képes biccenteni szüleiknek. A gyerekek tévénézés közben böfögőversenyt játszanak, amíg az egyikük le nem hányja a nemrég kárpitozott bútort, meg a mamája egyik szépruháját is, de a papája nyakkendőjére is fröccsen a gyerek számára is meglepő svunggal feltörő gyomortartalom. A gyerekek beállítják a
A gyerekek cigarettacsikkeket és kicsi vasszögeket szórnak a szomszéd tyúkjai elé, akik minden eléjük eső tárgyat ennivalónak szoktak nézni.
A gyerekek zoknit húznak a kutyájuk négy lábára, majd videokamerával természetfilmet készítenek a koordinációjavesztett állatról.
A gyerekek videokamerát telepítenek titokban a toalettbe, majd a következő vendégvárás alkalmával teljes hangerőn játszani kezdik a szüleikről készített felvételeket a nappaliban található televízió készüléken, hogy az étkezőben táplálkozó vendégek kíváncsian a odagyűljenek a hangokra.
A gyerekek légpuskával vadásznak az etetőre gyűlő madarakra télvíz idején.