csend

by lucia

Na én most voltam egy borsodi faluban meglátogatni egy haldoklót, aki ma ünnepli a kilencvenedik születésnapját, két mondatot mond („Nagyon beteg vagyok”, „Egyik éjjel beveszek valamit és kész.”) és az egész családja titkolja elôtte, hogy öklömnyi daganat van a tüdejében. Holnap hajnalban egy kisbusszal elszállítok egy lakásnyi bútort meg mindenmást Nakoxipánba (bár lehetne The High Places of Korimnak is nevezni), berendezem a házam, rakok egy tüzet, megiszom egy liter bort két baráttal, akik segíteni jönnek, vasárnap visszajövünk, hogy aztán még aznap egy másik jármûvel újra elmenjek a szôlôhegyre a családommal és maradjunk péntekig. Arrafelé térerô is éppen hogy van (talán tudatalatt tartom azt a helyet offline azáltal, hogy nem vásárolok hálózati kapcsolatra alkalmas mobiltelefont), így nem fogom napról napra leírni a fûnyrást, a kordonbontást, a permetezést, a tartófák megerôsítését, hogy hogy nô a szôlô, meg a gyümölcsfák és a többit. Amúgy se írnám le, csak a történeteket, amik eszembe jutnak közben, azokat meg úgyis leírom, és szép lassan talán ide is felkerülnek.

by lucia

Ez csak azért zavar (mármint hogy én a Sunset Boulevard vagyok), mert sajnos nem láttam a filmet. De nem hangzik rosszul.

by lucia

Az elmúlt héten egy csomószor megcsináltam. Ez jött ki a legtöbbször:

google moi

by lucia

Esküszöm csak a keresôszavak listájáért megéri blogot írni. Az rendben van, hogy szegény Haumann Péter bácsi (telefonpapa!) lányára eszméletlenül sokan rákeresnek, mondjuk szerintem egyáltalán nem jó csaj. De: „buzi filctoll”, „kutya punci”, „spangli tulipán”??? Könyörgök! Emberek. Ezek a keresôk tulajdonképp az világ kollektív tudatalattijának a konyhai hulladékdarálói, nem?

kélgyó

by lucia

Rosszkedvem van bazdmeg mondtam a barátomnak a kocsmában, amit azért szerettünk, mert egy sportpálya mellett volt a terasza és sörivás közben jó volt nézni, ahogy fut a sok ember. Ehhez, mármint, hogy jó legyen nézni kellett az is, hogy tudjam, még így, elég sok sörrel a hasamban is jobban futok, mint a futók legtöbbje. Elég sokat futottam ezért akkoriban, de tudtam, is, hogy gyors vagyok. A barátom nem futott. Ô egyszerûen tudta.
Rossz kedved van? kérdezte a barátom. Miért?
Mert elkezdtem olyan történeteket írni, feleltem, amelyek csak a barátomról szólnak. Nem is történetek, párbeszédek inkább. A barátom, amúgy nem tudom ki, mond valamit. Vagy én mondok. Erre mond valami mást a másik. Ez így megy egy ideig, aztán vége.
Hát, nem hangzik túl izgalmasan. mondta a barátom. Ne haragudj. tette hozzá gyorsan. Nem mintha félt volna, hogy megbánt. Csak tudta, hogy ezt hozzá szokták tenni, amikor valakinek nyílt kritikával illetik a mûvészi teljesítményét.
Hát nem. Írni sem túl izgalmas ôket. mondtam keserûen bólintva egyet.
És ezért vagy rosszkedvû? Mert unod írni ezeket?
Nem feleltem. Aztán egy kicsit késôbb mégis. Azt mondtam: Nem. Azért van rossz kedvem, mert olyan érzésem van, hogy nem bírok máshogy történetet írni.
Hú. mondta a barátom. Az aztán szar lehet.
Hát szar is. Készakarva nem hallottam meg az iróniát a hangjában.
Pedig egyszerû. Mondta a barátom.
Igen? mondtam olyan hangon, mint aki ért ehhez az íráshoz, és és úgy gondolja, hogy a barátom meg egy balfasz hozzá, de azért egye fene, mondjuk meghallgatja, mit mond.
Igen. Mondta a barátom. Akarattal nem hallotta meg az iróniát a hangomban. Írjál egy történetet arról, hogy megbeszéled a barátoddal, mennyire nem tudsz kiszállni ezekbôl a barátos párbészedekbôl.
Ez jó. Feleltem kicsit meglepetten. Tényleg jó volt, úgy gondoltam. És?
És hagyd, hogy a kígyó a farkába harapjon, aztán dobd a bozótba. Mondta a barátom és egy cigit tett a szájába, miközben megpróbált úgy nézni, mint egy marlboróreklámos kóbojcsávó, amikor még volt marlboróreklám.

faltólfalig

by lucia

„Néha azt csinálom, hogy a digitális géppel lefényképezem magam, ahogy itt ülök a gép elôtt, lefényképezem az arcomat, és felrakom a képet az oldalamra, és ráklikkelek és nézni kezdem, nézek bele a szemembe, és ahogy nézem, lassan érzem, hogy elindulok hátrafelé életrôl életre, férfirôl nôre, emberrôl állatra vissza a múltamba, amíg meg nem állok valahol középen és a sok-sok arc csak forog körülöttem és lassan érezni kezdem, hogy már nem érzek semmit sem, mert kiléptem én is forogni a sok arc közé.”

állástéma

by lucia

„Nagyon szomorú kötelességemnek kell eleget tennem. Az a helyzet, hogy elvesztettünk egy ügyfelet, és…”
Csak az elsô három hónap biztos. Három hónapom van életem legnagyobb szerencséjére és a bizonyításra. Ahogy itt mondják: Karma kaóla. Megiszom. Tudok jobbat? Azért annyit még hozzá tennék, hogy ¬ø^^¨¥®ß∞∂ƒ¬klπ∆o*&£´!!!

by lucia

Találtam:

by lucia

29

by lucia

Amúgy pedig a bloggerkedésrôl jutott eszembe úgy általában: Ember perverz, Isten végez.