zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: March, 2012

by lucia

Úgy szeretném, ha lehetne egy screenshot gomb a fejemben. Kontrol shift és mondjuk az orromat kell megnyomni. És akkor elmentem a fényképet, amit látok. Aztán megnyitom a képszerkesztő programomban és ráhúzok egy filtert és ott a festmény.

Advertisements

by lucia

Egy bácsi meg egy fiatalabb férfi ülnek rajta egymással szemben. Előttük poharak. Az arcuk nem izom csontokon s rajta bőr, hanem feszültségek, hazugságok és gátlások, sóvárgás, veszteség, félelem, gyűlölet – rengeteg mocskos, görcsös érzés, amik mint valami hab fölbugyogtak és iszonyú keményre megmerevedtek.
Az idősebbik a fiatalt nézi és beszél hozzá. A fiatal meg mindenhova néz, csak az idősebbre nem. Cigizik, és a cigivel az ujjai között emeli a poharát. Bal kézzel. A jobb keze a hasán. Furán, szinte markolja az ingét. Az ujjai között csorog a vér. Az idősebbik mögött, az udvar betonplatniján lehet megtalálni a kést.

by lucia

Ha nem lehetne néha Velvet Undergroundot hallgatni, nem lehetne élni sem. Vasárnap a sziklafalon is valahogy az All tomorrow’s partiest kellett zengetnem magamban miközben kétségbeesetten tapogattam a falat, hogy vajon melyik lehetetlen kicsi kis rés vagy izé lesz a fogás. A sziklamászás ilyen: félsz és kétségbe vagy esve. Aztán mégis jó. Nem értem.

by lucia

Olyan berlines ez a fény most. Az autók szélvédőjéről is csak pislog, nem vakít.
Még tizenhét százalék áram van a munkaadóm laptopjában, amit általában az enyémként emlegetek.
Kedves nekem a nő, aki a kávéját a bal kezében tartja. A derekán látszik ahogy a férjében szereti ahogy a férje szereti.
A felhőket kenyték az égre. Ennyel.
A pihék felületet képeznek a bőröd fölött, ami meghúzza a melleid vonalát a bordakosáron. Olyan, mint egy selyemfényű lakk a tested keményfa parkettáján.
Ahogy melegszik az idő gyorsulok a biciklivel, de mindig villan, hogy loccsanna fejem a járdaszegélyen.
Harmadik hete, hogy hétvégén is dolgoznom kell. Tegnap azt hittem, infarktusom lesz. Láttam, ahogy a feszültségtől annyira összeszűkülődnek az ereim, hogy elzsibbad a szívem izma és furán kezd rángani és ettől nem kap elég vért és alig ver, és aztán megáll. Csak rándul már. Abszurd, hogy a szív látja el a szívet vérrel. Miért nincs valami szünetmentes áramkör?
Police-t hallgatok megint.
Még három százalék.

by lucia

Baszó macskák közt nőttem fel. Anyámék úgy gondolták, hogy kegyetlenség lenne elvenni Csoma férfiasságát. Csoma amúgy sziámi macska volt, nyolcvannégyben vettük egy macskakiállításon. És aztán Csoma mindent megbaszott. Például a lábamat is, ha szőrös pléd takarta. Megbaszta a Korostyán-Véber Józsi szőrkucsmáját. A Korostyán-Véber Józsi évekig egy csatakos gecifolttal a homlokán járt-kelt Kecskeméten.
Aztán a Csomának találtunk egy csajt, a Julist, aki Schnitzelék cirmosmacskája volt. Schnitzel volt a város egyik legmenőbb fotóriportere, imádtam azt a faszit, vicces, kedves, kurvajófej. A fiai haverjaim a fészbukon, ilyen nagypofájú audituningoló köcsög lett mindkettőből. Na és Csoma meg a Julis hetekig basztak a Schnitzelék lakótelepi kéglijében, és volt olyan például, hogy a Csoma kinyitotta a Julisnak a hűtőt, és a Schnitzelék arra értek haza, hogy az előszoba közepén ott fekszik egy félig megzabált kiolvadt egészcsirke, amit a fagyasztóból operált ki a Csoma a Julisnak. A kis lovag.
Aztán az egyik ilyen szerelmi csatározásban a Julis véletlenül kilökte a Csomát az ötödik emeleti ablakon, de olyan szívós volt az a macska, hogy nem lett semmi baja.
Az ő nászukból lett a Sziszi, aki hozzánk került. Aztán megkúrta a Csoma, a saját apja, és abból lett a Mosi meg a kis Sziszi. Ők voltak a nagyanyám macskái. A nagyanyám annyira szarrá kényeztette őket, hogy teljesen neurotikusak lettek. Ha a nagyanyám öt percet késett, ők beszartak a perzsaszőnyeg közepére.
Ez volt a szexuális edukációnk az öcsémmel. Egy csomó büdös, nyervogó, vérfertőző macska. Bassza meg.

by lucia

by lucia