zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: May, 2005

randi

by lucia

Elkezdtünk rádióadásokkal kommunikálni. Van egy régi rádióm hozzá. Levehetőhangfalas, tizennégy éve megvan. Tekerős, érzésre megy, nem megahercre, mert nem lehet pontosan leolvasni rajta, hogy pontosan hol a kis mutató. Petőfi most, üzenem, ahogy meghallom, hogy Viktória, Viktória, menjünk menjünk menjünk szabadiba. Kicsit később kapom az üzenetet: Kossuth. Megkeresem, épp ez szól: nem várok holnapig, holnapig. Hűha – kezdem el izgatottan tekergetni az állomáskeresőt. Sláger: Zsötem. Nem jó. Túl direkt. Basszus. Keresgélek tovább. Juventusz: Ájmabarbivörld, in a barbigörl. Sok. Sok. Franc. Bartók. Valami Bach orgona tokkáta. Ú. Jó, de nehezen érthető. Mi legyen!? Tekerek tovább, valahol ez szól: Beszame, beszame mucsóóó. Nem elég. Tovább. Danubiusz, George Michael, kozájganahev fész. Fész, fész a faszom. Basszuskulcs, kéne egy jó szám. Tekerek, kétségbeesetten és vaktában. Megtalálom. Fogom a telefont, dejó, gyorsan. De melyik adó?

Advertisements

széprégibringa újkerékkel

by lucia

link alak

by lucia

Do not swear at all;
Or if thou wilt, swear by thy gracious self,
Which is the god of my idolatry,
And I’ll believe thee.

fél elem

by lucia

Újra van bringám, amitől mint gyerekkoromban, még az összecsukhatós kempinges időkben Pécsett az Uránvárosban, csak úgy cangázok. És tegnap, úgy éjfél körül reflexből mentem a kellemes, nem forgalmas úton hazafelé a Sashegy oldalában, amikor odaértem a kiskertek közt kanyargó ösvény elejéhez. Rá kellett jönnöm, hogy már egyáltalán nem félek a sötétben, pedig kutyákat és emberi hangokat is hallottam miközben nyugodtan végigtoltam a bringát a kábé kétszáz méter vaksötét, szűk ösvényen a két oldalt magasodó, nappal is átláthatatlan susnyás között. Csodálkoztam is, hogy hogyhogy nem ugrik rám valami ismeretlen borzadály marja a nyakam tövébe agyarait, tépi hasamba, mellkasomba körmeit, hogy én mozdulni se tudjak a sokktól és aztán vonszol be a sűrűbe kölykeinek. Fejem furán félrefittyen.
Régen Kecskeméten mesélte egy haverom, hogy egy haverja a régi köztemető környékén lakott és a temetőn át volt egy rövidebb út. Egyszer egy haverja egy későőszi késődélutánon azt az útvonalat választotta. Másnap reggel találták meg, ott feküdt két sír között sokkos állapotban. Senki sem tudta, mi történhetett, ő soha nem mesélte el senkinek. Még mindig fosok, ahogy felidézem a történetet.

oxi-moron

by lucia

A politikai elemzőműsorban tegnap éjjel egymásután háromszor is elhangzik a “politikai erkölcs” frázis. Az mi az?

restart

by lucia

Tegnap, ahogy lejöttem estefelé anyámtól és a kocsihoz mentem (szerelőnél a bringa) a hajléktalan, aki mindig ott fekszik a csarnok háta mögött a szellőző rácsokon (ahol télen meleg van, ilyenkor meg büdös, de ő inkább elviseli a büdöset, hogy ilyenkor is foglalhassa a helyet télire. Meglepő látni úgy általában, hogy az ember mennyire helyhezkötött életet él ha teheti. A hajléktalanoknak is megvan a helyük, az otthonuk, csak nincs lakásuk). Szóval, a hajléktalan, vagy nevezzük inkább kintlakónak, ott feküdt, és behunyt szemmel, a koncentrációtól grimaszolva, kicsit felhúzott lábbal, csuklóig a nadrágjába dugott kézzel épp verte a farkát. Ahogy megnyomtam a gombot és az autó pittyent, a férfi hirtelen abbahagyta, kikapta a kezét és a csípőjére tette, mintha ott nyugtatná pihentében, mintha ő semmit nem csinált volna. Felnézett rám bűntudatosan, szégyenkezve. Beszálltam, nem vettem tudomást róla, nem akartam zavarba hozni. Letettem a kezemben tartott dolgokat, bekötöttem magam, bedugtam a kulcsot a zárba, elfordítottam, sebességet dugtam, és indulás előtt még egyszer kinéztem az emberre. Láttam, ahogy feküdt, és behunyt szemmel, a koncentrációtól grimaszolva, kicsit felhúzott lábbal, csuklóig a nadrágjába dugott kézzel épp verte a farkát megint.

velvetprodzsekt vége

by lucia

Vad galamb.

repzaj

by lucia

– Folyamatosan azt képzelem, hogy kiállok ide a munkahelyi ablakba, kitárom két karom és szárnyra kapok, mint Sam Small.
– Igen, ez nekem is eszembe szokott jutni. Csak nem Sam Smallal. Ki az a Sam Small?
– Kicsi Samu magyarul. Egy mesehős, aki tudott repülni. Aztán eljutott egészen kaliforniáig, és híres lett emiatt. És volt egy ember, aki azt mondta neki, hogy csak arról ne feledkezzen meg sose, hogy ő tud repülni. El ne felejtse, és amikor szükség lesz rá, legyen ereje kimondani magában, hogy én tudok repülni. És akkor volt egy nagy előadás és Sam Smallnak nem sikerül a repülés és kinevetik. Szomorú szegény, de aztán azt mondja magában, hogy méghogy én nem tudok repülni? Na idefigyeljetek! És repül, mint a madár újra.
– Ez tök jó. És te tudsz repülni?
– Nem. De azt mondanám magamban, hogy méghogy én nem tudok repülni? Na idefigyeljetek!
– Ja tényleg. Hát akkor jó repülést.
– Kösz, de még nem indulok. Majd szólok. Majd esetleg hangosan mondom ki, hogy méghogy én nem tudok repülni?
– És akkor tudni fogom.
– Bizony. Abból fogod tudni.

ikrek

by lucia

Sziasztok.
Sszziiaa!
Hogy vagytok?
Jjóóll. Ééss ttee?
Én is. Hova mentek?
Mméégg nneemm ttuuddjjuukk.
Hogy van ez? Mindent egyszerre mondtok mindig?
Nneemm,, ccssaakk hhaa eeggyysszzeerrrree kkéérrddeezznneekk.

by lucia

“Egy ideig minden este találkozunk. Aztán már délben is. Húsz percet biciklizek, hogy együtt ebédelhessünk. Egy ideig mindig csak beszélek neki lelkesen, mert zavarban vagyok, aztán már nem vagyok zavarban mert már mindegy. Akkor már voltunk együtt annyit, hogy legyen belőle valami. Akkor már régen elengedtem, hogy akarom a testét. Az az első, ami elszáll amúgy is. Ha nem, akkor rossz. Akkor nem kifejez valamit, nem beszélgetünk vele, hanem csak van, csak az van, elkiabálunk egymás mellett. Aztán..”