Jurij együttes, nem a nôk

by lucia

Ma este jót mulattunk.
És igenis szeretem a világot. És az embereket. Még akkor is, ha szerencsétlen torz debreceni egyetemisták, akik hularészegen, véresre vert vagy harapott szájjal elfeküsznek a színpad mellett és alszanak és alig érezni a pulzusukat, ha pulóvert terítenek a hullaként fetrengôkre, hogy meg ne fázzon a kilógó derekuk, ha hosszan vitatkoznak a hullaként fetrengôk fölött, hogy mostanában mennyibe kerül egy detox, ha cifra mintákat rajzolnak a pisájukkal a színpad sátra mögött a flaszterre, ha szép lányok, ha csúnya lányok, ha táncolnak, vagy ha nem. Szeretem, hogy félig van a hold, hogy már félig van, és, hogy nem még csak.
Jó élni.
Vannak mindenkinek anekdotái, amiket mindig nagyon gyakran elismétel különbözô társaságokban. Ha rossz az illetô memóriája (arra emlékezve, hogy hányszor mesélte már az utóbbi, mondjuk egy évben a történetet az adott társaságban) akkor az az illetô unalmas pöcs. Az én egyik kedvenc ilyen anekdotám egy filmfelvétel Louis Bunuelrôl. Bunuel már öreg. Áll. Sovány és cigizik. Szenvedélyesen természetesen. Hogy is cigizne másképp. Érdemes egyáltalán másképp cigizni? És beszél. Aszondja: Ha kérhetnék valamit Istentôl, hogy mit erôsítsen bennem, hogy mi tartson még sokáig, nem azt kérném, hogy erôsítse meg a prosztatám (slukk), hogy még élvezhessem a nôket (slukk), hanem azt, (slukk, de immár színpadiasan egy apró, huncut vigyorral), hogy erôsítse meg a tüdômet és a májamat, hogy még egy keveset élvezhessem a cigarettát és az ivást. Mert ezek az élet igazi értelme. Nem a nôk.

lalalalalala

by lucia

Még annyit szeretnék leírni, mert fontosnak tartom:

Amikor az ember mégcsak kisgyerek
nem kell túl nagy (sok? -zott?) tudományos ismeret
lalalalalalalalalalaaaa
lilililililliiiiilililili
felpezsdít a dupla buborék
lalalala soha nem elég
a természet ajándéka énnekem
trabitrabitrabi trabitrabitrabi trabitrabitrabi
SZÓDA

Na most értelemszerûen a lalák és a lilik azt jelzik, hogy mire nem emlékszem, illetve, mit nem értettem már akkor sem. Ehhez komolyan várom a megfejtéseket, fôleg a soha nem elég elôtti lalalalaláét, mert azt már akkor sem tudtam, és a sorok sorrendjével sem vagyok tisztában. Elôre is köszönök minden segítséget. Úgy 25 év kínzó kételyeinek vet véget az, aki megosztja velem a megoldást.

muzsik asszó

by lucia

Amúgy Lejlával elkezdtük összegyûjteni gyerekkorunk nagy slágereinek kiejtéseit. Ezt most azért írom, mert eszembe jutott az, amelyik akkor nem. De elôtte íme azok, amik megvoltak:
„vandéjcikitudôblúúú
ádzseszkó (tuszéj álávjú)
Kommandzséró, Kommandzséró, Kommandzséró (így, nagy kövel)
basznak a verebek a jegyenyefán, úúi, úúi, csípicsipicsipcsip
Pol Pot a dzseem…
szóla, kuszimuszi, ináiná óóó (segítek: ez a lambada eleje)
Még van néhány, de most túl mélyre kéne hajolni értük.”
Aztán a combfixesnô helyesbített:
„Szóói, kuszifoj, ijúndzsija korifi su lááá. – Bocs, de a Lambada így van
helyesen!!!
I jazz cow tu széj ál láv júúú”

És gondoltam tényleg. És ma este ültünk a kádban a gyermekkel, aki mostanában kezd énekelgetni, és ilyenkor mindketten szülôk (Gy és én) mosolygunk nem annyira a büszkeségtôl (bár természetesen attól is), mint inkább a gyermek sajátságos intonálásán, és szabad szövegkezelésén. A Hopp Juliska kezdetû, Ghymes gyereklemezrôl ismert világságert például így interpretálja fiúnk: „Hopp Jujiska, hopp Majiska, gyere velem ej egy táncházba”, mindezt a lehetô leghanogasabban igen magas hangszínben.
És énekeltünk a kádban, ahogy kell (nyugodtan meg lehet botránkozni, igen, néha még hárman is szoktunk együtt fürdeni) és akkor belém hasított az isteni szikra (vagyis elég mélyre hajoltam) és eszembe jutott gyerekkori kedvencem:
Vappacsúdi, vappacsudilúri, düff düff (a düffdüff valami gitáros rész, és szerintem ez talán Beatles volt, de nem biztos teljesen).
És most, ahogy ezt leírtam, eszembe jutott egy nagy kedvencem, Elvistôl:
Viktor Szamba, hocca szamba, hocca szóó.
Ugyanis (hamár nála tartunk) Á. mostanában rákattant a rokizásra és a Besztofelvisz cédére hihetetlen táncpartikat rendez így valamelyik nap meghallottam ezt a számot, és hatalmas meglepôdésemre értettem, hogy mit mond és nem azt mondja, hogy Viktor szamba. (Lehet küldeni megfejtéseket, bár holnap úgyis ideírom, ha nem felejtem el.) Mondjuk még ehhez a témához tartozik Á kedvence errôl a lemezrôl, amit úgy szokott kérni, hogy „Lokájkejendzsót akajok”. Na és ilyenkor aztán tényleg büszkén mosolygunk egymásra az anyjával. A fiam elsô angol szava rögtön az, hogy „Look like an angel”.

by lucia

Szóval az a helyzet, hogy állásom lesz. Remélem kapok vele néhány használható karaktert, mert Sanyibácsi kurvára unalmas (ráadásul mintha kezdene eluralkodni ezen a Korimon). Bár, ha belegondolok… Ma elôadta Gy-nek, hogy azért van ez a folyás ebbôl a cement fô szennyvízcsôbôl (ugyanis folyás van a szennyvízcsôbôl, rá a mi fürdôszobánk plafonjára felülrôl, hogy foltos a plafon), mert a festôk a nemtomkiknél beleöntötték a vécébe a festéket, meg az albérlôlányok a másodikon belerakják a vécébe a tamponjukat. Teccikérteni Györgyike! Érdekes élmény lehet Sanyibácsi agysejtjének lenni. Majd viszünk neki narancsot a zártosztályra.

komposzt álló

by lucia

Jut eszembe. Lementem a pincébe a minap. Izét. Komposztálót akartam csinálni, ahhoz kerestem fát. Elég vicces is lett aztán a komposztálóm, jellegzetes munkanaputáni kattogásmelléktermék. Mindenféle deszkákból, meg régi, erdôbôl származó fákból van, de túl kicsi szögekkel csináltam, így szétesett egy kicsit, mikor felemeltem.
De nem ez a lényeg. Lementem a pincébe és rohadt büdös volt. Sanyibácsicsókolom a kurvaéletbe bazmeg, márbocsánat, gondoltam. Tessékmondani, miez a rohadtbüdös? Petikém, gondoltam, hát itt patkányokvannak tecciktudni. Petikém. Irtsuk ôket méreggel Petikém, majd megkeresem. Gondoltam jól van. Aztán mondtam Gy-nek, hogy büdös volt a pincében, arra gondoltam, biztos valami döglött patkány, mondta, hogy á. A savanyúkáposzta lesz az.
Ú. Sanyibácsira gondoltam, ahogy az elsô pár napban még azt mondja magának, hogy ez így érik, ez a finom, jaó kis kápuszta, ennek ilyen szagúnak kell lennie. Aztán, mikor már a második emeleti albérlôcsajok is kiabálnak vele, akkor lemegy és a fejét vakarázsva beismeri magának, hogy ez tényleg büdös, hogy akkor, akkor mit érezhet az öreg. Odamegy, kinyitja az ajtót, benéz, ott sandít a hordó. Százhúsz kila. Rohadás. Több, mint egy mázsa büdösség. Átaküszöbökön, felalépcsôn, fel az utánfutóra. És aztán?
Szegény Sanyibácsi. Gondoltam.

jeszdárling, jukenpléjviddisz

by lucia

Elég vicces amikor valaki elviszi a gyerekeit a játszótérre, és magyar akcentusú, hibás és primkó amerikaiul instruálja ôket ordítva. Mindezt természetesen barna bebújóscipôben fehér zoknival, derékra jó magasra felhúzott farmerben, lakoszt pólóban, rajta vényakú golfpulóverben és természetesen napszemüvegben. Hozzá a két gyerek rózsaszín suhogósban, anyu (aki talán echte amcsi) meg szôke porcelánbabás külvárosiasban, farmernaci és a gyerekekhez illô pink zseníliában. Komolyan aszittem ezek tíz éve itt játszanak mert elfelejtettek hazamenni, vagy valami ilyesmi.
Mondjuk azon a játszótéren, ahol minden mászókára (Az a fajta, amire azt mondják, hogy eus mászóka, meg eus játszótér, ami egy ugyanakkora állatság, mint az, hogy tablettás bor. Honnan a picsából és kinek jutott eszébe ez a tabletta? Miért pont tabletta? Milyen tabletta? Algopirin? És attól ilyen szar az a fajta bor?) benejlonbugyizott (ez se rossz) ánégyes lapokra nettül kiprintelt betûkkel ez van kifüggesztve: „A játékokat felnôtteknek igénybe venni tilos”, az ember valahol számít is valami ilyesmire, mint a nyelvgyakorló dedi.

dolcse víta

by lucia

Ismét négy nap Lesznay Annánál, ahol lakik néhány nakoxipáni is. Illetve nem laknak, csak dolgoznak megállás nélkül. Meg isznak. Voltam bent a faluban, gázpalackot szerezni. Két férfivel beszéltem, az egyik olyan részeg volt, hogy nem fogta fel, hogy mit akarok, a másik olyan másnapos, hogy láttam a repedéseket a koponyáján, amit egy-egy hangosabb szavamtól érzett. A nôk kommunikábilisabbak voltak, de rajtuk is látszott, hogy a napi egy, másfél lityi bor megvan. Jó élet is az, amikor van évi 200-500 liter borod, amiért nem adnak annyi pénzt, hogy megérje elszállítani, kiönteni meg nincs szíved, és ha nem mûveled a földed, akkor százezrekre büntetnek és mellesleg tizenhárom éve munkanélküli vagy.

másnap

by lucia

„Az öreg Petrenceivel vigyázzatok ám! Én párszor úgy bedörgöltem nála. Piszokjó bora van, azt úgy itatja az embert, nem tudsz kijönni sem a pincéjébôl. Örül, ha van kivel, érted, aztán tukmálja.”

Petrencei

by lucia

„Csókolomjónapot! Hát üdvözöljük magukat itt a hegyen. Hát igen, hát igen. Egy pohárka pincehûvöset? Naaa! Egy kis pohárral. Ugye jó? Hát köszönjük szépen. És hogy megy a munka? Széép széép. Még egy pohárka? Ugyan már! Attól csak jobban gurul az autó! Szépfiatalasszonynak szépen áll az a kis pirulás! Ez aaaz! Na. Én is, hogy koccinthassunk. Hát üdvözöljük magukat itt a hegyen!”

mester és Margarita

by lucia

„Mikor New Yorkban laktunk pár évig a kilencvenes évek elején, jártunk egy nagyon puccos, elit helyre, tök híres is volt a hely, az összes off Hollywood keleti parti színésznô odajárt, Gwyneth Palthrow és a többiek. Kurva jó is volt amúgy ez a bár mellesleg, egy pincében volt, de a legjobb az egészben az volt, hogy állt az ajtóban egy köpcös, tömött bajuszú kelet-európai és minden belépônek elmondta, hogy „gudivning májnddösztep” ilyen vékony kis hangon. Semmi mást nem hallottuk mondani soha.
Na és összehaverkodtunk a bár tulajdonosnôjével és kiderült, hogy ez a bajszos, aki egyáltalán, de egyáltalán nem illett mellesleg a hely arculatához, egy igazi orosz filozófus, aki taxisofôrként kereste a kenyerét, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek a nôvel, aki szerelmes lett belé és a zöldkártya meg minden miatt összeházasodtak és a taxisfaszi lett a kidobóember, annyi feladattal, hogy azt mondja, „májnddösztep”.
De mondjuk a nô tökre ki is volt akadva már nem sokkal a házasság után, hogy ez a fasz csak olvas egész nap, meg amúgy is szarul voltak már, és a nô válni akart, hogy ezt nem lehet bírni és panaszkodott nekünk. Mondta, hogy ez a hapsi így, meg úgy, meg, hogy ez mindig csak azzal jön, hogy neki író volt a nagybátyja otthon oroszországban de ez kit érdekel, ô, a nô különben sem hallott errôl az állítólagos íróról soha egy szót se ésatöbbi ésatöbbi. Kérdeztük, hogy de mégis, hogy hívták a faszi író nagybátyját. A nô aszondja: hát, valami Vlagyimir Ivanovics Bulgakov.”