Itt a tavaszi szünet. A jövő héten nem lesz blogolás.
Ha már szolgálati közlemények: ha valaki szeretne egy szép, nagy földszinti, kertkijáratos, napfényes lakást vásárolni garázzsal együtt Debrecen egy zöldes, csendes környékén, írjon levelet, és mutatok neki képeket, elmondom milyen, meg mennyibe kerül.
Volt egy ember, aki egyszerűen, szépen, kötelességtudóan élte a mindennapjait. Reggel felkelt, este lefeküdt, rendesen dolgozott. Egyedül sem volt, és soha nem elégedetlenkedett. Rakódott rá a sok tapasztalat apró rétegekben, ahogy a cseppkő épül. Ez az ember egyszer aztán rájött, hogy a sok tapasztalat úgy megvastagodott rajta, mint az elrontott fehér cukormáz. Észrevette, hogy egy ideje képtelen teljesen behajlítani a karját meg a lábát, nem tudja teljesen elfordítani a fejét, kinyitni a szemét. Nem képes finomabb mozgásokra a kezével sem. Ráadásul, már a bőrével sem érez úgy mint korábban.
Az ember kétségbe esett. Először zuhanyozni kezdett és nagyon erősen dörzsölte magát sokáig. Utána megpróbálta a karját, leguggolt, és megcsipkedte a hasán a bőrt, de nem változott semmi. Még jobban kétségbeesett. Elment egy természetgyógyászhoz. Az azt mondta, tud segíteni. Meg is köpölyözte, drága, kínai import köpölyözővel, de az emberen nem változott semmi. A sok, túl vastag tapasztalat még ott volt rajta.
Az ember, végső kétségbeesésében elment az erdőbe, és három éjjel, három nap csak bolyongott, hátha rálel a módszerre, amivel leszedheti magáról a rengeteg rárakódott tapasztalatot, hogy újra hajolhasson a térde és a könyöke, újra érezzen a bőrével és újra végezhessen finom mozgásokat az ujjaival. Ment, mendegélt, míg harmadnap találkozott egy alkoholista favágóval. Leültek beszélgetni és a favágó adott neki a borából, amit kapott egy szőlősgazdától. Meg is itták mind a bort, ami az ötliteres kannában volt. Tudod, szólt az ember kicsit részegen, az van kérlekszépen, hogy annyi tapasztalat rakódott rám, hogy már alig tudom hajlítani a könyököm és a térdem, alig érzek a bőrömmel és nem tudok finom mozgásokat végezni az ujjaimmal. Hijnye az nem jó. válaszolt a favágó. Nekem is néha úgy nem hajlik a derekam, hogy hujujujj! Azt mondjuk nem tudom testvér, hogy mitől van, de lehet, hogy nekem is ettől a tapasztalat dologtól. És neked el szokott múlni? kérdezte reménykedve a férfi. Hát, nem nagyon. válaszolta a favágó. De néha jobb. Azt akkor örülök, hogy nem rossz. Ha meg rossz, hát várom, hogy jobb legyen. Azt így. És a férfi bevitette magát a favágó haverjainak traktorával a faluba, vett egy buszjegyet és hazament. Otthon megint jó alaposan lezuhanyozott, aztán megtörölközött, és egy kicsit jobban érezte magát.
Volt egy ember, aki egyszerűen, szépen, kötelességtudóan élte a mindennapjait. Reggel felkelt, este lefeküdt, rendesen dolgozott. Egyedül sem volt, és soha nem elégedetlenkedett. Rakódott rá a sok tapasztalat apró rétegekben, ahogy a cseppkő épül. Ez az ember egyszer aztán rájött, hogy a sok tapasztalat úgy megvastagodott rajta, mint az elrontott fehér cukormáz. Észrevette, hogy egy ideje képtelen teljesen behajlítani a karját meg a lábát, nem tudja teljesen elfordítani a fejét, kinyitni a szemét. Nem képes finomabb mozgásokra a kezével sem. Ráadásul, már a bőrével sem érez úgy mint korábban.
Az ember kétségbe esett. Először zuhanyozni kezdett és nagyon erősen dörzsölte magát sokáig. Utána megpróbálta a karját, leguggolt, és megcsipkedte a hasán a bőrt, de nem változott semmi. Még jobban kétségbeesett. Elment egy természetgyógyászhoz. Az azt mondta, tud segíteni. Meg is köpölyözte, drága, kínai import köpölyözővel, de az emberen nem változott semmi. A sok, túl vastag tapasztalat még ott volt rajta.
Az ember, végső kétségbeesésében elment az erdőbe, és három éjjel, három nap csak bolyongott, hátha rálel a módszerre, amivel leszedheti magáról a rengeteg rárakódott tapasztalatot, hogy újra hajolhasson a térde és a könyöke, újra érezzen a bőrével és újra végezhessen finom mozgásokat az ujjaival. Ment, mendegélt, míg harmadnap találkozott egy alkoholista favágóval. Leültek beszélgetni és a favágó adott neki a borából, amit kapott egy szőlősgazdától. Meg is itták mind a bort, ami az ötliteres kannában volt. Tudod, szólt az ember kicsit részegen, az van kérlekszépen, hogy annyi tapasztalat rakódott rám, hogy már alig tudom hajlítani a könyököm és a térdem, alig érzek a bőrömmel és nem tudok finom mozgásokat végezni az ujjaimmal. Hijnye az nem jó. válaszolt a favágó. Nekem is néha úgy nem hajlik a derekam, hogy hujujujj! Azt mondjuk nem tudom testvér, hogy mitől van, de lehet, hogy nekem is ettől a tapasztalat dologtól. És neked el szokott múlni? kérdezte reménykedve a férfi. Hát, nem nagyon. válaszolta a favágó. De néha jobb. Azt akkor örülök, hogy nem rossz. Ha meg rossz, hát várom, hogy jobb legyen. Azt így. És a férfi bevitette magát a favágó haverjainak traktorával a faluba, vett egy buszjegyet és hazament. Otthon megint jó alaposan lezuhanyozott, aztán megtörölközött, és egy kicsit jobban érezte magát.
Fogok csinálni egy festményt. Olaj, vászon. A pláza drága műkövén a kibelezett mozgólépcső végénél elkerített területen a bajszos munkásbácsi törökülésbe helyezkedve negyedkiló kenyeret és hét szelet zsírosszélű prágai sonkát reggelizik. A falatok között kollégáinak magyaráz, szavainak a jobb kezében tartott késsel ad nyomatékot. Körülötte a munkába siető dolgozók sietős léptekkel sorjáznak irodáik felé.
Fogok csinálni egy festményt. Olaj, vászon. A pláza drága műkövén a kibelezett mozgólépcső végénél elkerített területen a bajszos munkásbácsi törökülésbe helyezkedve negyedkiló kenyeret és hét szelet zsírosszélű prágai sonkát reggelizik. A falatok között kollégáinak magyaráz, szavainak a jobb kezében tartott késsel ad nyomatékot. Körülötte a munkába siető dolgozók sietős léptekkel sorjáznak irodáik felé.
Arra gondoltam, úgy kéne autókat árulni, mint a ruhát. Próbafülke, minden. Olyat plázáztunk az Yvette-tel, az Andyval és a Sylvivel! Sylvi felpróbált egy Minit, én egy nagy, hosszú Mondeót, Andy meg egy ilyen nyitottat. Hát, szupi volt! El se hiszed! Tudod, már úgy untam a régi, foltos, szakadt Astrámat! Andyra is ráférne valami, már évek óta hordja azt az Escortot! Valami ilyesmi. Persze ez is reklám.
"- Ezek a kilógó tangabugyik olyanok, mintha a pina kantárja lenne. Mint egy ló, amelyik kószál az erdőben és várja, hogy felpattanj rá, és bevezesd az istállóba. Vagy ilyen pusztaprogram, megfogod a tangabugyiszárat, felpattansz a pinára, és állva körözöl a vágtató szerven, az ámuló turisták villogó vakui előtt. Erősen markolod, mélyen bevág a pina szájába a zabla, veti magát, de te talpon maradsz és végigcsinálod a programot. Aztán hozzák a borravalót, meg kezet fogdosnak veled, hogy fogjanak végre egy ilyen kemény, kérges, igazi, magyar pinabetörő kezet. Aztán visszavezeted a pinádat az istállóba, leveszed a csikósjelmezt, felveszed a suhogós dzsoggingodat, adsz neki zabot, lecsutakolod, slaggal meg is mosod talán és megveregeted a nyakát és megsimogatod a puha szőrt az orrán, hogy ügyes voltál kis pinám. Aztán bekötöd a helyére és hagyod pihenni a honapi puszta program előtt. És ahogy mész hazafelé biciklivel, arra gondolsz, hogy tulajdonképpen szereted száron vezetni ezt a pinát.
– Szereted, szereted! Még jó, hogy nem dugod meg!"
Alapvetően mindennek vége. Többé kevésbé rendszeres időközönként vlaaki sóhajt, kihúzza a fejhallgatóját és benyom egy gombot a jutyúbon. Pénteken a lenti nagy varrodában táncoltunk miközben mindegyik szereplőnek jó hangosan bemondtuk az irodai megfelelőjét. Ma meg a Béci ordíttatja ezt a sarokbarakott szkennermeken, és azt kérdezi: szerintetek ennek kint tényleg sikere lehetett?
– Reggel megint megnyertem a lottót munkába jövet.
– Jó neked. Adsz egy kis pénzt?
– Áh. Elköltöttem mire beértem.
Van egy anya meg a lánya. De nem egymás után élik le az életüket, hanem egyszerre. Mármint párhuzamosan. Ezt valahogy meg lehetne.
zsempet 