Szakállas vagyok mostnanában minden kéthétben. Frissen borotvált vagyok mostanában kéthetente. Olyan, mintha agyamban blende lenne, rá tudok közelíteni egy-egy emberre, mint egy hangyára, de aztán látom az egész emberiséget egy másodperccel később. De nem zoom effekttel, hanem mélységélességgel, ugyanabban a képben hirtelen minden kiélesedik, de valahogy mégsem lesz az egész részletgazdagabb.
Látok egy anyukát és egy öreg nénit. Az anyuka az üres babakocsit tolja, a néni a bevásárlókocsiját húzza. Látom a nénit az ötvenes években tárdfixben hosszú szoknyában kis barettában kezében virággal integetni a nyitott Pobjedában arra hajtó Rákosinak. Látom kerek arca körül a göndör fürtöket, a rövidujjú blúzt, mindent. A férjét, akitől elvált, a másodikat, aki tragikusan fiatalon meghalt. Mellette az anyuka, tudom, hogy magokat csíráztat otthon, hogy mindenből a biót választja, hogy az anyjára bízza a gyereket amikor jógára megy. És akkor kattan valami, és látok egy fiatal, meg egy öreg példányt. Élvezik, hogy kikerültek az evolúcióból és abnormálisan sokáig élnek. Ennyi.