zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: June, 2008

by lucia

Van a nagyon hangosan baszó nő, akiről amúgy senki sem tudja, hogy nagyon hangosan baszik, csak a szomszédai, de az nem fontos, mert még egyikük se látta soha. Csak a szirénázva ordítását hallják amikor élvez, de már megszokták amúgy, aki meg az utcán jár arra, többnyire végighallgatja és röhög, hogy hogy lehet ilyen hangosan baszni.
A nagyon hangosan baszó nő meccset néz egy kocsmában a barátaival és aggódik, hogy ronda, de nem meri megkérdezni a barátait, hogy jajj olyan ronda vagyok, hogy mondják, hogy ugyan, dehogy vagy ronda, tök szép vagy, mert aggódik, hogy egyszer azt mondják, hogy hát igen. Ezért csak rendel még egy italt és nézi a meccset és nézi a meccsetnéző hapsikat, de igazán nem nagyon érdekli egyik sem. Aztán oldalra néz a kertben, ahol a kocsma van és meglátja, ahogy egy macska lassan megy a régi, romos fal tetején. Megy, megáll, körülnéz, aztán megy tovább. A nagyon hangosan baszó nő halkan azt mondja, hogy cica és tele lesz a szeme könnyel. És mindenki kiabálni kezd, hogy gól és a macska gyorsan elszalad a fal végéig és leugrik, és a hangosan baszó nő megpróbál emlékezni, hogy melyik csapatnak is drukkolt.

by lucia

Répa. Te, ez milyen kurvajó répa. Az. Kurvajó répa. Ez nem is répa, hanem már karotta. Igen. Kurvajó karotta. Egy alliteráció.

by lucia

Futok egy végtelenhosszú utcán. Messziről nem látszik jól, hogy pontosan ki jön szembe a végtelenhosszú utca végtelenhosszú járdáján valahol messze elől, ezért azt játszom magammal, hogy tippelek és ellenőrzöm magam. Szerelmespár. Nem, apa és lánya. Kézenfgva jönnek. Anya és lánya. Arra gondolok, hogy megnyerem a lottót és nem veszek ezen a környéken házat. Ezen kicsit röhögök. Ez már a futós boldogság.
Folytatom. Jó lenne, ha nem lenne itt egy kis kertem. Kis kerek medencével, meg villanyfűnyíróval, meg grillezőhellyel meg cseresznyefával, meg pongyolával, meg sufnival, gyufásdobozzal, légypapírral, ragaccsal a macskakajás tányér körül, szobaantennával, könyvespolcra szerelt kislámpával, fóliasátorral a primőrnek, teherautókategóriás jogsival a seregből, poros kiskosárral az előszobában, teli sosehasznált kulcsokkal, amiknek rég elfelejtették a zárját. Tervekkel a tetőtérbeépítésről, amik sose fognak megvalósulni, garázzsal, ahova egyszer felrakok pár szerszámot a falra, aztán hagyom a francba az egészet, hónapokig gyűlő sörösüvegekkel, amik között bonyolult mintákat szőnek a pókok, macskákkal, amik a legváratlanabb helyekre fialnak nyolctagú almokat. Jó lenne, ha nem lenne.

by lucia

Kerestem az Akác közt. Ezért mindenki mellett lelassítottam, hogy megkérdezzem, merre van az Akác köz. Jött szembe egy pár. Sziasztok, nem tudjátok véletlenül, merre van az Akác köz? Tudjuk? kérdezi a nő a férfire nézve. Én nem tudom. Szerinted tudjuk? Kérdezte a férfi őt. Hát, úgy tűnik, nem tudjuk. Válaszolt nekem a nő.
Miközben továbbmentem, arra gondoltam, hogy ezek el fognak válni.

by lucia

És nem hiszek a kapitalizmusban. Tudom, hogy még ma éjjel eljön ezért értem a nagy, fekete ikszötös béemvé és az öltönyös és atlétás titkosrendôrök elvisznek a nagy, központi plázába, ahol megkezdôdik a kihallgatásom és rengeteg mûtöttmellû, feltöltöttszájú nôre kell erekciót színlelnem, különben elítélnek rendszerellenes összeesküvésért és hazaárulásért; és még valószínûleg ájpodot is akarnom kell majd és ha nem veszek fel legalább egy kis áruhitelt, biztosan elmarasztaló ítélet születik ügyemben és örök mekdonáldszra ítélnek. De nem érdekel. Le a kapitalizmussal!

by lucia

És nem az van, hogy az elôzô három nihilista, kicsinyes, buta, ostoba és semmitmondó kedvesnaplóm bejegyzést azért írtam, mert mostanában azon töprengek, hogy hogyan tudom a kurva szót minél több kontextusban elhelyezni. Egyszerûen ilyet tudok már csak írni és kész. Munkám során gyakran kell végtelenül ostobának és kiüresedettnek lennem, mondom a reklámba és bizony, elôfordult, hogy úgy is maradtam. Például most is. Még nem tudom, mi az a termék, ami erre megoldást fog hozni.

by lucia

Hogy mit együnk, hát együnk spagettit, jó, akkor nézzünk valami spenótot vagy halat, dehogy, hát spagetti, nem? De. Akkor paradicsom kell. Van nem paradicsomos is, áh apa, paradicsom. Az a spagetti. Jó, paradicsom, mondom megsemmisülve.
Csak hazaérünk valahogy. Aztán a németek csinálnak két gólt és jön a hiszti, mert mi hivatalosan a krisztiánóéknak drukkolunk, bár amikor a krisztiánóék a cselszit szívatták, akkor azt mondtuk, hogy a krisztiánó egy buta, na mindegy, jön a hiszti, és ordítjuk, hogy nem ér, nem ér, meg hogy apa, kapcsold ki. Nem, nem akarok megtanulni izgulni a csapatomért, buta apa, buta németek, kapcsold ki és hívd fel anyát, mert nem akarok nálad aludni. Nem érdekel, hogy rúgtak még egy gólt! Na jó, eszem egy kicsit, aztán fürdök, aztán megnyugszom, csacsogok, kérdezôsködök még egy kicsit és elalszom hamar. Apa meg rohadhat a saját mozgáshiányos depressziójában tovább, amíg el nem alszik, hogy megint valami kurva épületrôl álmodjon meg kísérleti kutyáról egy gyógyszerlaboratóriumban és azzal ébredjen, hogy még négy nap az elsô úszásig a varratszedés után.

by lucia

Ahogy apa régen a focimeccset mindenki gyerekkorában, miközben az öcsémmel kórusban ordítottuk, hogy ne nyúlj hozzá, így már jó, de apa perfekcionista volt, így addig basztatott mindent, míg nekünk le kellett feküdni, ő meg morogva visszaült a szemcsés képernyő elé, úgy hoztuk be egyszer egy albérletben az emtévé egyet tanulás helyett Debrecenben. Azóta is ezt csinálom, billegtetem a kurva szobaantennát miközben a gyerek nézné a meccset, de szellemképes mindenhogy. Negyvennégyen játsszák az eukétezernyolcas meccseket nálunk, de nagyon nem zavar. Szükségszerű tud csak lenni nekem minden árucikk, értékes nem és nincs érzékem a pénzen vehető minőséghez, csak az előállítotthoz. Arra viszont egyáltalán nem tudom sajnálni. Azt hiszem simán ki tudnám fizetni egy plazamtévé árát egy vekni házikenyérért, vagy egy palack normálisabb borért.
Amúgy hosszútávon sincs törés, szóval szerencsés baleset volt. Viszont reggel cuppogott az indiai internünk cipője, amiről eszembe jutott az egész gyerekkorom.

by lucia

Csütörtökön négy generáció, anyám, nagyapám, én meg a gyerek csodálkoztunk, mennyire olyan a töküres Balatonlelle, mint valami északitengeri nyaralóhely. Nagyapám meghív minket ebédre. Elképesztôen rossz étel, nem értem, mintha valami összeesküvés lenne, hogy még életemben nem ehettem jól a Balatonnál. Délután még fürdünk is, vagyis az Áron meg az anyám, én derékig megyek be mert még a bôrömbe a cérna. Van két kishal, Piroska és Sárgácska, azokat dobálják egymásnak. Közben Áron fölfekszik a hullámokra és huhog, úgy élvezi. Aztán klasszikus lila száj és vacogás.
Kell saját hegy, erre gondolva bejártuk kicsit a Csobáncot a vackorral, de a Csobánc olyan, mint a kurva rózsadomb, csak nagyobb és messzi van. Luxusprésházak sorjáznak, minden négyzetméter vakolatról sugárzik a ráköltött kisebbvagyon, de azért igyekeztem nem elkeseredni. Van még pár hegy a környéken. Néztünk meccset ablakonát a teraszról és  vackor olyanokat mondott, hogy hú ez szép volt és vigyorogva mondtam, hogy hú tényleg, hajrá hollandia.
Aztán hajrá törökök gondoltam tegnapeste, az kurvajó meccs volt tényleg. Ma meg egy bringaszerelô vagy tízpercig nem hagyott továbbmenni miután használtam a pumpáját, mert bámulta a pirosbringát, pedig rohantam vissza a munkahelyre. Ekkor láthatta utoljára, mert aztán ahogy este az Áronnal jöttünk haza, ügyesen ült a vázon, a lábát viszont bedugta a küllôk közé és hopp, csináltunk egy tökéletes átfordulást az elsô kerék körül. Áron kimászott a bringa alól és azt mondta, hogy nem akarok kórházba menni. Én meg mondtam, hogy én se. Aztán összeszedtem a kiszakadt küllôket, a gyerek szarrászakadt szandálját (ha nem ez van rajta, akkor most a Jánoskórházba ülünk röntgenre várva) és mindent bepakoltam egy jótékony autós csomagtartójába, aki hazahozott minket. Köszi, ezúton is. A lába fájt, de rá tud állni és mindene mozog mindenhogy, minden irányba, szóval nagy baj nem történt. A narancssárga nem sugarasan van fûzve és különösen erôs küllôk vannak benne. Abba nem dugjuk be a lábunkat, ezt megígérjük egymásnak.

by lucia

Tudja Helén, attól, hogy falzett vagyok, még hódítok. A külsőm kompenzál. Persze ez miért érdekelné magácskát. Magácska egyelőre csak a hangommal van elfoglalva, pedig, látja, ha csak a képemet látná, minden másképp lenne. Szerencsétlen dolog ez, hogy ilyen nagy barom ember létemre ilyen iciri-piciri hanggal áldott meg az isten, de tudja mit mondok magának, egyéb területeken egyáltalán nem vagyok mérethibás. És hát nem az a lényeg? Hát ugye, hogy az? Hát az hát! Nem igaz. Szóval tudja mit, drága Helén? Be is fogom azt a mutáló számat és hagyom, hogy tegye a dolgát a tánc. Rendben? Jó lesz?
Mert tudja az első nagy szerelmemet is így vesztettem el annak idején, hogy  nem tudtam befogni a  bagólesőmet…