zsempet

Azok ott hattyúk?

Month: July, 2011

by lucia

Van egy ember. Egyszer feküdt egy helyen, egy parkolóban. Ott aludt. Messze volt mindentől ez az üres parkoló és csak az ellenkező végében égtek lámpák, azokat is eltakarta az a kocsi, ami mellett ez az ember feküdt. Kicsi volt a fényszennyezés ott az ember körül, ezért nagyon sok csillagot láthatott. Ott feküdt az ember a hálózsákjában, olvasta a kalandregényét, majd amikor elejtette, akkor tudta, hogy már alhat. Lekapcsolta a zseblámpáját, hanyatt fordult és látta, hogy látja a távolságokat a csillagok között. Nem tudta meghatározni miért és hogyan, de pontosan érezte, hogy a csillagok közül melyik van közelebb és melyik távolabb. Egy kicsit elfordította a fejét. Két csillag közelebb csúszott egymáshoz.
– Mi a picsa? – mondta. Felállt, és feltartott fejjel menni kezdett. Ahogy ment, úgy mozogtak a csillagok, mert más szögből látta őket. – Nem hiszem el – motyogta halkan, miközben az ég felé fordított arccal hátrált. – Ötcsilliárd fényévre vannak és nekem olyanok, mintha damilon lógnának egy gyerekágy fölött?
De így nekem nem számítanak a csillagképek! gondolta, mert nem akart tovább motyogni. Vagyis nem! Én rengeteg csillagképet látok! Ez hihetetlen! Kurvajó! De álljak meg, mert mindjárt hanyatt esek! Háromdés csillaglátásom van!
Visszament a hálózsákjához. Háromdés csillaglátás! gondolta. Hihetetlen baszd meg! gondolta és elaludt.

Advertisements

by lucia

Van egy ember. Egyszer feküdt egy helyen, egy parkolóban. Ott aludt. Messze volt mindentől ez az üres parkoló és csak az ellenkező végében égtek lámpák, azokat is eltakarta az a kocsi, ami mellett ez az ember feküdt. Kicsi volt a fényszennyezés ott az ember körül, ezért nagyon sok csillagot láthatott. Ott feküdt az ember a hálózsákjában, olvasta a kalandregényét, majd amikor elejtette, akkor tudta, hogy már alhat. Lekapcsolta a zseblámpáját, hanyatt fordult és látta, hogy látja a távolságokat a csillagok között. Nem tudta meghatározni miért és hogyan, de pontosan érezte, hogy a csillagok közül melyik van közelebb és melyik távolabb. Egy kicsit elfordította a fejét. Két csillag közelebb csúszott egymáshoz.
– Mi a picsa? – mondta. Felállt, és feltartott fejjel menni kezdett. Ahogy ment, úgy mozogtak a csillagok, mert más szögből látta őket. – Nem hiszem el – motyogta halkan, miközben az ég felé fordított arccal hátrált. – Ötcsilliárd fényévre vannak és nekem olyanok, mintha damilon lógnának egy gyerekágy fölött?
De így nekem nem számítanak a csillagképek! gondolta, mert nem akart tovább motyogni. Vagyis nem! Én rengeteg csillagképet látok! Ez hihetetlen! Kurvajó! De álljak meg, mert mindjárt hanyatt esek! Háromdés csillaglátásom van!
Visszament a hálózsákjához. Háromdés csillaglátás! gondolta. Hihetetlen baszd meg! gondolta és elaludt.

by lucia

Akkorák a tehenek, mint máshol a kecskék. Nagyjából a derekamig, mellemig érnek. Tegnap láttam egy bikát is, horpadt oldala alatt könnyen rá lehetett látni a szikkadt kis golyókra, de láthatóan eszébe sem jutott, hogy akár meg is hághatná a tőle nem messze legelő tehenet. Már ha legelésnek lehet nevezni azt, amikor szinte nyalogatják a tűzforró talajt, amin valamikor május legelején még talán zöld fű volt egy hétig. Mint a National Geographic lógó mellű meztelen emberei lehettek az ötvenes években az amerikai gyerekeknek, olyanok nekem ezek az éhes, sivár, túlélő marhák. Miért tartják, kérdezgetem, miközben kerülgetjük őket a szerpentinen. Fejik? Ezeket? Mennyi teje lehet egy ilyennek naponta? És milyen ízű? Tüskésbozót? El se tudják őket kapni, hogy megfejjék. Talán vésztartaléknak vannak. ha összeomlik az EU, levadásszák őket és megeszik azt a kis húst, ami van a lábukon.

Ahol sok vízalatti fű van, és hullámzik a víz, ha sokat vagy a mélyen, ott könnyen a mozgó fű válik állóvá, és a belőle kikandikáló sziklák kezdenek mozogni. Olyanok, mint valami túl nagyra nőtt tengeri uborkák, amik a sötétzöld fűben csak rád lesnének. Ott pulzálnak és el akarnak kapni. Egészen közelre le kell hozzájuk merülni, és minden bátorságodat összeszedve meg kell őket érinteni, hogy érezd is, amivel a tudatod tisztában van, hogy ezek csak kövek valami moszatszerűséggel meg sárral borítva.

Áron ilyenkor újratanul minden kártyajátékot, amit az elmúlt pár év nyaralásain összekapartam neki a gyerekkoromból. Zsírt bele, zsírt! Kiabál. Handból kimegy. Rabol. Fullja van. Övé az összes tökmag. Nem csal. Én mindig csaltam, amikor a Mamival römiztünk. Én kevertem mialatt ő a konyhában szöszölt, és beraktam magamnak a Jokerekeket. Nem tudom eldönteni, hogy becsületes-e, vagy csak nem elég ambíciózus. Szerintem leginkább tőlem tart, sejti, hogy lebukna. Mondjuk én nem szöszölök a konyhában.

Amikor ez a sziget a genovai kereskedők tulajdona volt, épült rá több száz torony. Tömzsi kis tornyok. Olyanok, mint amilyen az Ullyssesben is van. A második fejezetben. Csak az a sziget akkor az angol kereskedők tulajdonában állt. Ezek az itteni tornyok arra szolgáltak, hogy ha megláttak egy szaracén kalózhajót valamelyikről, akkor tüzet gyújtottak a tetején. A látótávolságban levő tornyon erre szintén tüzet gyújtottak, és így tovább. Két óra alatt a sziget minden pontján tudták, hogy valahol támadnak a kalózok. Elmentünk egy földnyelv végéhez kocsival és aztán nyolc kilométert gyalogoltunk egy ilyen toronyhoz. Három másikat lehetett látni a tetejéről.
A sziklahegy alján, a toronyhoz vezető kaptató kezdeténél egy ház áll üresen. A környéke teli elvadult olajfákkal. Visszafelé odamentünk és megnéztük. Van egy kis helyiség, szerszámoknak, meg egy nagyobb, két szintes. Egyszerű, ferde tető fedi őket. Mindkét tető egy-egy helyen be van szakadva. A nagyobb rész felső szintjének a padlódeszkáin felhúzom magam. kis erkély, kis ablak és egy kandalló. Ennyi fűtés elég is itt. Nincs amúgy omlás, itt nincs tél, minden olyan, mintha új lenne. A tetőcserepeken írás és évszám: 1977. Itt-ott betonozás a kövek között. Az egyikbe, míg friss volt egy szívet karcoltak és egy V meg egy G betűt. Egy másikra az van írva: Gaby.

by lucia

Let me stand next to your fire! Csak az egyik oldalon szól, a hangfalak is szarok már, ebben a kocsiban minden szar. Flapflapflapflap lehet hallani, ahogy veri a gumiból kilógó drót az aszfaltot. Rekedtem zörög a repedt kipufogó. Integet, akkor stoppol. Megállok neki. Stoppolsz? Végülis. Elviszel a körszállóhoz? Persze. Tökjó, köszi.
Beszáll.
Hülye taxis, azt mondja, elvisz ingyen, ha adok neki egy puszit. Nem adok neki puszit, basszameg.
Rágyújt.
Nem tudom, merre van a körszálló. Mondanod kell az utat.
Cigizik és mondja az utat és közben mesél magáról.
Tudod, cigi, általában nem szeretek táncolni nagyon, csak ha, cigi, nagyon jó a zene. Itt jobbra majd! Asszem. Cigi. Hallgat. Aha, erre kell menni. Cigi. Meg hát a barátoktól is függ egy csomó minden. Cigi. A hangulattól érted. Az fontosabb, mint az ital. Érted. Cigi. Szerintem itt menj tovább egyenesen.
Beszívja és megnő. A mellkasa. Az arca is. Kifúj, akkor összemegy. Beszív, megnő, kifúj összemegy. De ő minden kifújnál kisebbre megy össze. Nem csak a mellkasa horpad, zsugorodik is. Egyre lejjebb kerül a feje az üléstámlán. Lenézek, a lába már le sem ér. És a hangja is egyre vékonyabb.
Elővesz egy újat. Sokat cigizel, nem? Á, csak ha buli van. Rágyújt, beszív, kifúj.
Jézusom.
Odaérünk. Kinyitom neki. Három csúszásból ér az ülés szélére. Huppan a küszöbre, onnan ugrik a járdára. És vesz egy levegőt és visszanő.

by lucia

Nyáriszünet.

by lucia

Delfin balettos, Danett csellista, az egyik tizenegy, a másik egy híján kilenc. Nézem az Áront, hogy szerelmes-e, nem nagyon látom, inkább csak a közös vagizás megy a nagyobbikkal meg az egymás krenkolása bele a tóba: egy nap harminckétszer átúszni a térdigérő iszapos platnira meg vissza, aztán nyöszörögni itthon a fáradtságtól. Egyik nap én főzök, másik nap a lányok anyja, meg volt fél nap együttmunka egy asztalnál az ő lakókocsijukban. Két szabadúszót összesodor egy bányató. Én a laptopomba, ő az asztalijába kapaszkodik. Rendesen, szépen, ahogy a jpeg jár a mobilneten. Közben kávé, neki cigi, és lassan megvan a kaja is, szinte darwini módon kialakul, alkalmazkodik, nem akarattal készül, de persze a legfinomabb a világon. Le lehet csámborogni a kölykökért a tóhoz. Ballag velünk a kutya.

Érett a meggy, a nyárialma, a nyárikörte kicsi sárga, de én csak a meggyet eszem, topfájv kedvenc gyümölcs, saját fáról tízszer jobb, de ma volt például tökéletes, még hűtőhűvös édes sárgadinnye bicskával karéjokba szétosztva fürdőruhás negyedmagunkközt, csurogva könyékig. Aztán délután főtt kukorica ugyanúgy. Nagyszemű, darálós sót törtem hozzá vágódeszkán kanállal, abba forgattuk. Iszonyú stressz: Kb. másfél hét múlva megérik a fehérhúsú illatosfajta őszibarack a roskadozó fán, és én ezerötszáz kilométerre leszek. Amúgy annyi mázsa alma lesz idén a kertben, hogy megint hetekig fogok szopni a különböző ládákkal, meg kölcsönkocsikkal, amikkel behordom a munkahelyre meg anyámékhoz, aztán senki sem eszik majd belőle eleget és mérgelődök, hogy a faszba, ezzel az erővel akár a Calvadosfőzést is ki lehetne tanulni. Nem lehetne.

Ereszkedünk lefelé, mint valami részecskék a tó fenekére. Soha nem ülepedünk le teljesen és mindig belénk is lépnek. Van jó lépés, vagyis csak jó lépés van, de ha sakkot húzunk, mindig megkapjuk mi is. Pedig én például még király sem vagyok.
Felkavarodik a hideg a meder aljáról, ahogy belefolyik a hordalékos patak. Jó tudni, mi van odalent, meg ebben hőségben kellemes a csiklandozás. Úszom is a hosszakat át a túlpartra és vissza minden reggel. Ez a bizonyos meg a kocka, amit elvetettem és jó messzire gurult.

Csobánc, Szent György, messzigliget, Badacsony, Gulács, vagyis ők takarkóznak, ezért mondjuk Badagulács és Tótihegy. Markoltam már lány derekát a hátterük előtt úgy, hogy azzal el is dőlt: aznap lent alszunk a nyárialmafa alatt, külön mindenkitől. A feleségem tulajdonát képező földön. Még csak nem is volt a feleségem, csak van egy közös fiunk. Szívtam cigit is ezeket a hegyeket nézve, pedig nem is dohányzom. Meg ittam bort is úgy, hogy ők néztek és próbáltam már angolul alig tudó németeknek elmagyarázni a magyar választási rendszert ebben a panorámában. Nyolc éve figyelem itt, hogy múlik az élet. Jól.

by lucia

Leültetnek a lépcsőházban szemben két kólaautomatával. Nem értem mért kell nekik kettő. Bemennek. Egy kék overallos nő kinéz a folyosóról, ahova bementek. Olyan az arca, mintha tűzőgéppel lenne rátűzve a bőre a koponyájára, de a gépben már csak öt-hat kapocs volt amikor csinálták és nem akartak újat tölteni, megoldották ennyiből. Csodálom, hogy nem esik ki a helyéről a szeme, annyira lelóg alatta a táska.

Aztán kijön az egyik, és kérdi, mi a bicikli alvázszáma. Mondom neki, hogy a biciklinek nincs alváza, és közben készségesen felugrok és ráteszem a bringát a kormányra meg az ülésre. Elmesélem, hogy kétezeröt késő őszén vásároltam, Újpesten készült egy bringaműhelyben. Az évek során pár dolgot átalakítottam rajta, de az alapkoncepció tökéletesen bevált. Közbe ő nézi az alját és látja, hogy nem látja a számot.

Bemegy, aztán újra kijön, és mondja, hogy menjek be vele. Bemegyünk egy szobába, ahol van két íróasztal, egy számítógép, egy régi páncélszekrény, három szék, két rövidujjú fehéring a vállukon tépőzárcsíkokkal, egy vasaló meg egy vasalódeszka összecsukva, a falnak támasztva. Körülnézek és felröhögök. Minek kell vasaló? Az ittas biciklisták ellen? Ők is röhögnek. Inget vasalni. Leültetnek egy gép elé és azt mondják, hogy ha nem fújok bele rendesen ebbe a csőbe, akkor vérvétel lesz. Kényszervérvétel.

Kicserélik a cső végét. Látja? kérdi az egyik. Nem értem hozzá kézzel. Jó. mondom. Vegye a szájába! szól, és én a számba veszem a steril fehér bigyót. És, mondja és nyomkod egy-két gombot… fújhat! És fújok. De olyan, mintha valaki ellenfújna. Fújom erősebben, és akkor hirtelen átbukik a torkom és szabadon surrog belém a levegő, és rájövök, hogy magamba fújok vissza. Ez nem szonda. Csillagoknak kell elérni egy pontot a kijelzőn, és én úgy érzem, már megteltem, pedig még csak három csillag jelent meg a nyolcból. Fújom tovább, valami csak lesz, legfeljebb megfulladok és akkor vérvétel.

Közben ahogy én fújok és ettől furakszik be belém a levegő, érzem, hogy mégiscsak szonda is a gép, mert a levegő teli van mindenféle tartalommal, jelentéssel.  Először csak az este, a sok fényképkattintás, a szőke paróka, a kolléga pálinkája, az erősítő összekötése a laptoppal. Aztán ahogy tágul a tüdőm, úgy jön a többi dolog. Hirtelen belémköltözik a munkám, a tudásom, az érdeklődéseim egymás után, mind mint valami lények.

Aztán jönnek a vágyaim, mind eddig teljesen megfoghatatlan, most meg az egyik szőrös és olyan mint valami sárkány, és röpköd bennem, a másik meg sima, és olyan, mint valami négylábú hal, és vergődik a bennem levő űr fenekén és még karmol is. Aztán jön a szeretet. Emberek szerinti színelosztásban. Nem értem, hogy érezhetek színeket a levegőben. Azt sem értem, hogy törhet be levegő a torkomon át, miközben folyamatosan fújok kifelé. Még két csillag.

Próbálok nem köhögni. Elképzelni sem akarom azt a vérvételt, amiben csurog ki a vérem és a helyére szivárog valami olyan, mint ez itt. Megfeszítem magam és kifújom, ami még bennem van. A legvégén jön még egy kis, nedves csomag. A gép elkezd egy hosszú szalagot nyomtatni. Nézem, hogy rajta van-e mindaz írásban ami belém jött, de csak számokat látok arról, hogy mikor születtem és mennyire vagyok részeg.

Gratulálok. Mondja a rendőr. Nem mindenkinek sikerül. Úgy mondjuk, jól kifújta magát.