by zsempet

Rágyújtottál, keresztbe raktad a karod és nekidőltél a falnak. Ragaszkodtál hozzá, hogy cigizni kint kell, annak ellenére,  hogy az angol mindig, mindenhol cigizett. Még két nap és indultok. Csend volt, az esti bogárzaj egyenletes sziszegéssé vált már. Az út felől egy közlámpa fénye halványan odasütött, ahol álltál a kastély falának támaszkodva.
1967, még nem nézhettél rá a mobilod képernyőjére, ezért nem volt hova menekülni. Bele kellett engedned magad abba az érzésbe, hogy egyedül vagy. Az angol gazdag barátainak óóóó-i és áááá-i halványan kiszűrődtek az egyik félig nyitott franciaablakon. Alattuk az angol részeg, kicsit kásásan domináló monológja volt a mélyebb alap. Az volt a megegyezés köztetek, hogy ilyenkor, mások előtt úgy csináltok, mintha egy pár lennétek.
Szívtál a cigiből és felhúztad az egyik lábfejed, hogy megtámaszkodj vele a kastély falán, ami még mindig forró volt az egésznapi napsütés után. Nagyon meleg volt a nyárelő abban az évben. A bal kezeddel oldalra nyúltál, és mint egy fél-krisztus álltál a falhoz simított kinyújtott karoddal. Kikapcsoltad a gondolataidat. Csak voltál.
Becsuktad a szemed, és lassan eltűntetted a határt a testeden belüli és a testeden kívüli világ között. Vettél két mély levegőt, és kiléptél a testedből. Érezted, ahogy a faltól távolodva hűvösebb lesz a levegő. Érezted, ahogy elemelkedsz a talajtól, és a talpadat is simogatni kezdi a lustán hullámzó levegő. Lassan forogtál körbe a gerinced tengelye körül.

Advertisements