by zsempet

Volt, hogy nagyon gazdag angol ember dél-franciaországi birtokán voltál untakozó barátnő. Sosem voltál meg neki, először nem kívánt, utána meg már hiába. De nem mondtál nemet arra, hogy utazgatni vigyen, végülis nem volt rossz társaság.
A nagyon gazdag angol amúgy pénzbe született és egész életében próbált – hiába – katasztrofális befektetésekkel a vagyon nyakára hágni. Ez a birtok is egy ilyen befektetés volt. Olyan, ami minden szándék ellenére hihetetlen aranybányának bizonyult aztán.
A birtok előző tulaja aznap dél körül adta át a kulcsokat, mialatt te az utcai cipődben végigjártál egy szőlősort – a melegben megkeményedett göröngyökön kishíján kitört a bokád. Nézted, ahogy a még meg nem eredt májusi kis gyerekfürtök világoszölden belevillognak a már erős, vastag levelek közé. Aztán felemelted a tekinteted és körbenéztél a környék dombjain. Lapos hátak, de kicsit éles szögben emelkedő oldalak. A gazdag angol frissen megvásárolt kastélya a hátad mögött volt a környék legnagyobb háza. Jobbra, a tábla szélén mandulafák álltak. Az egyikre épp megérkezett egy csóka. Meresztgetted a szemed, de nem láttad a fészket. Május vége, ilyenkor már a mandulának is erősek, kinyíltak a levelei.
Visszafordultál, és felbillegtél a sor végére. Az angol csinált rólad egy fényképet a kis japán dobozgépével. A szájában lógó szipkában füstölt a cigaretta. Arról kérdezett, hogy tetszik. Ragyogott az új birtoktárgyától.
Este a konyhában sonkát vágtál és sajtot. Egyenként rágtad körbe a fekete bogyókat a mag körül. Az angol nem evett, és bor helyett Calvadost ivott. Csak arról beszélt, hogy melyik falat fogja kiverni, és hova teszi majd a lemezjátszóját, és hogy fogja kibővíteni a garázst a kocsijainak. És micsoda bulik lesznek itt. Te mosolyogtál és bólogattál. És közben rám gondoltál, pedig még csak 1967 volt, nyolc évvel a születésem előtt. De ez téged nem érdekelt. Tudtad, hogy valahogy mindenképp leszek.

Advertisements