fél elem

by lucia

Újra van bringám, amitől mint gyerekkoromban, még az összecsukhatós kempinges időkben Pécsett az Uránvárosban, csak úgy cangázok. És tegnap, úgy éjfél körül reflexből mentem a kellemes, nem forgalmas úton hazafelé a Sashegy oldalában, amikor odaértem a kiskertek közt kanyargó ösvény elejéhez. Rá kellett jönnöm, hogy már egyáltalán nem félek a sötétben, pedig kutyákat és emberi hangokat is hallottam miközben nyugodtan végigtoltam a bringát a kábé kétszáz méter vaksötét, szűk ösvényen a két oldalt magasodó, nappal is átláthatatlan susnyás között. Csodálkoztam is, hogy hogyhogy nem ugrik rám valami ismeretlen borzadály marja a nyakam tövébe agyarait, tépi hasamba, mellkasomba körmeit, hogy én mozdulni se tudjak a sokktól és aztán vonszol be a sűrűbe kölykeinek. Fejem furán félrefittyen.
Régen Kecskeméten mesélte egy haverom, hogy egy haverja a régi köztemető környékén lakott és a temetőn át volt egy rövidebb út. Egyszer egy haverja egy későőszi késődélutánon azt az útvonalat választotta. Másnap reggel találták meg, ott feküdt két sír között sokkos állapotban. Senki sem tudta, mi történhetett, ő soha nem mesélte el senkinek. Még mindig fosok, ahogy felidézem a történetet.

Advertisements