by lucia

“Egy ideig minden este találkozunk. Aztán már délben is. Húsz percet biciklizek, hogy együtt ebédelhessünk. Egy ideig mindig csak beszélek neki lelkesen, mert zavarban vagyok, aztán már nem vagyok zavarban mert már mindegy. Akkor már voltunk együtt annyit, hogy legyen belőle valami. Akkor már régen elengedtem, hogy akarom a testét. Az az első, ami elszáll amúgy is. Ha nem, akkor rossz. Akkor nem kifejez valamit, nem beszélgetünk vele, hanem csak van, csak az van, elkiabálunk egymás mellett. Aztán..”

Advertisements