randi

by lucia

Elkezdtünk rádióadásokkal kommunikálni. Van egy régi rádióm hozzá. Levehetőhangfalas, tizennégy éve megvan. Tekerős, érzésre megy, nem megahercre, mert nem lehet pontosan leolvasni rajta, hogy pontosan hol a kis mutató. Petőfi most, üzenem, ahogy meghallom, hogy Viktória, Viktória, menjünk menjünk menjünk szabadiba. Kicsit később kapom az üzenetet: Kossuth. Megkeresem, épp ez szól: nem várok holnapig, holnapig. Hűha – kezdem el izgatottan tekergetni az állomáskeresőt. Sláger: Zsötem. Nem jó. Túl direkt. Basszus. Keresgélek tovább. Juventusz: Ájmabarbivörld, in a barbigörl. Sok. Sok. Franc. Bartók. Valami Bach orgona tokkáta. Ú. Jó, de nehezen érthető. Mi legyen!? Tekerek tovább, valahol ez szól: Beszame, beszame mucsóóó. Nem elég. Tovább. Danubiusz, George Michael, kozájganahev fész. Fész, fész a faszom. Basszuskulcs, kéne egy jó szám. Tekerek, kétségbeesetten és vaktában. Megtalálom. Fogom a telefont, dejó, gyorsan. De melyik adó?

Advertisements