by zsempet

A Mojzesnéni az Ármin bácsinak a húga, de teljesen bolond már szegény, mondja anya, el van meszesedve, állítólag úgy kell őrizni, mert megszökik. Szépen felöltözik, lemegy, az esernyőjével hatalmasat odabaszik a zsigulinak a tetejére, amiben teljesen ártatatlanul üldögél egy faszi. Anya mindig csúnyán beszél, ha vendégség van nálunk, szoktam hallani, mert ha kimegyek a vécére pisilni, akkor álldogálok a folyosón a linóleumon és hallgatom, miket beszélnek, és nevetek hangtalanul ha ők is nevetnek, bár nem értem a viccet, amin nevetnek, de tanulok úgy nevetni, meg olyanokat mondani én is. És a Mojzes néni megkérdezi a zsigulist, hogy szabad? – anya utánozza Mojzesnéni hangját is és a hangsúlyt, ahogy bolond már –, és egy szó nélkül beül, és mondja neki, hogy vigyen haza fiam! És a faszi, így anya, annyira le van döbbenve, hogy be is indítja a motort. Szerencsére ilyenkor az Ármin bácsi kicsit lihegve a futástól odaér, és kirángatja a Mojzest, mondja anya kaján hangon,  a zsigulisnak meg betöm egy ötszázast a kezébe, amitől még döbbentebb lesz. Itt mindenki röhög, mert anya úgy mondja, mintha Ármin bácsi minden egyes nap odaadna egy döbbent valakinek egy ötszázast, és én mérges vagyok, hogy anya megint nem mond igazat, mert biztos vagyok benne, hogy ez nem történt meg többször, bár azt elhiszem, hogy Ármin bácsi talán egyszer tényleg egy autóban ülve talált rá Mojzesnénire. De közben értem, hogy így miért jobb a történet, és azt is, hogy fontos, hogy nevessenek. 
A Mojzesnéni a város legszebb zsidó lánya volt régen, az Árminbácsi pedig a legnagyobb spíler. A spíler azt jelenti, hogy szimpatikus, ezt már megtanultam. Az Árminbácsi tudta, hogyan kell egyensúlyozni, nagyon jól csinálta. Érezte Aczélelvtársat, mondja anya. Itt teljesen elhalkul a hangja, egy évszámot mond, után, volt vér az öregnek a pucájában, mondja anya halkan, munkát adni azoknak. Meg is lett, mondja újra hangosan, az eredménye, az egyik legjobb vidéki színház.
A Mojzesnénit ismerem személyesen is, nem csak abból, ahogy anya mondja róla a történetet. Mojzesnéni most is szép, bár ezt így nem fogom fel, csak látom a hatalmas, hófehér, göndör hajtengert, a tükörsima, nem megereszkedett arcbőrt, a törékeny kulccsontok élét. A Balázs az Ármin bácsi fia, már volt aranyásó is, meg kőműves és színházas is ő is, ővele voltam már sokszor náluk. A belvárost lehet látni az erkélyről és Balázs egyszer halászlevet főzött, de rakott bele valamilyen kockát is, amitől nem ízlett az Ármin bácsinak, pedig te jó halászlevet tudsz, mondta neki. Kifiléztem a halat a Mojzes miatt, mondta a Balázs, azért nem az igazi. A tenyere alatt húzta a kést.
A pászkája, Mojzesnéni pászkája nem finom, bár a Balázs megengedte, hogy megkóstoljam, de bele van áztatva teába, valami gyógytea, nagyon nem finom. Aztán kaptam egy kicsit szárazon, az már ízlett, de el kellett indulni.
Ármin bácsi egyszer leküldött boltba, és adott harminc forintot, papír huszast és tízest, mondta, hogy itt van harminc pöngő. Nem mutattam, hogy nem értem, de rájött, és mondta, hogy hát pöngő, vagyis pengő volt régen a pénz, még a háború előtt, és rááll a szám. Hozd el a visszajárót, de vehetsz belőle egy fagyit. Tudtam, hogy amíg nem kérdezem meg, addig az a fagyi egy kétgombócos fagyi, mint minden normális fagyi. Ezért nem is kérdeztem, hanem indultam. Közben arra gondoltam, hogy el ne felejtsem, hogy mit kell venni, hogy lehet fagyit, meg azt, hogy pöngő.

Advertisements