by zsempet

A Petra az öccsénél van az intézetben, ami egy alapítvány egy zsinagógában, ahol elvonón van már egy éve. Azért van itt, mert a bíróságon azt mondták neki, hogy vagy idejön másfél évre, vagy a börtönbe megy és ő ezt választotta. Én a kocsiban ülök a parkolóban. Nézem a zsinagógát, ahogy be van szorulva a lakótelepi házak közé. Nézem a játszóteret, ahol mindig ki van kopva a fű. Nézem a nemzeti dohányboltot, ahogy a szarbarnája illik a panelház hetvenes évek óta kopó vakolatához. Mert ez egy vakoltfajta panel, nem ilyen kavicsos a fala. A szélben mozognak a vizes ágak a bokrokon, amik alól soha senki nem szedi ki a kutyaszart meg a hajléktalanok otthagyot paplanját.
Ekkor meghallom, hogy valaki beszél.
– Megbánok mindent, amit a Volvó gépjárművekkel kapcsolatban hazudtam, csaltam, tettem, és amit a Volvó márkáról terjesztettem. Megbánom, hogy Keleti Krisztinának, Kovács Ádámnak és, őőő, Gondűző Imrének hazudtam, hogy tőlük pénzt csaltam ki.
Hátrafordulok. Egy harminc körüli esőkabátos férfi áll az autó hátsó sarkánál és hajlongva beszél, mintha imádkozna. Vagyis nem úgy. Valahogy úgy beszél inkább, mintha magnóba mondaná. Mintha úgy gondolná, hogy figyelik és mindenképp azt szeretné, hogy értsék, amit mond. Az autóhoz beszél, de közben valahogy elnéz a semmibe. Üres a szeme.
– Isten bocsánatát kérem, amiért hazudtam és csaltam, és remélem megkapom. 

Advertisements