by lucia

Úgy sétáltatom magam, mintha a kutyám lennék. A múltkori Normafa-Dömös után most Csillaghegyről mentem el Dömösre. Nem feltétlenül volt elég, de elég jó volt utána egyből lemenni úszni az új Sportmaxba, aminek a kinti medencéjét látom innen a kertből, ha lábujjhegyre állok és véletlenül épp négyszázharmincas a lábam.
Most ilyen kedvesnaplómos kedvem van. A szaunában volt két dagadt nő, vagyis nem dagadtak voltak, hanem hájasak. Olyanok voltak, mint két állandóan aggodalmaskodó harmincötéves apuka valamelyik lakóparkból, lízingelt autóban, akik négy éve minden második héten megbeszélik a haverokkal focit, de aztán minden alkalommal rájönnek, hogy feltétlenül haza kell menniük a tévé elé zabálni valami sósat. Csak ezeknek a csajoknak vékonyabb volt a hangjuk és a mellükön is volt gumírozott textil, meg nem voltak olyan szőrösek, de amúgy pont olyanok voltak.
Olyanokat beszélgettek, hogy:
– Képzeld, indul egy új műsor. Ilyen éttermes. Egy étterem indulása. Ilyen celebek is lesznek benne, meg ilyen nagyon híres séfek.
– Tényleg? Nahát!
Remek nap volt szóval. Legalább négyféle hó esett rám, volt közte hópára amit a szél fúj, meg kis hungarocell darbok jégből, meg nagy, puha hópelyhek. A hungarocell ma már nikecell, igaz? Vettem lecsónakvalót holnapra, meg búzasört mostanra, meg vajat mert elfogyott. Áron ma itt alszik, nézzük a Megasztárt és arra gondolok, hogy egy normális világban ezt az egészet elvinnék bűnös inautenticitásért és tehetségtelenségért öt év komoly kényszermunkára. Az egész végtelenül derivatív és magyar. Erről beszél amúgy a Mestertamás. Hogy emberek, ne legyetek már tényleg ennyire olyanok, amilyennek lennetek kell. Mármint szavazók és előadók. A cél az lenne, hogy meghaladjuk magunkat. És a Tóth Lüszi tényleg egy undorító kis kamerakurva, ahogy a Juci mondta a múltkor és a legjobban a szmokingos csávót gyűlölöm, de a mjuzikelest is rohadtul és a nyálasat is iszonyúan. A felnőtt csaj nyerjen, mert az legalább nő.
Futottak ma előlem őzek. Tökjó arra gondolni, hogy most itt vagyok a meleg lakásban és nem valahol kint az erdőben esik rám a hungarocelles jégkristály.

Advertisements