csend

by lucia

Na én most voltam egy borsodi faluban meglátogatni egy haldoklót, aki ma ünnepli a kilencvenedik születésnapját, két mondatot mond („Nagyon beteg vagyok”, „Egyik éjjel beveszek valamit és kész.”) és az egész családja titkolja elôtte, hogy öklömnyi daganat van a tüdejében. Holnap hajnalban egy kisbusszal elszállítok egy lakásnyi bútort meg mindenmást Nakoxipánba (bár lehetne The High Places of Korimnak is nevezni), berendezem a házam, rakok egy tüzet, megiszom egy liter bort két baráttal, akik segíteni jönnek, vasárnap visszajövünk, hogy aztán még aznap egy másik jármûvel újra elmenjek a szôlôhegyre a családommal és maradjunk péntekig. Arrafelé térerô is éppen hogy van (talán tudatalatt tartom azt a helyet offline azáltal, hogy nem vásárolok hálózati kapcsolatra alkalmas mobiltelefont), így nem fogom napról napra leírni a fûnyrást, a kordonbontást, a permetezést, a tartófák megerôsítését, hogy hogy nô a szôlô, meg a gyümölcsfák és a többit. Amúgy se írnám le, csak a történeteket, amik eszembe jutnak közben, azokat meg úgyis leírom, és szép lassan talán ide is felkerülnek.

Advertisements