by lucia

Tulajdonképpen minden olyan zenét szeretek, amiben vannak ilyen erős dobok. Ilyen ds ds ds, keményen odarakott egyek és erősre kevert cinnek. Itt tartottam ma reggel a fejben folytatott beszélgetésben, a gyorspék előtti sorban. Előttem egy pár állt, a nő a szokásos magassarkú, szűkfelső, emeltsarkú kombinációt viselte, a férfi pedig a lezser eleganciájú, kreatív erősember felszerelést: bő farmer, papucscipő, vicceskedő felirattal ellátott póló és fekete zakó. Az a fajta intellektuális macher, aki, bár kézben hordja a mobilját, felvesz például Converse cipőt csíkos Tommy Hilfiger nadrággal és nem csak hamis, fekete, vényakú Dolce és Gabbana pólót hord meg hegyesorrú bőrcipőt. Viszont azt már nem látja, hogy mennyire hamis és béna a Converse a Tommy Hilfiger nadrággal, sőt, még büszke is arra, hogy milyen jól öltözik és sokat is beszél róla. Aztán persze elég egy kellemetlen mobilhívás, hogy láncdohányozni kezdjen és folyamatosan kurvaanyázni meg úgy vezetni mint az állat és irtózatos hangon leordítsa a csaját. Bármennyi külsőt hord fel vakolatként, az mindig vékony máz marad.
Két papírzacskónyi fornettivel a kezükben távolodtak. A férfi épp uralni próbálta a nőt, amiből azt a következtetést vontam le, hogy még nem kapta meg, vagy munkamegbeszélést látok. Végtelen magabiztosságot sugárzó mozdulatokkal lakta be a teret kettejük előtt és bár a csaj magasabb volt nála, mégis sikerült valahogy úgy mozognia, mintha lefelé beszélne hozzá. És akkor, amint menet közben kicsit a nő felé fordulva magyarázott, bal keze titkon a papírzsákba vándorolt, kivett egy pogácsát, és egy gyors, sunyi mozdulattal a zakója zsebébe süllyesztette.

Advertisements