kapa

by lucia

A hétvégén, miközben kapáltam a szőlőt, folyamatosan az a Britney feldolgozás járt a fejemben, hogy “Simekkitti légy vidám”, de azért elég jól ment a munka, rá is jöttem, milyen kicsi ez a föld, ezért gondolatban megépítettem az áhított lenti nagy pincét szép kövekből boltívesre, elkészült a nagy bástya (arrafelé így hívják a támfalat, vagy rézsűt) a nagy lejtőre, a pince fölé, megépítettük a fürdőszobát a fenti pince egyik felébe, a szaunát a másik felébe, és megvettük a szomszéd szőlőt, mert rájöttek, hogy az sose fog elmenni hét miláért, mi meg nyertünk vagy kerestünk vagy mittudomén egy rakat pénzt és megvettük kettőért, és egy kis területet áttelepítettem vörösre, hogy igyunk is végre a saját borunkból. Merthogy fehérbort nem nagyon iszunk.
De ekkor gondolatban már nagyon öreg voltam, kicsit megnőtt a hasam, de feszes voltam és vállas, valamint napbarnított, reggelente lejártam úszni a tóra, meg futkorásztunk is, és sikerült egy kicsit érdekek által mozgatott, de azért tulajdonképp egészséges baráti viszonyt kialakítani a lovas szomszéddal is, így volt két vagy három lovunk az ő istállójában a hegyünk tetejének túlsó oldalán, és gyakran átjártunk oda is lovagolni el, néha egészen Taljándörögdig a hegyen át és vissza.
Szóval kellemes öregkorom volt a hétvégén és kitaláltam, hogy miként lesz minden tavasszal, amikor majd Lajossal a felesben bérelt alkoholistánkkal nekilátok leásni az új oszlopokat, mert a mostani kordont már csak a szőlő tartja; jól megnéztem, hogy melyik fákat kell majd kivágni és újat ültetni helyette, és megismerkedtem a traktorossal, aki majd jól kiszánt nekünk mindent a Prériből.
Kicsit furcsa utána visszajönni és beülni csupa vízhólyag tenyérrel reklámokat írni, de nem rossz.

Advertisements