by lucia

Koppan a zöldveltelini az asztalon. Köszön neki a csomó az asztal fájából. A cerka gondolkozik, hogy körberajzolja-e a poharat és firkáljon-e a karika köré szirmokat.
A tetőteraszon a grillsütő bebaszik és azt kiabálja, ufó vagyok! Ufó vagyok! Köcsögök! Nagyon részeg sírásba csuklik a hangja: kurva anyátok. Ufó vagyok akkor is, faszom a barbekjúba! Akkor sem öregszem meg a szaros flekkenek között.
Az útlevél lejárt, és kilyukasztották. Két napja azt magyarázza a teliírt noteszeknek, amelyekkel egy fiókba került hogy mennyire örül. Már a legfőbb ideje volt. Utálta ezt a cigányéletet. Állandó kiküldetés. A noteszek hümmögnek, szipognak és kilépnek a futóval, bár tudják, hogy szar lépés, de mindegy. Holnap úgyis újrajátszák a partit.
A könyvek mindenkit lenéznek. Undorító sznob mind. Még viccelnek is például a számítógéppel meg a fényképezőgéppel. A partinagy odakiabál a nádasnak, hogy te! Engem három éve kiadtak, hogy lehet, hogy mégsem félannyit érek, mint újkoromban! A nádas szofisztikáltan geci szóviccel válaszol vihogva: lehet, hogy te nem note-book vagy, hanem igazi? A számítógép halkan fölröhög és vállat von. Srácok mondja kis horkantással, engem naponta tízszer kinyitnak. Nektek milyen a polc?

Advertisements